Közhasznú tevékenységeinket országos egyesületként végezzük: területi szervezeteinkben értékes konferenciák, versenyek, tehetséggondozást célzó előadások és megannyi más program jelzi, hogy tagjaink is örömmel építik együtt az NJSZT-t - legyen így a következő fél évszázadban is!
Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezet
A 300 éves Kiskőrös köszönti az idén 50 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaságot.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Bács-Kiskun megyei Területi Szervezete és az NJSZT Térinformatikai Szakosztálya közös szervezésben konferenciával és kiállítás megnyitóval ünneplik a Társaságot.
A konferencia programja:
Konferencia: 10.00 – 11.45
• Megnyitó: Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere
A Bács-Kiskun Megyei Szervezet 1975. november 20-án alakult meg A számítástechnika a gyakorlatban című kiállítás záró eseményeként. A megyei csoport 2001. október 12-én alakult újjá, dr. Pintér István vezetésével.
Napjainkban a szervezet az NJSZT Térinformatikai Szakosztályával együttműködve a középiskolások 50 órás közszolgálati tevékenységét célzó programok szervezésében, kidolgozásában vesz részt a megye több településén, a középfokú intézménnyel rendelkező városokban.
Előző cikkünkben szakmai közösségeink 2017-es munkáiba és idei terveibe engedtünk betekintést, most területi szervezeteink tevékenységét mutatjuk be. Konferenciák, versenyek, ismeretterjesztő előadások sora, komoly támogatás a robotikát tanulóknak, közösségépítés – címszavakban így foglalhatnánk össze, de lássuk a részleteket!
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Kiskőrös város Polgármesteri Hivatala közös konferenciát rendezett június 13-án, Kiskőrösön, Intelligens kisváros, intelligens régió címmel. A tanácskozás szervezésében az NJSZT Bács-Kiskun megyei Területi Szervezete és a Társaság Térinformatikai Szakosztálya is részt vett – elsősorban pedig Sályi Géza megyei elnöknek volt köszönhető, hogy Petőfi szülővárosa egy fontos, jövőbe mutató találkozásnak adhatott otthont.
2013 május 14.-én tisztújító közgyűlést tartott Baján a Területi Szervezet, melyen új elnökséget választott .
Az elnök Sályi Géza László villamos üzemmérnök, a titkár Ercsényiné Prikidánovics Anikó közgazdász, alelnökök: dr. Karasz László, a bajai kórház főorvosa és Papp András Tibor programozó matematikus lett.
Az elnökség új cselekvési programtervének lényegi elemei az alábbiak: