Beszámoló a 2024. évi RoboCup Junior világversenyről

A hollandiai Eindhovenben rendezték meg július közepén a RoboCup Junior 2024 világversenyt, amelyen a magyar delegáció öt csapattal vett részt. A világversenyre a Magyar Robot Kupa Alapítvány és az NJSZT Magyar Ifjúsági Robot Kupa versenyéről jutottak ki a diákok.

Az eseményen 45 országból 300 csapat mintegy 2000 versenyzővel mérte össze tudását különböző kategóriákban. Versenyzőink a MIRK2024 minősítő versenyen elnyerték a kvótát a Rescue Line, Rescue Maze és OnStage ligákban induláshoz, valamint két csapat, akik az RMRC (Gyorsan Gyártott Menekítő Robotok) ligában indultak a MIRK-en és hazai szereplésük dokumentációja alapján meghívást kaptak a Rescue Major ligába.

Az 5 napig tartó verseny első napjaiban az egyéni versenyszámokban kellett helytállni, míg az utolsó nap a szupercsapatok versenyéről szólt. Minden ligában 20-25 csapat indult, így sok-sok tapasztalattal, élményekkel és új kapcsolatokkal térhettek haza a versenyzők.

Az esemény nem csak versenyből állt, a szervezők kiállítókat is hívtak, így az érdeklődők első kézből láthatták a jövő technikai újdonságait.

Az Abán Csaba által mentorált Baptista Szeretetszolgálat LIGHTNING nevű csapata különdíjban részesült, a nemzetközi zsűri „OUTSTANDING ENGINEERING PROCESS” elismerő oklevéllel díjazta. Tagjai: Cs. Kiss Zsófia Panna Szilágyi Jázmin Szél Nikolett.

Az Agóra Robotics Maze csapat a „technikai kihívás” különszámban 5. helyen végeztek.

Szabó Gábor mentorálásával a csapat tagjai Papp Márk Máté és Eigner Bendegúz.

A Hu-More-Bot csapat az OnStage, színház ligában indult, ahol az általuk épített robot, Rick a mesterséges intelligenciát felhasználva internet használata nélkül kommunikál és képet generál a szóban megadott feltételek szerint. A technika ördöge kicsit megtréfálta a csapatot, akinek egy kis betegséggel együtt kellett helytállni a versenyen. A csapat tagjai Benő-Batár Dominik, Szalacsi Máté, Szalacsi Marcell és Virgó Sámuel, mentoruk Szalacsi Roland.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Szakgimnáziuma két csapattal vett részt, amelyből a Kókány Corporation nevű csapat az RRMRC ligában elnyerte a 3. helyezettnek járó kupát a Gyorsan Épített Mentő Robotjukkal.

Bakti András mentorálásával Vadász Bence, Mester Máté, Tran Dui Dat és Vadász Zsolt alkották a dobogós csapatot.

A Széchenyi Robotics csapat szintén az RMRC kategóriában indult, Joó Szabolcs, Juhász József, Máté Kevin Krisztofer, Vass Dávid részvételével.

A 2025-ös Robocup világverseny a brazíliai Salvadorban kerül megrendezésre, szintén július közepén.

Szalacsi Roland

rcj

A Hu-More-Bot csapat kapitányának beszámolója

Ha valaki meghallja azt, hogy Robocup világkupa, először biztos, hogy egy csapat vastag keretes szemüvegű srácra gondol, akik koffeinen feltankolva monitorok előtt görnyednek. Őszintén, ez kicsit sem igaz, ez a verseny egy hatalmas buli, a tudományok és a robotika ünneplése a fiatalok körében. Ez az esemény idén a hollandiai Eindhoven-ben került megrendezésre, ahol 45 ország közel 300 csapata versenyzett különböző ligákban, mint az @home, a menekítő, a futball és a színház ligák. Persze mi magyarok is ott voltunk, én a Hu-More-Bot csapattal a színház ligában vettem részt, ahol 25 csapat mérte össze tudását és kreativitását a legjobb előadás díjáért. Volt itt minden, Robert Zemeckis Vissza a jövőjétől a Hős hatos híres Baymax nevű robotjáig. Mi se üres kézzel érkeztünk ám, az itthoni közönséget és bírákat már elnyert Rick ezúttal a nemzetközi színpadon adta elő művészetének történetét. Rick a mesterséges intelligencia művésze, hiszen ennek a segítségével alkotta remekműveit és mesélte el azok történetét. A robotot egy HP Victus gaming laptop és egy Raspberry Pi pico vezérli, emellett egy Dell Latitude 3140 laptop szolgál a fejeként. A vezérlő laptop fontosabb szerepet játszik, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen felelős a beszéd feldolgozásáért, a válaszolásért és a képgenerálásért. Aki ismeri, tudja, hogy erős laptop, de nekünk nem volt elég a teljesítménye, ezért lecseréltük egy még erősebb videokártyával rendelkező HP OMEN-re ami, habár az elején makacskodott, a végén működött, így a robot gyorsabban válaszolt, mint a Chat GPT. A robot emellett gesztikulál a beszéd mellé, a szemével figyel és feléd fordul, ha nem lát. Sajnos dobogós eredményt nem értünk el, mert rengeteg problémával és egy kis betegséggel is meg kellett birkóznunk, de ez minket nem csüggeszt, hiszen, ahogy azt az előbb is írtam, ez egy buli. Rengeteg barátra tettünk szert a verseny során, és ami a legfontosabb, rengeteget tanultunk a felmerülő problémákból és a többi csapattól. Látva mások robotjait, technikai újításait, az ő problémáikat és megoldásaikat, nagyon sok ötletet tudtunk meríteni. Szuperteam-ben az iráni és kanadai csapatokkal voltunk együtt, ahol a választott témánk az egészségügy volt. Itt a robotok átépítésére nem volt idő, mivel technikai videót és produkciót is kellett készíteni, mindezekre most csak egy fél napunk volt. Rengeteg időt és energiát fektettünk ebbe a robotba, amit tudtunk, igyekeztünk maximálisan kihozni magunkból. Szerintem mi és a robot is jól teljesítettünk. Kíváncsi vagyok, mit tartogat a jövő számunkra, és milyen más robotokat lesz még szerencsénk építeni.

Szalacsi Máté (16 éves)

Galéria