Tengervíztisztító robot és onkológiai MI nyert különdíjat a Neumann János Informatikai Programtermék Versenyen

Onkológiai területen alkalmazható mesterséges intelligencia, Rubik-kockát kirakó és hulladékszűrő robotok, valamint a mindennapokat megkönnyítő mobilapplikációk egyaránt megtalálhatók az idei Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny diákok által fejlesztett pályaművei között. A több mint 40 éves múltra visszatekintő szekszárdi diákversenyen startupperekhez hasonló stílusban mérik össze tudásukat általános és középiskolás diákok.

Sajtóközlemény - Budapest, 2025. március 25.

Március 20-21-én Szekszárdon immár huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Versenyt, amely jogelődjével együtt negyvenegy éves múltra tekint vissza. Kovács Győző, a magyar informatika úttörője 1984-ben szervezte meg első alkalommal szülővárosában, Szekszárdon.

muzslai
A vajdasági Muzslai Ádám (Műszaki Iskola, Ada) működteti az általa tervezett MADD raktározó robotot. (Fotó: Képes Gábor)

Az idei esemény a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium közös szervezésében valósult meg, létrejöttét a Nemzeti Tehetség Program is támogatta.

 

Egy sor különböző területről érkeztek fejlesztések

A kezdetben játékprogram-versenyként induló megmérettetés az évek során kibővült, így ma már a grafika, animáció, alkalmazásfejlesztés és automatizálás egyaránt szerepel a kategóriák között. Az aktuális technológiai trendekhez igazodóan idén a mesterséges intelligencia és a robotika területéről érkezett jelentős számú pályamű az általános iskolás és középiskolás korcsoportokban megmérkőző versenyzőktől.

Az idei versenyen számos figyelemre méltó pályamű mutatkozott be, egyebek közt Rubik-kockát kirakni képes, zenetanító és a vízből a szennyező hulladékot kiszűrni képes robotok, 3D-nyomtatással előállított vintage videojáték-irányító, illetve a testedzést, vagy a kollégiumi mindennapokat megkönnyítő mobilapplikációk.

A versenyzők között számos tehetséges fiatal érkezett a Vajdaságból és Erdélyből is. A részletes eredménytáblázat a Szekszárdi I. Béla Gimnázium weboldalán érhető el.

lehotai
Lehotai Gergely (Pécsi Janus Pannonius Gimnázium) mutatja be a Rubik Kocka Kirakó Gép pályamunkáját. (Fotó: Képes Gábor)

 

Onkológiai MI és szemétszedő robot is kapott különdíjat

A 4iG Alapítvány idén különdíjat ajánlott fel a zsűri által társadalmilag leghasznosabbnak ítélt pályamunkák alkotóinak - az erős mezőnynek köszönhetően a zsűri végül két kiemelkedő projektet is díjazott.

Ezek egyike egy vízi szemétszedő robot, amely Tesnádi Tamás, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjának munkája. A robot a mikroműanyag-szennyezésért felelős hulladékot szűri ki a vízfelületről. Onkológiai területen lehet alkalmazni Beszédes Márk, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium mesterséges intelligenciát használó fejlesztését, amely ugyancsak különdíjban részesült.

“Mindenekelőtt, fantasztikus volt látni, hogy a legfiatalabb generáció milyen készségszinten tudja alkalmazni a projektekben az informatika legújabb vívmányait. A ma diákjai lesznek a jövő munkavállalói és a magyar gazdaság motorjai. Örömmel tapasztaltuk, hogy ehhez megvan bennük a technológiai tudás, a kreativitás, sőt a társadalmi felelősségvállalás is” - kommentálta a különdíj odaítélését Flakstad Emőke, a 4iG társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője.

 

farkas
A 11 éves Farkas Balázs (Szolnoki Kodály Zoltán Általános Iskola) mutatja be önműködő busz robotberendezését. (Fotó: Képes Gábor)

 

A programtermék verseny eredeti célkitűzésében alapvetően tér el a programozási versenyekétől. A cél nemcsak algoritmikus gondolkodási feladatok megoldása, hanem a versenyző diákok fejlesztéseiket termékként is prezentálják – mintha egy startup-vállalkozást képviselnének. Talán ennek is köszönhető, hogy több korábbi versenyző mára sikeres vállalkozóként, a verseny támogatójaként vagy zsűritagként működik közre.
 

Kategória

Versenyző

Pályamunka

Számítógépes grafika

Szabó Luca Borbála

Luca képei (Lóczy Lajos Gimnázium, Balatonfüred)

Számítógépes animáció - Középiskola

Balogh Bendegúz

Dorka (Lóczy Lajos Gimnázium, Balatonfüred)

Alkalmazói programok - Középiskola

Sonkoly Bence

SwiftCard (Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Technikum)

Játékprogramok - Általános iskola  

Pájer Levente

Forma-1-es szimulátorprogram (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely)

Játékprogramok - Középiskola

Bíró Márk, Fodor Ákos, Tóth Árpád

Gazdálkodj Okosban (DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, Debrecen)

Számítógéppel támogatott tervezés - Általános iskola

Pokoraczki Gergő

Szoba rajz (Bocskaikerti Németh László Általános Iskola és AMI)

Megépített automata berendezés és vezérlése

Kálmán Zoltán 

Robotofon (Műszaki Iskola, Ada, Szerbia)

Alkalmazói programok - Általános iskola

Vojislav Sretenovic

Translator SRE APP (Elementary School Djura Jaksic Kac, Szerbia)

Számítógéppel támogatott tervezés - Középiskola

Ágoston Viktória

Írógép (Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, Szerbia)