• Napirendi pontok:

    1. Az éves közgyűlés előkészítése
      • a beszámoló elfogadás
      • a szakmai program
    2. Az informatika-történeti kiállítás szakmai tervezése
    3. Egyebek

    7/2012 (04.12.) sz. határozat

    Az elnökség elfogadta és a közgyűlés számára is elfogadásra javasolta az NJSZT tevékenységéről szóló 2011. évi közhasznú beszámolót. A közgyűlési meghívót és a közhasznú beszámolót 2012. április 16-i határidővel kell a Társaság honlapján nyilvánossá tenni.

  • Hely

    Pannon Egyetem, Veszprém

    Dátum

    -

    A szakmai rendezvények közül kevés dicsekedhet azzal, hogy az életre hívása után 21 évvel is töretlen érdeklődés övezi. A NETWORKSHOP 2012, a 25 éves jubileumát tavaly ünneplő, a számítógép-hálózati kultúra hazai elterjesztésében vezető szerepet játszó NIIF Program népszerű fóruma ebbe a körbe tartozik.

    Rendezvényünkre idén április 10-13. között Veszprémben kerül sor, házigazdája a Pannon Egyetem. A konferencia kiemelt támogatója a CISCO Systems, szponzorai között a legjelentősebb multinacionális cégeket, és magyar informatikai vállalkozásokat találunk. 

  • Hely

    Best Western Hotel Hungária Hotel (1074 Budapest, Rákóczi út 90)

    Dátum

    Az IME, Az egészségügyi vezető szaklapja 2012-ben ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. Ebben az évben VII. alkalommal rendezi meg képalkotó diagnosztikai konferenciáját Képalkotó Rovatához kapcsolódóan „Kihívások a képalkotó diagnosztikában - változások” címmel.

  • Az európai e-skills week célkitűzéseit szolgálja a 2012. március 30-án hivatalosan is kiírt TÁMOP 2.1.3 pályázat, ahol mikro- kis, közép- és nagyvállakozások egyaránt pályázhatnak akkreditált számítógép-használói képzésre – így ECDL-re is. Az ECDL vizsgaközpontok országszerte felkészültek a cégek ilyen irányú képzési igényeinek kielégítésére. 

  • Oktatási és Kulturális Főpolgármester-helyettesi Iroda szervezésében megvalósult, több eseményből álló Márciusban Nefelejcs programsorozat szombati záró rendezvénye, a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Verseny a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő, 8-18 éves gyermekeknek adott lehetőséget arra, hogy megmutathassák tehetségüket különböző előadóművészi kategóriákban. A gyermekek az ország egész területéről nevezhettek, a nevelésükről gondoskodó gyermekvédelmi szakellátó intézményen keresztül. A döntőre 2012. március 31-én került sor.

  • Az Óbudai Egyetem biztosított helyszínt és női szerepmintát a Nők aTudományban Egyesület 2012. évi első, úgynevezett Shadowing (Árnyék) akciójának, amelyet az Európai Bizottság vezetett be. Ezen akció lényege, hogy fiatal (14-16 éves) lányok érdeklődését felkeltsék a tudományos/technológiai pálya iránt oly módon, hogy eltöltenek egy teljes napot egy kiválasztott intézményben, ahol megismerkednek az ott folyó munkával, a mindennapokkal.

  • Európa több mint harminc országának részvételével rendezik meg az e-Skills Week eseményeket 2012 márciusában és áprilisában. Az EU Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatósága, a DIGITALEUROPA és az European Schoolnet azért hívták életre ezt a rendezvénysorozatot, hogy megmutassák, mekkora jelentősége van ma az informatikai eszközök, megoldások használatában szerzett tudásnak a munkavállalás minden területén.

  • A történet valahol ott kezdődött, hogy tíz éve öt magyar informatikus doktorandusz mesterséges intelligenciával foglalkozva programot fejlesztett az amerikai légierő számára. A sikeren felbuzdulva, a megszerzett tudás birtokában, másokat is bevonva „a gyermeki fejlődés és tudás széles körű monitorozására és számítógépes segítésére” többek által (Amerikai Légierő, NJSZT, TÁMOP/KMOP) támogatott komplex projektet hoztak létre. A munka eredményeiről konferencián számoltak be a Műegyetemen 2012. március 22-én.

  • Hely

    Szeged

    Dátum

    -

    A konferencia Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb konferenciája a szoftverkarbantartás és újratervezés területén.

    http://csmr2012.sed.hu

  • Hely

    Emericus Tehetségpont – Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Díszterme (Budapest XI. ker. Villányi út 27.)

    Dátum

    Részvételi szándékát 2012. március 19-ig jelezze az online jelentkezési lap kitöltésével: http://geniuszportal.hu/jelentkezes/orszagos-tehetsegnap-2012

  • Hely

    Honvédkórház 1134 Budapest, Róbert Károly körút 44. (új épület rész, II. emelet “Kék terem”, bejárat a Pap Károly utca felől)

    Dátum

    Megnyitó 
    13.30-13.45      Dr. Schandl László PhD. orvos dandártábornok, címzetes egyetemi tanár, Magyar Honvédség
    Honvédkórház parancsnok (MH egészségügyi szolgálatfőnök) 

    I. Szekció   Üléselnök: Dr. Kósa István Ph.D., Dr.  Margitai Barnabás

  • Hely

    Neumann János Középiskola Eger, Rákóczi u. 48.

    Dátum

    Program

  • Hely

    1111 Budapest, Magyar tudósok körútja 2., IB. 017. terem. („I” épület)

    Dátum

    logók

  • Mit tanítanál meg a szüleidnek a számítástechnika világából? Szerinted ők mire használják a számítógépet, az internetet a munkahelyükön? Küldd el nekünk rajzban vagy képregényben! A legjobb rajzokat értékes ajándékokkal jutalmazzuk. 

    Sok sikert minden Alkotónak! 

    Beküldési határidő:  2012. április 30. 

    Pályázhatnak: 10-15 éves diákok 

  • Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt felhasználókat, hogy a magyar állam 2012-ben is finanszírozza a közoktatási intézmények számára ingyenesen elérhető Tisztaszoftver programot. Az ezzel kapcsolatos elvi megállapodások megszülettek. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az érintett cégek között létrejövő szerződések megkötése folyamatban van.

    Emellett az oktatási intézmények az alábbi szoftvereket és szolgáltatásokat vehetik igénybe:

  • Néhány évvel ezelőtt a milánói Bocconi Egyetemen készítettek felmérést arról, hogy mennyi pénzt veszít az olasz nemzetgazdaság azáltal, hogy az irodai munkahelyeken dolgozók digitális készségei nem megfelelőek. Az olasz mintára 2008-ban az NJSZT által készített tanulmány ugyanezt hazai viszonyok között vizsgálta: Magyarországon éves szinten több száz milliárd forint az a veszteség, amely abból adódik, hogy a számítógép-használók nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel.

  • Hely

    NJSZT, 1054 Budapest, Báthori u. 16.

    Dátum

    Program  

    10:00-10:10  Megnyitó 

    10:10-10:40  Gulyás István: M-learning 

    10:40-11:10  Dr. Berke József: Interaktív kutatás 

    11:10-11:40  Kiss Attila:  A podcast és ami azon túl van  

    11:40-12:10  Dr. Magyar Miklós:  Multimédia az oktatásban 

    12:10-12:40  Dr. Ollé János: Tanítás és tanulás digitális környezetben 

    12:40-            Kötetlen szakmai beszélgetés, fogadás  

     

  • Hely

    Deutsche Messe, Messegelände, 30521 Hannover, Germany

    Dátum

    -

    Az NJSZT-nek ebben az évben is tiszteletjegyeket bocsátanak a rendelkezésére, amit térítésmentesen kapnak meg a kollégák, partnerek és tagok.A tiszteletjegyek a kiválasztott napokra érvényesek és egyéb szolgáltatások térítésmentes igénybe vételére is feljogosítanak, mint például: 

  • Napirendi pontok:

    1. Az éves közgyűlés előkészítése
      • a 2011. évi pénzügyi terv értékelése (terv-tény adatok)
      • a 2012. évi pénzügyi terv elfogadása
      • a 2011. évi Közhasznú beszámoló előkészítése
    2. Az informatika-történeti kiállítás (AGÓRA) aktuális kérdései
    3. Egyebek

    4/2012.(03.01).sz. határozat

  • Hely

    MEREK Holnap Háza, tanácsterem (1022 Budapest, Marczibányi tér 3.)

    Dátum

    A Magyar Ergonómiai Társaság a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában (MEREK) 2008 és 2012 között megvalósuló TÁMOP-1.4.2-07/1.-2008-0001 „Mozgáskorlátozott emberek foglalkoztatását, önálló életvitelét segítő eszközfejlesztő műhely és szolgáltatási hálózat” (GURULÓ) projekt keretében szakmai napot szervez Műszeres megoldások a rehabilitációs ergonómiában címmel. 

    Program