A Neumann Társaság tevékenységeinek egyik pillére az informatikai örökség megőrzése, hozzáférhetővé tétele. Az NJSZT az 1970-es évek óta a kezdeményezője az Informatikai Múzeum gondolatának, melyet először Kovács Győző, az NJSZT akkori főtitkára fogalmazott meg – és szegedi kollégája és barátja, Muszka Dániel vált a kezdeményezés motorjává.
Az eddigi tevékenységek műtárgyak gyűjtését, kiállítások szervezését, digitális Adattár létrehozását célozták meg. Célunk, hogy - akár az ELI Science Park kezdeményezéshez is csatlakozva - nemzetközi színvonalú tárgyiasult és digitalizált műtárgyakat egységbe foglaló virtuális megjelenítéssel is rendelkező területi múzeumként kapcsolódjunk be a világ infokommunikációs múzeumainak vérkeringésébe.
Az integrált Informatikai Múzeum ügyéhez támogatókat, segítőket keresünk.
Az Informatikai Múzeum alapját képező gyűjtemény egy kiemelt részét jelenleg is állandó kiállításon mutatjuk be.
Informatika Történeti Kiállításunk honlapja: ajovomultja.hu
Nyilvános, múzeumi kiállításon először látható, különleges magángyűjteményt mutat be a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Szegeden, az Informatika Történeti Kiállításon.
Szegedért Emlékéremmel tüntette ki Botka László polgármester Alföldi Istvánt a NJSZT ügyvezető igazgatóját Szeged város ünnepi közgyűlésén 2014. május 23-án. Ezzel a díjjal Szeged város az NJSZT által az Informatika Történeti Kiállítás létrehozásáért kifejtett szakmai és anyagi erőfeszítéseit is eli…
Meghívó
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma
(NJSzT ITF) tisztelettel meghívja egy közös kirándulásra,
a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórán megnyílt
A London melletti Bletchley Parkban működő, Alan Turing vezette csoport fejtette meg a náci Enigma rejtjelező kódját, a háború után a szovjet érdeklődéstől félő Churchill parancsára elpusztított, programozható Colossusok segítségével. Az itteni komputermúzeumnak már van párja: Szegeden a Neumann Ján…
Füzér József, a Ludas Matyi korából ismert karikaturista volt Képes Gábor és Álló Géza „A jövő múltja” című, az NJSZT gondozásában közelmúltban megjelent könyv első vásárlója. A könyv oly mértékben megihlette, hogy facebook oldalán az alábbi bejegyzéssel és karikatúrájával osztotta meg élményeit i…
Az ATV Start Plusz című műsorának vendége volt Alföldi István, ügyvezető igazgató.
Az interjú megtekinthető az alábbi linken:
http://atv.hu/videotar/20121218_informatika_torteneti_kiallitas_nyilt_sz..
Európában egyedülálló, több ezer darabból álló informatika-történeti kiállítás nyílt meg 1300 négyzetméteren Szegeden az Agorában, 2012. december 13-án.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és fejleszti folyamatosan a világ vezető infor…
Idén ősszel adják át Szegeden azt az új épületet, az Agórát, amelyben, többek között, méltó helyet kap a jelenleg mostoha körülmények között látogatható informatikatörténeti gyűjtemény. A szervezők a relikviák világszínvonalú bemutatását ígérik.
- Jelenleg elég mostoha körülmények között, a Szegedi…
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.