Ünnepélyes ICDL bizonyítványátadás a debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban
2025. január 10-án vehették át az ICDL bizonyítványukat azok a diákok, akik a McDonald’s, A pályakezdők foglalkoztatásáért elnevezésű pályázatán vettek részt.
A Neumann Társaság 2024 első negyedévében nyújtotta be a Fiatalok segítése az ICDL nemzetközi digitális kompetencia minősítés megszerzésében nevű projekt megvalósítására a pályázatát az azt kiíró United Way magyarországi szervezetéhez, 15 debreceni fiatal ICDL vizsgákra való felkészítésére és vizsgáztatására.
A jelentkező diákok nagyon örültek annak, hogy a pályázat keretében ingyenesen lehetőségük nyílt elsajátítani azt a tudást, amely az ICDL modulvizsgák letételéhez szükséges, és hogy megszerezhetik a nemzetközi ICDL tanúsítványt.
A felkészítő órák még 2024 nyarán elkezdődtek, a fiatalok a vizsgákat az egyes modulok elvégzése után, egyenként tették le. A felkészítést az iskola digitális kultúra tanára, Böjtiné Tóth Henrietta vállalta, a vizsgák pedig a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda ICDL vizsgaközpontjában zajlottak. Év végére már szinte mindegyikük teljesítette a szükséges vizsgákat, és végül 14-én szerezték meg a négymodulos ICDL bizonyítványt.
Az iskola dísztermében megrendezett bizonyítványosztáson Dr. Bódis Zoltán, az intézmény igazgatója kiemelte, hogy nagyszerű lehetőségnek tartották a projektben való részvételt, és nagyon szívesen részt vennének egy hasonlón is, illetve arra biztatta a fiatalokat, hogy ne álljanak meg a négy modulnál, hanem szerezzék meg a hétmodulos bizonyítványt is, hiszen azzal még több plusz pontot szerezhetnek a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezéskor.
A rendezvényen az United Way, valamint a Suliszerviz képviselői is részt vettek, a keményfedeles ICDL bizonyítványt Társaságunk nevében a diákoknak Rákosi Szilvia adta át.
Gratulálunk a debreceni diákok szép teljesítményéhez!