NJSZT Hírlevél - 503. sz. - 2025.01.08.

FÓKUSZBAN
Miről szól a hírlevelünk?

Magyar Informatika Napja 2025 –Szakmai konferenciák – Szekszárdi Neumann Programtermék Verseny

Miről szól a hírlevelünk?

Kedves Barátaink! 

Eredményes, boldog új évet kívánunk! 

1959. január 21-én mutatták be a sajtónak az első magyar Neumann-elvű, elektronikus számítógépet, az M-3-at. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) erre emlékezve teremtett hagyományt 2022-ben, amikor először ünnepeltük meg a Magyar Informatika Napját és a magyar informatikusokat. 

Idén az NJSZT 2024. évi díjazottjai és a társaság szakosztályainak képviselői közül kértünk fel előadókat, hogy megnézzük: mi mindent tehet az informatika a teljes életért, az emberi jóllétért – komolyan és ezzel együtt akár játékosabban is. 

Színes előadásainkkal szeretettel látunk minden érdeklődőt!  

A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Százfős előadóteremmel várunk Benneteket az Óbudai Egyetem Neumann Karán. Regisztráljatok minél előbb! 

Képes Gábor 

HÍRMOZAIK
Neumann 121

Neumann születésének 121. évfordulóján mutatta be a Duna Televízió Bertha Lívia színvonalas dokumentumfilmjét, A legpompásabb emberi elme címmel. Nemcsak a kortársai, a hozzá mérhető, zseniális tudósok tartották a körükből is leginkább kiemelkedő géniusznak, de az utókor is „az évszázad embereként”, a jövő látnokaként gondol rá, a nagy racionalistára és nagy humanistára, aki – sok más tudományterület mellett – az informatikára is óriási hatást gyakorolt. Képes Gábor megemlékezése.

Neumann 121

Itt jegyezzük meg, hogy Neumann halálának évfordulója (február 8.) környékén hagyományos koszorúzási ünnepséget tartunk a Neumann Technikum közreműködésével, melynek időpontját még nem fixáltuk. További információk hamarosan!

dr. Pásztor Endréné dr. Varga Katalin emlékére
dr. Pásztor Endréné dr. Varga Katalin emlékére

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Pásztor Endréné dr. Varga Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, a Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann Társaság tagja, életének 94. évében, 2024. december 13-án elhunyt.

Megemlékezés 

Schipp Ferencre emlékezünk
Schipp Ferencre emlékezünk

Az ELTE Informatikai Kara megrendülten értesült arról, hogy a Kar emeritus professzora, Schipp Ferenc Akadémiai- és Széchenyi-díjas matematikus életének 85. évében elhunyt. Pályafutása során számos vezető szerepet töltött be. Az ELTE Numerikus Analízis Tanszék megalapítója, 1984-től 2004-ig vezetője volt. 1977 és 1982 között az ELTE TTK oktatási dékánhelyettesi, 1988 és 1993 között az Informatikai Intézet vezetői feladatait végezte.

Megemlékezés 

Egyre jobbak a nyílt forrású videó-előállító modellek

A képgenerálásban gyorsan zajlanak az események, egyik kutatás a másikat követi, és az eredmények magukért beszélnek. Ugyanez nem mondható el a videóról, ahol a fejlődés jóval lassabb. Az egyik ok a feldolgozás költsége. Mozgóképekkel mindig jóval nagyobbak a kiadások. Szerencsére nő az előzetesen betanított, nyílt forrású videógenerátorok száma. Ha több van belőlük, az elérhetőség is nagyobb, többen férnek hozzá a technológiához.

Egyre jobbak a nyílt forrású videó-előállító modellek

Kömlődi Ferenc blogbejegyzése a Jelenből a jövőbe blogunkon, melynek lektora Alföldi István, az NJSZT korábbi igazgatója. Köszönjük munkájukat! 

Megszűnik az Ügyfélkapu
Megszűnik az Ügyfélkapu

2025. január 16-tól az Ügyfélkapu helyett már csak az Ügyfélkapu+, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható. A 24.hu cikke egy felhasználóbarát útmutatót kínál, hogyan állhatunk át zökkenőmentesen e két platform valamelyikére.

SZAKOSZTÁLYOK
Tisztújítás és 8. Térinforrás meetup
Tisztújítás és 8. Térinforrás meetup

2024. november 27-én tartotta éves közgyűlését a Térinformatikai és Távérzékelési Szakosztály, mely egyszersmind a szakosztály 2021-es újjáalakulása utáni első tisztújító közgyűlése is volt. Dr. Cserép Máté, a szakosztály elnöke beszámolójában hangsúlyozta, hogy örömmel látja, hogy a szakosztály tagsága a 3 év alatt megduplázódott, így jelenleg 32 tagja van. Közgyűlési beszámoló Cserép Mátétól. A szakosztály egyúttal megrendezte a 8. Térinforrás meetupot, melyről Kis Dávid számolt be

Fényművészeti kiállítás Szentendrén
Fényművészeti kiállítás Szentendrén

Fény nélkül a világ láthatatlan. Fény nélkül színek sem léteznek. De mi történik a látással, amikor képzőművészek festék helyett fénnyel alkotnak? A tudomány és a művészet találkozásában rendkívüli látványvilág elevenedik meg a Szentendrei Régi Művésztelep legújabb kiállításán. A tárlat 2025. január 26-ig tekinthető meg a Szentendrei Régi Művésztelepen. Részletek.

eHétköznapok workshop a drónokról
eHétköznapok workshop a drónokról

Az NJSZT eHétköznapok szakosztálya célul tűzte ki, hogy a mindennapokban, az általános beszélgetésekben is sokszor előforduló bonyolult technikai eszközöket, ha lehet, közelebbről is bemutatja, ismerteti a laikusok számára is. E gondolat keretében került sor az „Okos megoldások a levegőben: drónok és az innováció új dimenziói” című online workshop megrendezésére is. Talyigás Judit beszámolója.

KÉPAF 2025
KÉPAF 2025

Mikor és hol: 2025.01.28-31., Ensana Hotel Thermal Hévíz (8380 Hévíz, Kossuth Lajos utca 9) 

A Képfeldolgozók és Alakfelismerők Szakosztály által szervezett 15. KÉPAF konferencia elsődleges célja áttekintést adni a magyar képfeldolgozó közösség elmúlt 2 évének főbb eredményeiről és találkozási felületet biztosítani a különböző részterületeken dolgozó tudósok számára. 

TEHETSÉGGONDOZÁS
Meghívó online szakmai konferenciára
Meghívó online szakmai konferenciára

A Nemzeti Pedagógus Kar – Informatika/digitális kultúra szakmai tagozata - online szakmai konferenciát tart 2025. január 14-én 15 órai kezdettel, melyre szeretettel meghívjuk az érdeklődőket. A Neumann Társaság több vonatkozásban is érintett az előadások témáit tekintve, többek között Képes Gábor Tanár példakép és a digitális kultúra úttörője: Kovács Mihály címmel tart előadást. Az eseményen a Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Versenyről és a Méh-Ész Versenyről is szó lesz! Program és regisztráció.

21. Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium és a Neumann Társaság nemzetközi rangú, általános és középiskolások számára szóló versenyfelhívása.

21. Neumann János Kárpát-medencei Informatikai Programtermék Verseny

A legendás főtitkárunk, Kovács Győző által, a szülővárosában alapított verseny a jogelődjével, a Garay Versennyel együtt már több mint 40 éves. Ez a versenyünk az algoritmikus feladatmegoldás helyett az egyéni ötletek, alkotások megtervezésére és bemutatására helyezi a hangsúlyt, a jövő „startuposait” keresve. A 4iG Alapítvány a Társadalmilag leghasznosabbnak ítélt projektmunka kategóriában különdíjat ajánl fel egy arra érdemes pályamű alkotójának/alkotóinak. A Neumann Verseny hagyományosan erős a Vajdaságban és jelen van Erdélyben is.

Nevezési határidő: 2025. február 10. Döntő: 2025. március 20-21. Határon innen és túl, szeretettel várjuk a versenyzőket!  

További információk 

Beszámoló a 2024. évi Prograce programozó versenyről

A verseny a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara, valamint társaságunk közös szervezésében valósult meg. A 2024-es Prograce abban volt különleges, hogy kísérőprogramként mini IT-állásbörzét is rendeztek, mely lehetőséget adott a szakmai kapcsolatok építésére.

Beszámoló a 2024. évi Prograce programozó versenyről

A feladatsort a PTE MIK mérnökinformatikus hallgatói állították össze. Mindhárom dobogós helyezett technikumból érkezett: 1.: Ambruzs Zsombor, Hatalyák Bálint (Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum, Budapest); 2.: Szigeti Szabolcs, Novotny Levente; 3.: Tamás Vince Kornél, Susa Milán Mihály (Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum, Budapest). A fotón a verseny főszervezője, Gyurák Gábor, Baranya megyei szakosztályunk elnöke. Részletek.

Négy magyar ezüstérem a bukaresti nemzetközi programozási versenyen
Négy magyar ezüstérem a bukaresti nemzetközi programozási versenyen

Mind a négy magyar versenyző ezüstérmet szerzett a Romanian Master of Informatics (RMI) nemzetközi programozási versenyen, amelyet 2024. november 27–29. között rendeztek Bukarestben. A rangos eseményen idén tíz ország közel 190 diákja mérte össze tudását. Sajtóközlemény.

ROBOTIKA
II. DKC Advanced robot verseny
II. DKC Advanced robot verseny

9-12. évfolyamos tanulók számára, 2-3 fős csapattal (Nyíregyháza) 

Nevezési határidő: 2025. január 24. 

Az NJSZT Robotika Szakosztálya által akkreditált verseny. 9-12. iskolai évfolyam tanulói nevezhetnek iskolatípustól függetlenül, 2-3 fős csapattal, bármilyen robottal. 

További információk: Események/Jelentkezés | Digitális Tudásközpont

II. Kaposvári Robotika Találkozó
II. Kaposvári Robotika Találkozó

Save the date: 2025. február 25. kedd 14.00-17.00 óra 

Jelentkezési határidő: 2025. január 24. A szervezők szeretettel várják a jelentkezőket! További információk

V. Robot Exatlon Ügyességi robotika verseny

Általános iskolások számára (Nyíregyháza) 

Nevezési határidő: 2025. január 31. 

https://robottep.hu

V. Robot Exatlon Ügyességi robotika verseny
ÖRÖKSÉG
Meghívó az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére

Egy fontos intézmény, az Államigazgatási Számítógépes Szolgálat (ÁSzSz) története 

Meghívó az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére

Mikor és hol: 2025. január 17. 14.00 óra, Óbudai Egyetem (1034 Budapest, Bécsi út 96/B F09 előadó) 

A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma és az Óbudai Egyetem tisztelettel meghívja az érdeklődőket az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának rendezvényére. 

Részletes program és regisztráció 

Németh Pál 90!

Január 6-án töltötte be 90. évét Németh Pál. Boldog születésnapot kívánunk!

Németh Pál 90!

A Neumann-díjjal kitüntetett szakember 1959 februárjától dolgozott az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjában (KKCS), ott szerzett mélyebb ismereteket a számítástechnikáról. Részt vett az első magyar elektronikus számítógép, az M-3 üzemeltetési, továbbfejlesztési munkáiban. Számos más munkája mellett a Számítástechnikai Koordinációs Intézetben (SZKI) is jelentős, vezető szerepet töltött be. Köszönjük, hogy számíthatunk tudására, nyitottságára! Így legyen még nagyon sokáig!

Életrajza Informatikatörténeti Adattárunkban. Videoportréja. Az M-3 60. születésnapjára született cikk (2019-ből) – január 21-én pedig már 66. szülinapot ünnepeljük a Magyar Informatika Napja 2025-ön, az Óbudai Egyetemen! 

Búcsú Kázsmér Jánostól

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kázsmér János, az NJSZT Életműdíjasa elhunyt. „Irigylésre méltó, 92 éves kora és egészségügyi állapota ellenére halála mégis váratlan és megrázó esemény egész családunk számára” – írta kedves családtagja, akitől a hírről értesültünk.

Búcsú Kázsmér Jánostól

Osztozunk a család gyászában. Kázsmér János 1979-ben kapta meg az NJSZT Neumann-díját és 2022-ben tudományos egyesületünk Életműdíját. A gépészmérnök végzettségű szakember 1968-tól a Videoton Számítástechnikai Gyár, 1971-től a Videoton Fejlesztési Intézet (VIFI) igazgatója, majd 1985-től a Videoton Elektronikai Vállalat és a Videoton Ipari Részvénytársaság (Videoton Rt.) elnök vezérigazgatója volt. Szerepe meghatározó a 20. századi, modern magyar számítógépipar történetében. Búcsúzunk.

A fényképen Kázsmér János és dr. Beck György az Életműdíj átvételekor, 2022. (Fotó: Képes Gábor)

10 éve ment el Dragon György

Tíz éve, január 2-án halt meg Dragon György, becenevén Gyu, a számítógépes játékosok közösségének meghatározó alakja, kiváló újságíró, sci-fi író, zeneszerző.

10 éve ment el Dragon György

Ő volt a retro gaming közösség igazi polihisztora. Nagyon művelt, diplomata családi háttérrel, dél-amerikai és albániai gyerekkori, ifjúkori élményekkel indult az élete, rendkívül olvasott, tájékozott ember volt. Közvetlen és segítőkész személyiség.

PosztmodeM újévi első adásában Képes Gábor emlékezett meg róla.

PARTNEREK
Gábor Dénes-Díj 2024

A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása.

Gábor Dénes-Díj 2024

Ezt célozzák a különböző szakmai elismerések, amelyek sorában fontosak a civil kezdeményezéssel létrejött díjak. 2024-ben a 36. alkalommal került átadásra a NOVOFER Alapítvány által 1989-ben létrehozott GÁBOR DÉNES-díj, amely a civil szféra közismert műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon. Napjainkig 270-en részesültek ezen elismerésben.

A 2024. évi díjazottak. A 2024. évi kiadvány

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság 2025. évi rendezvénynaptára
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság 2025. évi rendezvénynaptára

A rendezvénynaptár itt is megtekinthető.

A világűr jövője – tudomány és technológia konferencia felvételről
A világűr jövője – tudomány és technológia konferencia felvételről

A Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület (GDKE) – a Magyar Űrtevékenységet Támogató Egyesület és a Kruppa-Mag Kft. társszervezésében – 2024. november 14-én 300 fő részvételével megrendezett nagysikerű konferencia inspiráló előadásai felvételről is megtekinthetők. A konferencián számos inspiráló előadás és szakmai párbeszéd zajlott, amelyek megerősítették a GDKE-közösség értékes szerepét az innováció és a társadalmi felelősségvállalás terén.

Az előadások videói 

<19 Formáld a világod!

A C³ alapítvány kreatív számítógépes verseny díjazottjainak kiállítása

<19 Formáld a világod!

Hol és mikor: Deák17 Ifjúsági Galéria, 2025.01.14. – 2025.02.01. 

A <19 Formáld a világod! a 19 éven aluli fiatalok számára 2024-ben huszonkettedik alkalommal meghirdetett és lebonyolított verseny legjobb alkotásait mutatja be. A versenyre bármilyen informatikai megoldással lehetett pályázni, amely hozzájárulhat világunk újraformálásához – akár művészeti projektként, akár valamely mindennapi problémára kínált megoldásként képzelte el azt az alkotó. Bővebben.