Beszámoló az iTF évadnyitó rendezvényéről

Évadnyitó rendezvényt tartott az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek rendezvénysorozata: ezúttal az Államigazgatási Számítógépes Szolgálat (ÁSzSz) történetének bemutatására került sor.

2025. január 17-én az Óbudai Egyetemen tartotta évadnyitó eseményét az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek rendezvénysorozata: nagyszámú megjelent jelenlétében, mégis bensőséges hangulatban emlékeztek az Államigazgatási Számítógépes Szolgálatra (ÁSzSz). Ismertették történetét és betekintést engedtek belső „történeteibe”.

Különös jelentőséget kölcsönzött az eseménynek, hogy az akkori KSH (Központi Statisztikai Hivatal) épp 50 éve alapította az ÁSzSz-t, és az mintegy 20 évvel később fejezte be aktív számítástechnikai tevékenységét. (A privatizált cég ezt követően ingatlanhasznosítással foglalkozott.) Az aktív időszakban viszont nagyon fontos központi államigazgatási intézményeknek (Népességnyilvántartás stb.) és minisztériumoknak nyújtott kiterjedt, átfogó informatikai szolgáltatásokat.

Szelezsán
Szelezsán János

Az esemény jó hangulatát meghatározta és fokozta, hogy lehetőséget nyújtott az első megbízott, majd 10 évig a cég szolgálatában tevékenykedő és azt irányító igazgató, egyben a magyarországi számítástechnikai kultúra egyik elterjesztője és oktatója, az NJSZT alapító tag Szelezsán János közelmúltban betöltött 90. születésnapjáról való megemlékezésre. A ma is jó egészségnek örvendő és aktív Szelezsán köszöntésének a rendezvényen központi szerep jutott.

Tick
Tick József

Tick József esemény-bevezető köszöntése után az alapító igazgató, Szelezsán ismertette az ÁSzSz létrejöttének körülményeit, feladatait és szerepét mind az informatika, mind az államigazgatás területén. Beszámolójából – mégoly szerény és visszafogott személyisége ellenére – nem hiányoztak az egészen személyes élmények és szubjektív hangulatú anekdoták.

Szelezsán, Kertészné, Oberrecht
Szelezsán János, Kertészné Gérecz Eszter és Oberrecht Gabriella

Ezt követően Kertészné Gérecz Esztermajd Oberrecht Gabriella osztotta meg emlékeit a hallgatósággal, és természetesen – némi ajándékok átnyújtása kíséretében – gratuláltak a születésnaposnak. Előbbi igazán nem is volt a vállalat munkatársa, „csak” az államigazgatásban dolgozó és együttműködő külső partnerként volt fontos szerepe a számítóközpont tervezésében, előkészítésében, ám történetei így is személyesre sikerültek. Oberrecht viszont – nem tagadva közvetlen személyiségét – érzelmes, hangulatos, társadalmi és erkölcsi tanulságokat sem nélkülöző gondolatokkal szolgált a publikumnak.

Dömölki és Alföldi
Dömölki Bálint és Alföldi István

Ezután Dömölki Bálint kért szót, aki Szelezsán kortársaként tekintett vissza a köztük fennálló mintegy 70 éves személyes és közeli ismeretségre s az olykor szorosabb, olykor lazább, de mind a mai napig fennálló munkakapcsolatra. Nem rejtette véka alá, hogy az M-3 idejében ők a „barikád két ellentétes oldalán” álltak, egyikük programozóként, másikuk a gép üzemeltetőjeként. Akkori vitáikat, miszerint „egy-egy hibajelenség oka a programozásban avagy a számítógépes apparátus nem megfelelő működtetésében rejlik”, most sem kívánta feloldani – a hallgatóság derültsége közepette.

Cserna, Szelezsán
Cserna Csaba és Szelezsán János

Cserna Csaba előadásában nem tagadta meg hálózati mérnökségével párhuzamosan futott színészi karrierjét (amelynek íve során „az ÁSzSz-ből indult majd oda is tért meg”), és élvezetes előadásmódjával feldobta a terembéli hangulatot.

Molnár István az ÁSzSz-ből indult számítógépes mikrószimuláció hazai fejlődésének útját ismertette nagyon izgalmasan és szakszerűen.

Végül a rendezvény szervező-moderátora, Rozsnyai Gábor adott ízelítőt abból a sokszínűségből, amit az ÁSzSz és munkatársai jelentettek egykor és a későbbiekben is egymás számára, s egyúttal megnyitotta a teret a kötetlenebb beszélgetésnek, a tapasztalatok, emlékeink továbbadásának.

Balról: Molnár István, Rozsnyai Gábor, Pálffy László és Uzsoky Borbála
Balról: Molnár István, Rozsnyai Gábor, Pálffy László és Uzsoky Borbála

Simonyi Károly (USA) és Gerhardt Géza (Németország) üzenetükkel járultak hozzá az eseményhez, Zsombok Zoltánra és a Vadaskerti úti időkre emlékezve. Hasonlóan Barbara Heinecke is virtuálisan volt jelen Bécsből elküldött könyve (A két világ között), illetve segítője és a könyv fordítója, Kárpátiné Sajtós Ilona által. Hozzászólásával Uzsoky Borbála és Pálffy László emelte az összejövetel színvonalát.

A rendezvény programját összeállította és az egészet nagy gonddal szervezte Rozsnyai Gábor, az iTF Szerkesztőség tagja (köszönet érte!); a szervezésben nagy segítségére volt Dettai Eleonóra és az ITF Szerkesztősége idén munkába álló új titkára, Tokaji Nagy Erzsébet, aki nem mellesleg egy, az előadások előzetesen megkapott prezentációiból színes dossziét is összeállított az ünnepelt születésnapos számára.

Tokaji, Szelezsán
Tokaji Nagy Erzsébet és Szelezsán János

Az előadóknak köszönjük a nagyszerű előadásokat, amelyek nemsokára, némi utómunkák elvégzését követően videós megjelenés formájában meghallgathatóak, ill. megtekinthetők lesznek az iTF honlapján. 

 

Breuer Pál 

(Fotók: Garami Péter, iTF)

U.i.: Akik eljutottak idáig a beszámoló olvasásában, azok figyelmét hadd hívjam fel itt is, hogy az iTF Vezetősége és Szerkesztősége továbbra is várja agilis, aktív tagok jelentkezését, akik szívesen részt vennének mind az Adattár szerkesztésében, mind események szervezésében, további történeti emlékek felkutatásában, megőrzésében.