A nemzetközi éremtáblán a hatodik helyen Magyarország

Harminc éve nem látott eredményt ért el a négytagú magyar csapat a Bolíviában megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián, 84 ország 330 diákja között. Görömbey Tamás és Molnár István Ádám 1-1 aranyérmet hozott haza, míg Czanik Pál és Szilágyi Balázs 1-1 bronzzal a nyakában térhetett haza a világ legjelentősebb IT-versenyéről. Most a csapatvezetőt, Nikházy Lászlót, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának kitüntetett oktatóját, az Algo Pro Club elnökét és helyettesét, Dr. Horváth Győzőt, az ELTE IK Média- és Oktatásinformatikai Tanszék vezetőjét kérdeztük meg a nem mindennapi helyszínről és a versennyel kapcsolatos tapasztalatokról.

Valóban nem mindennapi helyszín! Milyen érzés volt Dél-Amerikába kísérni a diákokat július-augusztus fordulóján?

Horváth Győző (HGY): Első alkalommal jártam Dél-Amerikában. Az utazás hosszú volt és megterhelő. Bele kellett kalkulálnunk, hogy a repülőgépek késhetnek és bármi közbejöhet. A többi országhoz képest nagyon szerencsések vagyunk – volt olyan ország, ami el sem tudott indulni vízumproblémák miatt. Volt, aki félúton akadt el – vagy lekéstek járatokat és buszozniuk kellett Santa Cruzból Sucrébe, tizenhárom órán keresztül.

Mi ehhez képest nagyon jól utaztunk – és bölcsen, mert nem szerveztünk rövid idejű átszállásos utakat a lehetséges késések miatt. Csütörtök délután indultunk, estére érkeztünk meg – rögtön egy kétórás késéssel egyébként – Madridba, másnap napközben közbeiktattunk egy remek városnézést, amitől el is fáradtunk. Az éjjeli, transztalanti repülőúton így aludni is tudtunk – és hajnalra értünk Bolíviába. Ott is volt még időnk – és szerveztünk egy kis szafarit, kimentünk egy helyi állatmenhelyre nézelődni, megnéztük a vidéket.

Majd este mentünk Sucréba, szombat estére érkeztünk meg. Jó ritmusban volt az egész. Ott egyébként épp tél van, ez Santa Cruzban nem volt érezhető, harminc fok fölött volt a hőmérséklet, az egy szavannás vidék. Sucre viszont hegyvidéki város, ott azért volt egy kis fáradtság, fejfájás a klíma és a kétezer méter fölötti magasság miatt. Erre a szervezők is figyeltek, beiktattak egy plusz pihenőnapot, hogy a versenyzők tudjanak akklimatizálódni. Egyébként a mi szervezetünknek elviselhető volt a hőmérséklet: hajnalban és éjjel hideg volt – egy kis kabát sem ártott - , de napközben húsz fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, amit kellemesnek találtunk.

Az elvünk az volt, hogy az odautazás legyen élménydús, de az ottlét szóljon a felkészülésről és a pihenésről.

A helyi élővilágban volt valami szokatlan, különleges?

HGY: Az előbb említett állatmenhelyen rengeteg majmot láttunk, pumát, ormányos medvét, papagájokat, arapapagájt. Sucrében a sok-sok galambot leszámítva nem nagyon láttunk állatokat. A környék olyan magasan van, hogy már majdnem az erdőhatár fölött, így eléggé kopár a vidék. Kis domboknak látszó hegyek vettek körbe minket, de ez optikai csalódás, valójában azok háromezer méteres csúcsok…  Nem is tudom, Laci, láttunk ott egzotikus állatokat?

Nikházy László (NL): Egy alpaka besétált egyszer a tanácsterembe, ahol üléseztünk. Az egyik bizottsági tag úgy gondolta, beszervez nekünk egy alpakát. Ezt azért nem mondanám mindennaposnak! Szóval teljesen más ott az állat- és növényvilág, alpakák és lámák vannak lovak és kecskék helyett…

Neked mindez mégsem volt egész újdonság, mert van dél-amerikai kötődésed, jól tudom?

NL: Igen, a feleségem dél-amerikai, ecuadori, így én már jártam a kontinensen. A feleségem Budapesten végezte, az ELTE-n, a doktoriját, gyógypedagógiából, így Budapesten szerettünk egymásba. Maga Bolívia persze nekem is újdonság volt, de nekem kedves terep ez a vidék. Győző és én is úgy éreztük – és ami fontosabb, hogy a diákok is, hogy nagyon jó a hangulata a városnak és az egész eseménynek. Az is különleges, hogy Bolívia épp a függetlensége 200 éves évfordulóját ünnepelte, így lépten-nyomon rendezvényekbe ütköztünk, rezesbandák fújták az utcán. Sucre mint közepes méretű helyszín ideális volt a diákolimpiához: a városközpontban zajlottak a történések, minden könnyen elérhető volt. Impozáns épületekben tartották az ünnepségeket, a megnyitó is egy szép, előkelő helyen volt. A Dél-Amerikával kapcsolatos előítéletek ellenére nagyon biztonságosnak éreztük az egészet.

HGY: Minél távolabbi egy ország, annál egzotikusabbat képzel bele az ember. Egzotikus betegségek és hasonlók, rengeteget riogatnak ezzel még az utazás előtt. Persze szándékosan nem kerestük a kockázatos helyeket, és mindenhol teljesen normális, átlagos, korrekt viszonyokkal találkoztunk, egyszer nem éreztem magam veszélyben.

Milyen szabadidős programok voltak? Hiszen azok megszervezése egy országimázs-lehetőség is egy államnak…

HGY: Hivatalos, jól szervezett városnézésen vettünk részt, kis csoportokra osztva. Ikonikus parkokat, múzeumokat, belvárosi részeket néztünk meg, a TOP10 helyi látnivalót kipipáltuk. És megnéztünk egy környékbeli kastélyt is, amit egy 19. század végén élt gazdag helyi filantróp házaspár épített, akik jótékonykodásaik és emberszeretetük miatt XIII. Leo pápától kaptak tiszteletbeli hercegi címet. Sucreban például több árvaházat is alapítottak.

A kastély parkjában voltak szabadidős programok is. Mi, Lacival – ezen a gyerekek már nem vettek részt, a pihenőidejük miatt – még az inka ösvényt is bejártuk, a kanadai és olasz csapatvezetőkkel közösen béreltünk egy kisbuszt, majd 3700 méterről lesétáltunk 3000 méterre… A környező hegyek csodálatos látványa tárult elénk.

NL: Tegyük hozzá, hogy a diákok is szerveznek maguknak programokat, például társasoznak. Nagyon fontos, hogy ilyen, kortársak közötti programokra is kerüljön sor, ismerkedjenek a nemzetközi mezőnnyel, akik később a kollégáik lesznek… A magyar csapat külön kérése volt egyébként, hogy a román versenyzőkkel lehessenek egy szobában, velük már korábban összebarátkoztak.

Milyen volt a versenyszervezés szakmailag? Volt-e valami, ami rendkívüli volt, elütött a szokásostól?

NL: Alapvetően jó volt a szervezés, lehetett érezni, hogy a szervezőcsapat minden bökkenőt igyekszik megoldani, a helyiek is nagyon segítőkészek voltak. Az, hogy van egy nemzetközi bizottság, ami évről évre látja a versenyt – és ki tudja segíteni a helyi szervezőket, nagyon sokat jelent. Ennek a nemzetközi bizottságnak Erdősné dr. Németh Ágnes tanárnő (ELTE IK), a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke is tagja, a helyi tudományos bizottságot pedig Dr. Németh Zsolt kollégánk erősítette. Ez talán meglepő lehet, de a két éve Szegeden tartott IOI2023-on Zsolt vezette a helyi bizottságot – és olyan erős kapcsolatokra tett szert, hogy felkérték, most vezesse az informatikai versenyszervezésben kevésbé járatos bolíviai gárdát. Sőt, idén beválasztották 3 évre a nemzetközi tudományos bizottságba.

Egyébként az egyik versenynap volt egy súlyos áramszünet, de valahogy bírták az aksik – és nem szakadt meg a verseny.

A versenyfeladatokat pedig nagyon jól összeállították – ez nem csak a helyi szervezőkön múlik -, remek példákból a legjobbakat választották ki.

Tudtok példát mondani versenyfeladatra?

NL: Volt egy nagyon érdekes. Egy térképet kellett megrajzolni, ami egy N-szer N mezőből álló négyzetrács. Ennek a mezőit kellett kiszínezni – egyes színek egyes országokat jelentenek. Van hozzá egy szomszédsági lista, egy gráf, melyben elő van írva, mely országok legyenek szomszédosak egymással. Ehhez kell egy minél kisebb négyzet alakú térképet rajzolni, tehát N értékét minimalizálni – annyi extrával, hogy egy ország nem feltétlenül összefüggő területeken helyezkedik el, lehetnek távoli tartományai is. Ezt a versenyzők is érdekes feladatnak találták – és szép, elegáns megoldásai vannak, melyhez például fel lehet használni az ún. mélységi gráfbejárás tulajdonságait. Erre szép konstrukciók vannak. Jól is sikerült a magyar diákoknak, ezzel sok pontot szereztünk.

Nektek csapatvezetőként milyen jellegű teendőitek voltak?

NL: Mindenekelőtt a diákok felügyelete, a felelős döntéseket nekünk kellett meghozni. Egyébként a helyszínen van guide, minden nemzet csapata mellé delegáltak egy-egy helyi egyetemistát, aki sokat segíthetett. A feladatok lefordítása továbbra is egy fontos és mindig időigényes, több fordulós egyeztetést igénylő kihívás. Bár egyébként a gyakorlottabb versenyzők már kiválóan értik angolul is, de fontos, hogy meglegyen az összes nemzeti nyelvre az adott feladat.

HGY: Jó minőségben készítettük el a feladatok fordításait, nemcsak nekik, de az utókornak is. Mert ezek a feladatok aztán terítékre kerülnek a felkészítő versenyek példatáraiban.

NL: …És képviseljük az országot a különböző testületekben. A csapatvezetők összessége az IOI döntéshozó szerve, amit General Assembly-nek hívnak.

HGY: A csapatvezetés csapatmunka volt, jól kiegészítettük egymást. A G.A.-ban a szavazati joga Lacinak volt, mint csapatvezetőnek, de mindent megbeszéltünk előtte. Erdősné tanárnő tanácsait is kikértük. Bár egyébként Ágival és Zsolttal ritkán tudtunk találkozni, mert rengeteg teendőjük volt.

A srácoknak milyen volt a benyomásuk? Mit éreztek az első versenynap után? Hogy lehet áthidalni a versenynapok közötti feszültséget?

NL: Vegyes képet mutatott a csapat az első versenynap után. Görömbey Tominak nagyon jól sikerült az első etap, fel is volt dobva. István is az aranyéremre várományos sávban volt, neki is jó volt a hangulata. Pali és Balázs csalódottabbak voltak. Balázs még a bronzérmes határ alatt volt, Pali pedig különleges helyzetben volt – neki volt már egy korábbi bronz- és ezüstérme korábbi IOI-ról, ő jobban mert kockáztatni. Abban reménykedett, hogy bronzérmes sávból ezüstérmesre is fel tudja tornázni magát. Nagyon jó, hogy van egy második nap, ami újabb motivációt ad. Nem bánkódtak sokat, rögtön az újabb kihívásra koncentráltak. Pali végül a második nap után kicsit csalódott volt, Balázs viszont elképesztően jól szerepelt, majdnem ezüstérem lett belőle.

Követtem az online eredménylistát a versenynapok alatt. Arra jól emlékszem, hogy István egészen a vége felé még sokkal feljebb lépett a listán?

NL: Ő nagyon ügyes versenyző. Már az első nap sok pontot szerzett a végén, ügyesen kijavította a programját. A második napja nehezebben indult, és elméletben megvolt neki az egyik feladat megoldása sok pontra, de a végén nem sikerült leprogramoznia. Így „csak” tíz ponttal ugort a legvégén, pedig ugorhatott volna 40 pontot is – s akkor most  a TOP10-ben lenne. Szóval a végén még mérges is volt magára, aranyérmes létére!

HGY: Annyiban még kiegészíteném Lacit, hogy a versenynapokról szólok pár szót. Azok a verseny „megemésztéséről” szólnak. Kijöttek a srácok a számítógépteremből 3 órakor – és utána aznap már nincs extra program. Ebéd után még van egy analízis szekció, amikor tesztelhetnek, megnézhetik a programjukat. Utána ki-ki a vérmérséklete szerint vezeti le a feszültséget – van versenyző, aki testmozgással, van, aki a feladatok átbeszélésével, más visszavonul pihenni.

Ti hogy értékelitek a magyar eredményeket? Mi fel mertük vállalni a sajtóhírünkben, hogy történelmi az eredmény!

NL: Szerintem nem túloztatok. Minden évben van valamennyire szórás, hogy mennyire sikerül kihozni azt, amit tudnak a gyerekek. Most sikerült. Megtérült az a munka, amit belefektettek ők – meg mi is. Az előző évekhez képest kiugróan jól sikerült.

HGY: Én is így látom. És azt is látom, hogy nemzetközi viszonylatban is kimagasló az eredmény. Magyarként népességarányosan is szeretjük leosztani, hogy ez mit jelent. Ez nem is rossz megközelítés. Egy egymilliárdos Kínában persze, hogy kiválasztódnak zsenik. De most a magyarok is meg tudták mutatni, milyen az oktatás és milyen lehetőségek vannak. Ha összesítjük a pontokat, benne van Magyarország a TOP10-ben. Európa és a környező országok jól teljesítettek. Románia például négy aranyérmet hozott el.

NL: Az éremtáblázatban is nagyon jók vagyunk. Alapvetően ez nem csapatverseny, egyéni versenyzők vannak, de nemzeti éremtáblákat meg lehet nézni – és ebben a világon a hatodikak vagyunk! Például az USA-t is megelőzzük mindegyik fajta rangsorban, ami azért extra teljesítmény, hiszen az amerikaiak sok aranyérmet szoktak nyerni.

Az itteni eredmények alapján hogy látjátok a jövőt? Van, aki már nem versenyez tovább, ki nő fel melléjük?

NL: Nagyon inspiráló ez az eredmény a jövő nemzedékének. Kell az, hogy szülessenek kiemelkedő tehetségek, de most már a tehetséggondozó rendszer van olyan jó, hogy képes ezekből a diákokból kihozni a maximumot. Utánpótlás lesz, a korábbi versenyzőkkel pedig minden lehetőségük megvan találkozni. Ebben a folyamatban a Neumann Társaság és az ELTE IK hagyományos együttműködése nagyon fontos – és a Nemzeti Tehetség Program támogatása. De engedd meg, hogy megemlítsem az általam vezetett Algo Pro Clubot is és hadd köszönjem meg a JetBrains cégnek, aki nemcsak támogat minket, de nemzetközi tábort is szervez. Ez is nagy élmény volt a versenyzőknek, a román srácokkal a barátság például onnan van. Úgy látom, Magyarországon jó irányban mennek a dolgok, lesz utánpótlás – és várhatunk érmeket a következő években is. Tomi és Balázs egyébként várhatóan jön jövőre is!

HGY: Én is kiemelném az infrastruktúrát, szakköröket, nagyon örülök, hogy az ELTE Informatikai Kar ilyen jól működik együtt a Neumann Társasággal – és abszolút támogató a légkör a karon. Szakmailag is mögé áll a tehetséggondozásnak a kar, a tanszékünkön keresztül. Ígéretes ökoszisztémát építettünk ki a tehetségazonosítás és tehetséggondozás köré, ez egy közös eredményünk. 2017-ben még egy-egy lelkes tanárral a háttérben, önerőből, Facebook-csoportokban készültek a diákok a nemzetközi szintre, például a juniorok eJOI versenyére – most sokkal több lehetőségük van.

Hajrá eJOI-versenyzők, a diákolimpiák közül még ez van hátra augusztus-szeptember fordulóján. És pont a juniorok, a legfiatalabb versenyzők mérettetik majd meg magukat. Egy új csapat. A jó példa előttük van. Köszönöm a beszélgetést!

Képes Gábor

Köszönjük a Nemzeti Tehetség Program támogatását!