Friss hírek versenyekről, nemzetközi kitekintéssel.

Németh Márton neve már nem ismeretlen olvasóinknak. Most a Kódkupa csapatversenyben brillírozott, társaival együtt: megnyerték a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia magyar válogatóversenyét. Az első helyen végzett csapat tagjával beszélgettünk tehát, de nem csak aktuálisan erről a versenyről, hiszen számos kaland várt és vár rá, hála a tehetséggondozásnak – és a tehetségének: Innopolistól - Oxfordon keresztül - Bolognáig.

Oroszország high-tech városa és egyeteme, az Innopolis University rendszeresen tart informatikai versenyeket és felkészítő táborokat, melyeken a Neumann Társaság támogatásával magyar diákok is eredményesen részt vesznek. A pandémia Tatárföld IT-vezérhajójának kormányzását is megváltoztatta: jelenleg online tábort tart az orosz egyetem, melyre alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes tanítványai, Bagladi Milán és Németh Márton is regisztráltak, a diákolimpiai válogatókra való felkészülésként.

Az online tábor világába bárki belekóstolhat, mert július 10-én nyílt napon barangolható be az orosz high-tech egyetem Minecraft-változata (!) – erre a programra július 5-ig lehet jelentkezni.

A kísérőtanár, Nikházy László alapos összefoglaló beszámolója az innopolisi versenyről, melyen igen szépen szerepeltek a magyar versenyzők. A cikket a diákok élménybeszámolóival frissítjük a napokban!

 

A hétvégén az Oroszország high-tech egyetemi városában, Innopolisban zajlott nemzetközi informatikai diákolimpiáról a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában részt vevő két magyar diák, Deák Bence és Tóth Gellért is egy-egy harmadik helyezéssel tért haza.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozási programjának köszönhetően évente több ezer magyar diák vesz részt informatikai versenyeken, felkészítő szakkörökön – és a legtehetségesebb tanulók számára a diákolimpiák is elérhetőek.

Társaságunk támogatásával nem először jutnak el fiatal magyar programozózsenik az orosz high-tech városba, Innopolisba.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) örömmel tudatja, hogy ismét kiemelkedően szerepeltek a magyar diákok egy nemzetközi versenyen, az oroszországi Innopolisban.

Társaságunk jelentős támogatást adott ahhoz, hogy az Oroszország új, 2012-ben alapított high-tech városában rendezett nemzetközi megmérettetésen részt vehessenek a hazai versenyzők.

Már múlt évben is beszámoltunk róla, hogy Oroszország új high-tech városa, Innopolisrendszeresen ad otthont informatikai versenyeknek, melyeken már múlt évben is sikeresen szerepeltek magyar diákok.

Innopolisban jártam - Magyar diákok oroszországi élményeiInnopolis Oroszország új high-tech városa, 2012-ben alapították Tatárföldön – és öt év alatt 5000 fős, 21. századi településsé fejlődött.

2016 nyarán az Informatikai Diákolimpiát (IOI) Oroszországban, Kazanyban rendezték. A két versenynap között a résztvevőknek érdekes kirándulást szerveztek Innopolisba, Oroszország legújabb high-tech városába.