Ide nekem az oroszlánt is?

A diákolimpikonok szezonját a Bulgáriában megrendezett Európai Junior Informatikai Diákolimpiával (EJOI 2025) zártuk, Aravin Péter és Takács András ezüstéremmel, Pájer Levente bronzéremmel tért haza, negyedik versenyzőnk, Miszori Márton is kiválóan helytállt. A csapatot Szabó Zsanett és Szente Péter kísérték el a diákolimpiára. Most Zsanett osztotta meg velünk élményeit.

Az EJOI hivatalos oldalán kitettek Rólad egy fotót a megérkezés pillanataiban. Valami eufóriát látok a képen – mit éreztél akkor?

A megérkezés örömét. Amikor az ember hajnalban indul – és este kilenckor ér oda valahova, akkor van ok a megkönnyebbülésre és az örömre. A szállodába belépve az ottani szervezőcsapaton is az látszott, hogy ők is örültek nekünk, ez igazán jól esett. Korábbra vártak minket, utolsók között érkezhettünk meg. Kamerával, videózva vártak minket, mutatták, hogy integessünk. Érezhető volt, hogy nagyon készültek a fogadásunkra.

S hogyhogy ilyen kalandosra sikeredett az odaút Bulgáriába?

Sok kis összetevő miatt. Budapesten, a repülőtéren időben találkoztunk, ott még minden rendben volt, a biztonsági ellenőrzést is beleértve. Szóltak, hogy késni fog a gépünk 15 percet, mert még nem érkezett meg. Az semmiség! Bukarestben viszont már bonyolódtak a dolgok. A bőröndjeinkre is hosszabban kellett várni, majd – és ez már kicsit izgalmasabb volt – nem találtuk meg azokat a szervezőket, akik az előzetes megbeszélés szerint a fogadásunkra érkeztek. Később kiderült, hogy egy másik szinten vártak minket. De csak egy központi e-mail elérhetőségünk volt hozzájuk, telefonszám semmi. Egy elég nagy repülőtéren hatan próbáltunk keresni valakit, akinél van valamilyen, EJOI-ra utaló jelzés. Ráadásul a repülőteret épp felújítják, így nem volt triviális tájékozódni benne. Végigjártunk (szerintünk) már mindent, csak a parkolót nem, amikor végül kérdésünkre egy biztonsági őr valahogy elmutogatta – angol tudás hiányában –, hogy merre várhatnak minket, egy emelettel feljebb. Egyébként egy versenyző már kiszúrta az illetőt korábban, de szem elől tévesztettük. Tűt kerestünk a szénakazalban.

Az út közbeni várakozások során mivel töltötték a fiúk az időt?

Előzetesen küldtek a szervezők gyakorlófeladatokat, amiket előre és a helyszínen, a practice session alatt le is lehetett tesztelni. Jó volt látni, hogy ezek a feladatok mennyire motiválják őket, rengeteget beszélgettek róla. Volt, hogy már szólnom kellett nekik, hogy ránk, csapatvezetőkre és a lábuk elé is figyeljenek… Az otthoni megoldásaikat vetették össze, segítettek egymásnak. Amikor a feladatokat alaposan kibeszélték, elkezdtek egy online alkalmazással sakkozni, vagy épp a telefonon pötyögve a szegmensfa kódolását gyakorolni, újra és újra leírni. Majd elindult a lázas konnektorkeresés, amikor a telefonok elkezdtek lemerülni.

Jó kis csapat volt ez! Te már ismerted őket. Hol találkoztatok először?

Nyáron, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megrendezett felkészítőtáborban találkoztam velük, az ELTE IK-n. Egy számelméleti algoritmusos foglalkozást tartottam nekik, akkor ismertem meg őket személyesen.

És mi volt a benyomásod róluk?

A foglalkozás alapján kiderült, hogy mindannyian nagy egyéniségek, miközben van köztük visszahúzódóbb és nyitottabb személyiség is. Ennél jobban csak az EJOI-n együtt töltött hét során ismerhettem meg őket, hiszen a felkészítőn más diákok is voltak, rájuk is figyelnem kellett. A négy versenyző általános tulajdonsága, hogy nagyon jól feltalálják magukat és nagyon érdeklődőek. Emiatt a hét tipikus pillanata volt, hogy valamelyikük megállt vagy kicsit odébb sétált, hogy alaposabban megnézzen valamit, gyakran többen, többfelé, mi pedig próbáltuk egyiküket sem szem elől téveszteni.

A versenynapok után-közben egymást segítették?

Az első és a második versenynap után is a feladatok képezték a központi beszédtémát. Az egyikük rá is jött a második versenynap egyik bonyolult feladatának megoldására, amire a verseny közben nem – abban maradtunk, hogy majd lekódolja és megnézzük közösen, hogy tényleg jó-e a megoldása. Kiszámoltuk, hogy érem nem múlt volna ezen a feladaton, de ebből is érezhető, mennyire érdekli őket utólag is a megoldandó, lekódolandó probléma.

Mesélj kérlek még a versenynapokról! Ti, csapatvezetők, közben a rankinget (online, élő eredménylista) néztétek, a versenynapok előtt pedig részt vettetek a feladatok fordításában.

A verseny közben, az első versenynap alatt egy bő órás General Assembly meetingen vettünk részt, a második versenynapon pedig egy workshopunk volt, ahol a különböző országok képviselői mutatták be, hogy náluk milyen a válogatóverseny. Alapvetően az a szabály, hogy olyan ország vehet részt az EJOI-n, amelynek van válogatóversenye – most lépést próbálnak tenni egyfajta egységesítés irányába is. Mi is elmondtuk, hogy nálunk ez hogy zajlik, a helyettesem, Szente Peti nagyszerűen összefoglalta a hazai rendszert a Nemes Tihamér (most már Zsakó László) programozási versenytől a válogatóversenyekig, felkészítő táborokig. Persze a megbeszélések közben – és bevallom az alatt is – azért néztük a rankinget is, ahogy a legtöbb csapatvezető… Egyébként mi nemcsak az összesítést figyeltük, hanem versenyzőnként néztük, ki melyik feladattal foglalkozik épp, melyik tesztesete van már meg.

Mit tudtál kiolvasni a rankingből?

Az első versenynapon azt, hogy látszik rajtuk, hogy ők még fiatalok… Azt tanácsoltuk nekik, hogy a részfeladatok megoldására feküdjenek rá, ezt ketten nagyon szépen be is tartották. Ketten viszont nagyon belemerültek egy-egy feladatba, azon gondolkodtak hosszan – és így más feladatokkal nem is foglalkoztak vagy nem eleget. Ez egy csábító dolog, a teljes, komplex problémán gondolkodni, „ide nekem az oroszlánt” jelleggel – csak épp értékes időt veszik el. Kis lépésekben érdemes haladni. Összesen két olyan versenyző volt az egész EJOI-n – egy lengyel és egy ukrán induló – akik teljes, komplex módon tudták megoldani a feladatokat. Ők majdnem a maximális 600 pontot érték el. Egy okos versenyzéssel, részfeladatok, speciális esetek megoldásával jól lehet pontokat gyűjtögetni. Ezek megoldásai viszont nem egyeznek meg a komplex probléma megoldásával – más stratégiát igényelnek, de sokszor segítik is a komplex probléma megoldását. Mi azt tanácsoltuk, hogy ezeket a részfeladatokat kezdjék el megoldani – és közben lehet esélyük a komplex megoldás megtalálására is…

A második versenynap előtt még jobban átbeszéltük mindezt. A verseny után mindkét napon volt idő az általános analízisre, a versenyzők a csapatkísérőkkel együtt megnézhették, hogy a saját kódjukban mi működött és mi nem. Egyikükkel ezalatt a saját beadott kódjainak bogarászása helyett külön leültem és megnéztük, a többi versenyző egy-egy feladatot milyen ütemben oldott meg. Néztük, hogy mikor engedtek el egy-egy feladatot és váltottak át másikra, majd tértek vissza később. Neki ez alapján találtuk ki a stratégiát. kitaláltunk időlimiteket, hogy maximum mennyi időt foglalkozzon egy-egy feladattal, mert úgy tűnt, hogy neki erre van szüksége az okos versenyzéshez. A második versenynap után már örömünkre az látszott, hogy okosan versenyeztek mind a négyen. Mind a három feladattal szereztek értékes pontokat.

Tudsz példát mondani egy komplex feladatra és azon belül részfeladatra?

Volt egy robotos feladat, amelyben egy speciális kaktuszgráfról volt szó – ez így nevesítve is volt a feladatban, de egyébként ez nem feltétlenül segített sokat, mert a kaktuszgráf nem szerepel a tananyagban. Egy több soros lábjegyzetben ismertették, hogy mit takar ez a szakszó. A feladatnak voltak speciális esetei, meg kellett oldani olyan gráfra, ami csak egy kör, olyanra, ahol minden csúcsnak pontosan három éle van, fára, tehát még speciálisabb gráfokra, és ezekkel lehetett pontokat gyűjteni. Maga a feladat az volt, hogy egy robotnak kellett feltérképeznie a gráfot úgy, hogy nem látja, hogy mi van maga körül. Színezi a csúcsokat valamilyen szempont szerint – és azt kellett kitalálni, hogy mikor járt minden csúcson...

Csúcsokon jártatok Ti is a három éremmel! De milyenek voltak a szabadidős programok?

Az a koncepció a diákolimpiákon, hogy mindkét versenynap után van valamilyen szabadidős program. Az első versenynap után a bolgár tengerparton jártunk, ott kaptunk szabadidőt. Homokvárat építettünk, fürdőztünk, napoztunk. A második versenynap után pedig egy Sumen szélén lévő cseppkőbarlangot kerestünk fel. Jó nagy volt – és jó sötét, tele lépcsőkkel és némi sárral. De nagyon szép volt – és utána a barlangtól gyalog túráztunk vissza egy négy kilométeres kis erdei ösvényen.

Milyen volt a koszt, a szállás?

Egy szálláson voltunk mindannyian, szervezők, csapatvezetők, diákok. Így nem kellett külön aggódnunk a diákok felügyelete miatt, tudták, hogy hol találnak bennünket vagy a szervezőket. A szállással nem volt gond, bár a liftek algoritmusán lett volna mit javítani. De ennél furcsább pillanat volt, amikor egyik este a teraszról egy nagy üvegablakon benézve egy teljesen feldíszített karácsonyfát láttunk az egyik, egyébként elvileg használatban lévő helyiségben. Az nem derült ki, hogy miért van ott, még ott maradt vagy már odakerült. A vacsorát mindig a szálláson kaptuk meg, alapvetően finom is volt, de gyakran jól jött az asztalokra kikészített frissen sült zsemle a fejlődésben lévő kamasz fiúk számára. Az ebédet csomagban kaptuk meg, amikor a versenyhelyszínként szolgáló sportcsarnokban voltunk. Finom, de csak elvileg meleg ételt kaptunk, gyümölccsel vagy sütivel, amit elegendő ülőhely híján nem mindig tudtuk komfortosan elfogyasztani.

Mennyire tudtak barátkozni egymással a csapatok, csapatvezetők?

A közös szállás és a szobabeosztás is olyan volt, hogy volt lehetőség másokkal is barátkozni. Mi például a litván csapatvezetőkkel voltunk nemenként egy szobában, így velük beszélgettünk a legtöbbször.

Zsanett, Téged már ismernek olvasóink, díjazottunk vagy, 2024-ben kaptad meg a Neumann Társaság Kemény János-díját, korábban már interjúztalak is. Mesélj a másik csapatvezetőről, Szente Péterről!

Korábban diákolimpikon volt, a CEOI-n érmet is szerzett. Az ELTE-n most végezte el a mesterképzést és kezdi a doktori iskolát. Talpraesett volt, nagyon jó volt vele dolgozni. Igazán a teendőink beosztására sem volt szükség, egyszerűen jó volt vele együttműködni. A szabadidőben például lement a fiúkkal kondizni és mini edzést tartott nekik. Figyelt rájuk, nagyon empatikusnak találtam. A versenynap előtti utolsó tanácsok elmondásakor is jó ötletei voltak, hogy lelkesítse őket. Ráadásul Peti olyan magas – harminckét centi különbség van köztünk!-, hogy nehéz volt szem elől téveszteni és a magasból ő mindig jól látta, hogy hol vannak a versenyzőink, amikor kicsit előrébb mentek, hogy más diákokkal beszélgessenek.

Térjünk vissza kicsit a diákolimpikonokra. Mennyire vagy elégedett a született eredménnyel, akár nemzetközi viszonylatban?

Szerintem teljes mértékben elégedettek lehetünk. Ha a tavalyi magyar eredményekhez viszonyítjuk, annál jobban teljesítettünk. Ha azt nézzük, önmagukhoz képest hogy versenyeztek a fiúk, akkor is kiváló az eredmény. A két versenynap között elengedték a túlzott maximalizmusukat, és megtanultak okosan versenyezni. Ha pedig a nemzetközi éremtáblázatot nézzük, akkor is előkelő helyen vagyunk, a hetedik helyen.

Többször kommunikáltuk azt, hogy ez a korosztály – a 14-15 évesek – utánpótlás is, jó eséllyel ők mennek majd a nagy Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára (IOI) és különböző, nagy versenyekre a jövőben. Mit tudsz a terveikről?

Mindannyian most kezdik a kilencedik osztályt. Ilyen fiatalok, de az EJOI-s résztvevők már rengeteget tudnak! A pedagógus persze azt mondatja velem, hogy van még mit tanulniuk. A felettük lévő korosztály is nagyon jó – és még ők is benne vannak a versenyrendszerben, jövőre, már nem juniorokként náluk is jobbnak kell lenniük, ha be akarnak kerülni a csapatba. De úgy váltunk el a reptéren, hogy találkozzunk a következő versenyeken!

Neked mik a terveid idén? Részt veszel a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában e tanévben is?

Szeretnék! Már megszereztem a doktori fokozatot, az ELTE Trefort Gimnáziumban az órák mellett matek és programozás szakköröket is tartok, kezdőknek és haladóknak is. Idén átvettem a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Verseny koordinátori feladatait a szakosztályban, ennek kapcsán számos tervem van, de a programozási versenyeknek is szeretnék a közelében maradni.

Így legyen! Köszönöm a beszélgetést!

Képes Gábor

A Nemzeti Tehetség Program 2.040.000,- Ft támogatást nyújtott az Európai Junior Informatikai Diákolimpia - EJOI felkészítés, válogató és verseny projekt támogatására (pályázati azonosító: NTP-NTMV-24-B-0008). Támogatásukért hálásak vagyunk!