XXXI. Multimédia az Oktatásban Nemzetközi Konferencia - beszámoló
2025-ben 31. alkalommal került megrendezésre a Multimédia az Oktatásban Nemzetközi Konferencia, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Neumann János Számítógéptudományi Társaság Multimédia az Oktatásban Szakosztálya közös szervezésében.
A szakmai rendezvény célja az volt, hogy elősegítse az oktatás, valamint a kutatás és fejlesztés különböző területein dolgozó, oktató hazai és külföldi szakemberek, PhD és felsőoktatási hallgatók találkozóját, a közoktatás szereplőinek tapasztalatcseréjét, egyes szakterületekhez kapcsolódó kreditek gyűjtését.
A rendezvény alatt elhangzott plenáris előadások, a két párhuzamosan futó, valamint a külföldi előadók részére összeállított szekciók nyújtottak keretet az aktuális szakmai eredmények, fejlesztések és kihívások bemutatásaira, a konferencia meghirdetett szakmai témaköreinek vizsgálataira. A multimédia az oktatásban tárgykörét széleskörűen és magas színvonalon, 40 szerző részéről bemutatott 32 előadás, 5 országból, több mint 60 résztvevő kísérte figyelemmel a köznevelési szakemberektől, a felsőoktatás diákjain és oktatóin keresztül, a K+F+I szakemberekig.
Az előadók és résztvevők Romániából, Franciaországból, Trinidadból, Szlovákiából és az USA-ból valamint Magyarországról kapcsolódtak be a konferencia online közvetítésébe.
A színvonalas előadások nemzetközi minősítésre és publikálásra kerülnek, melyek hamarosan elérhetők lesznek a Szakosztály honlapján.
Díjkiosztó
A konferencia ünnepélyes díjkiosztóján az MMO szakosztály által odaítélt kiemelkedő díjak is átadásra kerültek.
- A „Multimédia az oktatásban gyűrű” életmű díjat Dr. Firicz László kapta, mint aki a legtöbbet tette a pedagógiailag illetve andragógiailag megalapozott multimédia-felhasználás módszereinek, felfogásának, pedagógiai illetve andragógiai szemléletének népszerűsítése és elismertetése érdekében.
- A „Multimédia az oktatásban gyűrű” tananyag díjat Dömsödi Ferenc kapta, a módszertanilag legjobbnak ítélt, pedagógiailag illetve andragógiailag megalapozott multimédiás tananyag szerzőjének elismeréséül.
- A „Multimédia az oktatásban gyűrű” képzés díjat Dr. habil. Falus Orsolya kapta, a módszertanilag legjobbnak ítélt, pedagógiailag illetve andragógiailag megalapozott multimédia-felhasználást segítő képzés szakmai (módszertani) létrehozójának elismeréséül.
- A „Multimédia az oktatásban gyűrű” örökös tag díjat Dr. Zuti Pál kapta, mint aki a legtöbbet tette a „Multimédia az oktatásban” konferenciasorozat létrehozása, működtetése és szakmai támogatása terén.
A konferencia zárásaként átadásra került a következő, immár XXXII. NJSZT MMO rendezvény stafétája. A 2026. évi nemzetközi konferencia szervezője a Milton Friedman Egyetem lesz. A következő konferencia időpontja: 2026. május 28-29.
Egy kis történelem és a Szakosztály számokbanAz NJSZT Multimédia az Oktatásban Szakosztály 2007. április 19-én alakult (jogelődje: 1999. május 28-án). Jelenleg több mint 100 fős taglétszámú a szakosztály, melynek irányítását egy 5 fős elnökség látja el. A szakmai munkát továbbá egy 9 fős Szakmai Irányító Testület is segíti. A szakosztály fennállása óta, éves konferenciáin több mint 1500 előadás hangzott el, mintegy 1800 szerző bevonásával. A teljes konferencia-sorozaton eddig több mint 3000 érdeklődő vett részt. A 2011. évi XVII. „Multimédia az oktatásban” konferencia először került határon túlra, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége valamint Szakosztályunk szervezésében. Ezáltal szervezetünk további célkitűzése valósulhatott meg, a Kárpát-medence multimédiával foglalkozó oktatóinak, kutatóinak és szakembereinek helybeni megszólításával, amelyet azóta is évről-évre kiemelt feladatunknak tekintünk. |
Gulyás István, elnök
NJSZT MMO Szakosztály




