Vonalkövető robotok és követendő egyéniségek
A robotika műhelyeit bemutató sorozatunkban eddig két fiatal robotfejlesztő csapatot és egy egyetemi versenyt mutattunk be – most pedig „hazabeszélünk”, mert a Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) sok szálon kapcsolódik a Neumann Társasághoz. Ez a verseny, a MIRK valóban egyre jobban műhelyként működik, a csapatok egyre nyitottabbak egymással szemben. Amellett, hogy egymás kihívói, egyre szorosabb a kommunikáció köztük.
Február 21-én Budapesten, Óbudán, a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban került sor a MIRK Budapesten tartott kategóriáinak versenyére, melyen az alapító, Simon Béláné tanárnő is jelen volt, aki egyébként a Neumann Társaság életműdíjasa – és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetünk elnöke.
Maga a MIRK is Nyíregyházáról indult, de úgy tűnik, nagyon sikeres az a megoldás, hogy két helyszínen tartják – februárban Budapesten, márciusban pedig az eredeti helyszínen, Nyíregyházán.
A RoboCup egy világméretű kutatási és oktatási projekt a robotika területén, 1997 óta létezik. Magyarországon 2007-ben alapítottam meg a MIRK-et, mint hazai kvalifikációs versenyt a világversenyre, a RoboCupJuniorra. Nagyon örülök, hogy tizennegyedik alkalommal szervezzük meg Magyarországon – és harmadik alkalommal Budapesten, két ligában: vonalkövető és labirintus versenyszámban.
Köszönet illeti a Baptista Szeretetszolgálatot és a gimnáziumot, akik lehetővé tették ezt a versenyt. Sokat köszönhetünk a Neumann Társaságnak, akik a kezdetektől támogatják ezt a kezdeményezést Magyarországon – emelte ki Simon Béláné tanárnő.
A RoboCupJunior talán elsősorban a „robotfociról” ismert, de a tanárnő elmondása szerint a futball mellett menekítő (Rescue) és színházi ligák is vannak, Nyíregyházán lesz a színház és a foci liga – és az ún. Rescue Simulation minősítő verseny, míg Budapest a Rescue Maze – menekítő labirintus – és Rescue Line – vonalkövető – ligáknak adott helyet. A verseny rangját emeli, hogy akik e két ligában rajthoz állnak, lehetőséget kapnak, hogy az európai versenyben részt vehessenek. A másik lehetőség, hogy Bordeaux-ban a világversenyen is megjelenhessenek, ennek az európaival szemben az az előnye is megvan, hogy a felnőtt korosztály versenyszámai is láthatóak.
Simon Béláné dr. megköszönte a mentortanároknak a munkát és a diákok felé fogalmazta meg hitvallását: Izgulni nem kell, mert amit eddig befektettetek energiát a felkészülésbe, már az egy érdemleges dolog. A világversenynek is ez a jelszava, hogy nem az számít, hányadik leszel, hanem hogy mennyit tanultál a készülés alatt.
A versenyalapító szerint a budapesti helyszín megnövelte a MIRK hatáslehetőségét, sokkal több csapat érhető el például a Dunántúlról. Abán Csaba mentortanárként szorgalmazta a budapesti szervezést és lelkes gárdát épített maga köré. Nem titok ugyanakkor, hogy saját maga is erős, világversenyeken is bizonyított csapatokkal vesz részt a nemzetközi szabályok szerint zsűrizett versenyen. Fel is vetődött bennem, hogy a „hazai” csapatok ereje nem frusztráló-e a többieknek, de inkább úgy tűnik, inspirálja őket, hogy tanuljanak tőlük. Van olyan csapat, aki elsősorban ezért utazik órákat a versenyre: hogy a tapasztaltabb csapatokkal „élesben” is találkozhasson.
Természetesen Abán Csabához is odamentem a versenynek helyet adó tornateremben – néha pedig a felkészülést segítő termekben találkoztunk. Abán tanár úr szerint az idén versenyző 17 robot már minőséget képvisel.
Egy verseny minőségét nem csak a résztvevők száma határozza meg, hanem a csapatok minősége is – fogalmazta meg. - A versenyt már ismerő, egyre erősebb, tapasztaltabb csapatok jöttek vissza. Az összes ligában vannak komoly múlttal rendelkező versenyzők. Entry kategóriákban előző évben Entry Európa- bajnok 3. és 5. helyezett csapatok is rajthoz álltak, haladó Maze kategóriában többszörös világbajnoki dobogós csapat is versenyzett.
Abán Csaba kiemelte: A versenyszabályok- és pályák már a RoboCup új, 2020-as szabálytervezetei szerint készültek. Vannak nehezítések, például a vonalkövetőbe egy libikóka elem került, a maze kategóriában a vizuális típusú áldozatok száma, típusa változott és a robotnak lépcsőjárónak kell lennie. A robotok között egyre összetettebb mechanizmusokat látunk. Továbbra is a Lego dominál, de nem kizárólagosan. A fejlesztői környezetekben, programozási nyelvekben pedig fontos, hogy minél többet ismerjenek meg a gyerekek – ez a gondolkodásukat fejleszti.
Fia, ifj. Abán Csaba már tapasztalt versenyző, büszkén mutogatta nekem versenyrobotjukat:
Egy éves, saját fejlesztés eredménye. Polikarbonát alapra felépített kis robot, lézeres távolságérzékelőkkel, házi készítésű fényszenzorokkal, giroszenzorral. Arduino mega alaplap vezérli.
A Baptista Szeretetszolgálat csapatai mellett a debreceni Agóra Tudományos Élményközpont csapatai is arattak a versenyen.
Természetesen az ő csapatkapitányukkal, Soha Rudolf Ferenccel is váltottam pár szót. Az ő tapasztalatai azt is jelzik, hogy a regionális robotika szakkörökre, felkészülési pontokra mekkora szükség van: „Múlt évhez képest bővült a csapatlétszámunk és fiatalabb versenyzők is csatlakoztak a felkészüléshez: egy kezdő és két haladó csapattal indultunk. Év közben teljesen be vagyunk táblázva, majdnem minden nap van szakkör, melyekre bárki jelentkezhet, akik iskola után el tudnak jönni. Ezek jelképes összegért tartott foglalkozások. És még ennél is több gyereket érünk el nyáron a robotika táborainkkal, hét héten keresztül két-három csoportban és szinten járnak hozzánk.
Többen vagyunk oktatók, egymást is képezzük. Én informatikus-fizikus vagyok, az alapokat én tettem le, de nem kell hozzá ilyen végzettség, a másik mentorunk geográfus, környezetvédelemmel foglalkozik – és nagyon gyorsan elsajátította a robotikát, a diákok kedvence. Múlt évben megnyertük a Rescue Line haladó kategóriáját és kijutottunk az EB-re, ahol csapatösszesítésben nyolcadikok lettünk – és csak német, olasz és horvát csapat volt előttünk.”
Ilyen sikerélményt adhat diáknak, mentortanárnak – és a nagyobb közösségeknek egyaránt a robotika. Kíváncsian várjuk a márciusi nyíregyházi versenyt, melyről természetesen szintén beszámolunk!
Képes Gábor
Eredmények
Rescue Line Entry (EURCJ2020 minősítő verseny)
I. helyezés
Csapatnév: MIKROBIT_2
Intézmények: Baptista Szeretetszolgálat, Andor Ilona Ének- Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola (Budapest), Baptista Szeretetszolgálat Kölcsey Ferenc Általános Iskolája (Törökszentmiklós)
II. helyezés
Csapatnév: MIKROBIT_1
Intézmények: Baptista Szeretetszolgálat, Andor Ilona Ének- Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola (Budapest), Baptista Szeretetszolgálat Kölcsey Ferenc Általános Iskolája (Törökszentmiklós)
III. helyezés
Csapatnév: AGORA ROBOTICS JR
Intézmény: AGÓRA Tudományos Élményközpont (Debrecen)
Rescue Maze Entry (EURCJ2020 minősítő verseny)
I. helyezés
Csapatnév: MIKROBIT_1
Intézmények: Baptista Szeretetszolgálat, Andor Ilona Ének- Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola (Budapest), Baptista Szeretetszolgálat Kölcsey Ferenc Általános Iskolája (Törökszentmiklós)
II. helyezés
Csapatnév: MIKROBIT_2
Intézmények: Baptista Szeretetszolgálat, Andor Ilona Ének- Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola (Budapest), Baptista Szeretetszolgálat Kölcsey Ferenc Általános Iskolája (Törökszentmiklós)
III. helyezés
Csapatnév: 3 KEREKŰEK
Intézmény: Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma
Rescue Line (RCJ2020 és EURCJ2020 minősítő verseny)
I. helyezés
Csapatnév: AGORA ROBOTICS
Intézmény: AGÓRA Tudományos Élményközpont (Debrecen)
II. helyezés
Csapatnév: ARD2
Intézmény: AGÓRA Tudományos Élményközpont (Debrecen)
III. helyezés
Csapatnév: PITTY- PALATTY
Intézmény: Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma
Rescue Maze (RCJ2020 és EURCJ2020 minősítő verseny)
I. helyezés
Csapatnév: 2_Bit
Intézmény: Baptista Szeretetszolgálat, Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium