A Mester a karanténban is mester

A Neumann Társaság közreműködésével és támogatásával, az ELTE Informatikai Karán fejlesztett https://mester.inf.elte.hu/ online alkalmazás ezer szállal kötődik a Neumann Társaság tehetséggondozási programjához, de nyilvánosan is használható – és a versenyekre való felkészülés mellett több más szerepet is kaphat a digitális távoktatásban!

A kezdő algoritmusoktól szépen végigvezet a nagy nemzetközi versenyeken használt algoritmusokig, így minden szinten ellát feladattal, jól strukturált rendszerben.

Hat nyelven beszél – és automatikusan kiértékel

- Kezdők számára a programozás alapjainak elsajátításában is segíthet – és a tanár nyomon tudja követni a diák haladását, eredményeit, házi feladatokat tud adni.

- Középhaladók számára az érettségire való felkészülésben segíthet. A Mester adatbázisa 2005-től 2017-ig tartalmazza a közismereti emelt szintű és szakmai érettségi programozási feladatokat, erre építve biztos a felkészülés.

- A haladó szint pedig nélkülözhetetlen a Nemes Tihamér programozói versenyhez, de a diákolimpiákra (CEOI, IOI) való készüléshez is.

A Mesterben tehát többféle erősségű téma választható, több ezer feladat érhető el általa – az eredményei pedig lekérdezhetőek. Az adott feladat megkeresése után, ha kész a megfelelő formátumban a program, ki kell választani a nyelvet (C, C++, C#, Java, Pascal, Python) és a forráskód feltölthető, majd a rendszer értékeli azt.

A tesztelő program lényege, hogy a feltöltött (tesztelendő) programot első lépésben lefordítja a megjelölt nyelv fordítóprogramjával. Ha a megoldás sikertelen, akkor hibát jelez. A második lépésben egy védett környezetben (figyelve az erőforrás korlátokat; memória és CPU időt) előre elkészített bemenetekre futtatja a programot. Ha időlimiten belül szabályosan (0 kilépési kóddal) fejeződik be a futtatás, akkor a kapott kimenet helyességét ellenőrzi.

Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke szerint ugyanakkor a Mester messze nem csak egy feladatértékelő program. Azon túl, hogy nagy segítséget ad az érettségihez vagy a versenyekhez való felkészítéshez, egy közös tudásbázis és a jó gyakorlatok tárháza a tanárok számára. Ők Dr. Horváth Gyulától, az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztályának alelnökétől kérhetnek hozzáférést ( horvath.gyula.hu@gmail.com ), amivel a saját diákok megoldásai megnézhetők, így az alkalmazás remekül használható ellenőrzésre, házi feladatokhoz is.

A Mester jól használható fakultációs órán is, mintakódokkal vagy szakkör, online tanulási térben működő-csoport is létrehozható köré a tanítványokból.

További információ és segítség kérhető Erdősné dr. Németh Ágnestől ( erdosne@njszt.hu ) vagy a Nemes-OKTV csoporthoz (https://www.facebook.com/groups/1901598303396017/ ) csatlakozva!

 

Mester alkalmazás

 

Köszönjük az EMMI és a Nemzeti Tehetség Program támogatását! 

NTP

EMMI