Beszámoló az I. Kaposvári Robotika Találkozóról
Az eseményt Balogh Árpád nyugdíjas informatikatanár kezdeményezte, aki egy kis somogyi faluban, Bodrogon tanít. Robotika szakköröseivel az elmúlt három évben több versenyen is részt vettek, az ország távoli pontjain. Ezért elhatározta, hogy megszervezi a találkozót Kaposváron is. A Dél-Dunántúli Régióban ugyanis eddig nem voltak hasonló rendezvények. Május 29-én sikeres lezajlott az esemény.
Lelkes támogatókra talált a vármegye több településén is tanár kollégáiban és helyi informatikai cégekben. A Digitális Tudásközpont biztosította a helyszínt, és munkatársai is segítőkésznek bizonyultak.
A találkozó középpontjában egy robotika verseny állt, amelyet kezdőknek, általános iskolásoknak hirdettek meg. Erre összesen 15 csapat jelentkezett, 7 különböző iskolából. Egy kaposvári gimnázium diákjai lelkesen vállalták a zsűri szerepét, és ragyogóan helytálltak, megbízhatóan, kreatívan végezték a munkájukat. A csapatoknak három feladatot kellett megoldaniuk. Miután sok holtverseny lett, a zsűri egy újabb feladattal „szétlövést” hirdetett. Itt is nehéz volt dönteni, apróságokon múlt a különbség. A csapatokat nem sorrendileg jutalmazták, hanem arany, ezüst bronz oklevéllel honorálták. A szponzoroknak köszönhetően minden diák értékes tárgyjutalmakat is kapott.
Egy másik helyi középiskola robotikás diákjai bemutatókat tartottak, saját projektjeik felhasználásával. A versenyzők lehetőséget kaptak arra is, hogy a DTK bemutatótermében kipróbálhassák az izgalmas eszközöket, játékokat.
Az eseményen két informatikai cég is megjelent, árubemutatót tartva: a H-Didakt Kft. Budapestről és a Mid-Comp Kft. Siófokról.
A kiegészítő programok miatt az esemény neve nem Robotika verseny lett, hanem Robotika találkozó. A helyi sajtó szép tudósításokban méltatta a rendezvényt. A tanároktól érkező visszajelzések mind arról számoltak be, hogy a diákok nagyon jól érezték magukat, szép emlékekkel távoztak. Ezért jött létre ez a találkozó.
Az I. Kaposvári Robotika Találkozóval remélhetőleg megáll a régió lemaradása a robotika oktatása terén. A jövőt illetően már most is sok ötlet fölmerült, így biztosnak látszik a rendezvény jövője.
A beszámoló elején kellett volna megemlíteni Abán Csaba nevét, aki a kezdetektől segítette a programot értékes, önzetlen tanácsaival. Köszönet neki mindezért!
Balogh Árpád, szervező