ECDL Tanévkezdő – új utak, új kapcsolódások

Az előadások megtekinthetők az NJSZT YT-csatornán!

Nagy sikerrel zajlott ECDL Tanévkezdő konferenciánk – olyan neves előadókkal, mint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke, az Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesülete főtitkára és a NISZ Zrt. nyílt forráskódú rendszerekért felelős vezetője.

A mintegy 150 résztvevő 90%-a az elejétől a végéig kíváncsi volt az online programra – a tartalmi visszajelzés szerint pedig 10-es skálán 8-asra értékelték a tanácskozást. Okulunk a kritikákból is: épp a sok tartalom miatt kevés idő jutott kommunikációra, tervezünk egy interaktívabb fórumot is.

Idén nemcsak a vizsgaközpontok munkatársai, de bármely érdeklődő számára nyitott ECDL online tanévkezdő konferenciát tartottunk. A résztvevőket dr. Beck György elnök köszöntötte a Zoomon, majd a bevezető előadást Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezető igazgatója tartotta.

Ebből szemezgetünk:

Az elmúlt másfél év fejlesztései közül a papír alapú bizonyítványt váltó e-bizonyítvány, a Sophia automatikus vizsgarendszer és az életen át tartó tanulás kapott kiemelt figyelmet: utóbbi azt jelenti, hogy az új szemlélet szerint az ECDL regisztráció nem jár le, bármikor letehetőek az éppen aktuális, korszerű vizsgák. Ami a Sophiára való átmenetet illeti: jelenleg sok modul automatikus rendszerből, más modulok manuálisan érhetőek el.

ECDL
Szalay Imre előadása

Több mint 10000 éles automatikus vizsga és összesen 13000 vizsga, közel 20000 a Sophiára való átállást segítő ingyenes próbavizsga, közel 7000 bizonyítvány kiadása jelzi a 2021-es adatok közül, hogy a pandémia helyzet ellenére is komoly igény van a számítógép-használói jogosítványra.

A tanévnyitón elhangzott bejelentések közé tartozott:

  • Új modulok: Online együttműködés (pl. Számítási felhő, online határidőnaplók, online meeting), Kódolási alapismeretek (Python), amely az algoritmikus gondolkodáson alapuló munkavégzéshez kellő ismereteket bizonyítja
  • A sikeres Képszerkesztés modulnak rövidesen meglesz az automatikus vizsgája
  • Demovizsgát biztosítunk az automatikus rendszer használatának elsajátítására
  • Próbavizsga lehetőség lesz elérhető 40-50 kérdéssel a felkészüléshez

Szalay Imre utalt a fejlesztési irányokra, szemléletváltásra is. Egyrészt arra, hogy az ECDL az egész világon a tudásterületek és célcsoportok szerinti kínálat irányába mozdult el. Mi is gondolkodunk speciális modulcsoportok biztosításában egy-egy speciális felhasználói kör igényeit kielégítve. A Sophia lehetőségei pedig az ECDL-en is túlmutatnak, például a szakképzési jegyzékben elvárt DigComp-szint mérésére is alkalmas lehet.

A Neumann Társaság kész segíteni ebben – és általában ajánlja az ország DESI-index szerinti digitális fejlettségének javítására az ECDL-ben összegyűlt tudást és tapasztalatot.

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy az ECDL, azaz a digitális kompetencia képzés- és minősítés az NJSZT egyik legfontosabb pillére, de készek vagyunk a további pillérekkel is összekötni a rendszert. Az interaktív előadás során fel is mérte, hogy mekkora lenne az érdeklődés egy ECDL szakosztály létrehozására (szakmai fórum), bekapcsolódásra a versenyszervezésbe (tehetséggondozás), osztálykirándulások szervezésére az informatikai állandó kiállításba (informatikai örökség).

ECDL
Egy kérdés eredménye a sok közül: keressük a lehetőséget, hogy segíthessük a vizsgaközpontok munkáját.

Az ECDL számos előnye közül – a szakértői visszajelzések alapján is – Szalay Imre kiemelte a standard követelményrendszert, a nemzetközi elfogadottságot, az új modulokkal való bővülést, a munkaerőpiacon való ismertséget és azt, hogy az ECDL vizsgafeladatok kicsit másképp közelítik meg az alkalmazásokban rejlő lehetőségeket, mint az informatikai érettségi – mert ez a rendszer gyakorlatiasabb, munkában használható.

Hazánkban eddig egyébként 530.000 vizsgázó vett részt az ECDL rendszerében, ezzel a 150 országot számláló nemzetközi családban a TOP10-be tartozik Magyarország.

Kedvcsinálóul még néhány gondolat a többi előadásból:

Dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke az Ipar 4.0 igényei szerint változó kompetenciaelvárások és jogszabályi változások környezetében mutatta be az NSZFH helyét, azt, hogy miben tudja segíteni a hivatal a szakképzésben résztvevők digitális naprakészségét (pl. digitális közösségi alkotóműhelyek) – a szakmajegyzék jól példázza, hogy valamilyen szintű digitális kompetenciaszint minden ágazatban szükséges.

Dr. Bánhidi Sándorné, az Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesülete elnöke a Digitális kultúra tantárgy, az érettségi és az ECDL összefüggéseit mutatta be prezentációjában. A Lisszaboni egyezmény szerint a digitális kompetencia központi terület. Helyzetértékelése szerint a 2013-tól lecsökkent informatika óraszám miatt sok informatikatanár hagyta el a pályát, de most a Digitális kultúra tantárgy új lehetőségeket tartogat. A Nemzeti Alaptanterv követelményeit az ISZE-tagok hozták létre a Digitális kultúra tantárgyhoz. A NAT-ban 50-70 óra jut Digitális kultúra tantárgyon belül Robotikára, ez megfelelő alapot adhat egy Robotika modulhoz, melynek bevezetését kezdeményezi is.

Szabó Dóra, a NISZ Zrt. vállalati támogató és nyíltforráskódú rendszerek igazgatója a nyílt szabványokra épülő irodai szoftverek terjesztésének feladatait, a Libreoffice-szal kapcsolatos fejlesztéseket mutatta be részletesen előadásában, amely egyben a NISZ Zrt-nél zajló, igen sokszínű munkára is fényt vetít, picit arra is utalva, hogy ezeket a tudásokat és támogatásokat hogyan hasznosíthatja a közigazgatás és az oktatás.

Thomas Geretschläger, a Sophia Testing GmbH ügyvezetője a Neumann Társaság osztrák testvérszervezeténél, a helyi számítógép-tudományi társaságnál dolgozott. Most nemcsak „arcot” adott a Sophia rendszerhez, de azt is felvillantotta, hogy mi mindenre használható a Sophia az ECDL-en kívül is, az intelligenciateszttől a személyes önértékelésen alapuló, önfejlesztésen alapuló tesztekig, amelyeket igen sokféle műveltségterületen lehet használni.

ECDL
Thomas Geretschläger előadása

Abán Csaba tanár, az NJSZT Robotika Szakosztály alelnöke a közoktatásban, a digitális kultúra és más tantárgyakban felmerülő robotika témaköröket mutatta be, egyben azt is érzékeltetve, hogy miben más a robotika oktatás, milyen eltérő szemléletmódot igényel. A robotika tanításához adott értékes fogódzókat, a mindennapi oktatás mellett a tehetséggondozás perspektíváit is felvillantva, beleértve a nagy versenyeket, melyek közül a részvételével zajló Magyar Ifjúsági Robot Kupa a RobocupJunior magyar válogatóversenye. Abán Csabára is számíthatunk majd az ECDL robotika moduljának kialakításában.

ECDL
Abán Csaba előadása

A konferencia előadásai az NJSZT Youtube-csatornáján tekinthetőek meg (köszönjük a feliratkozást!)Neumann Társaság (NJSZT) - YouTube 

Lejátszási listaként ITT.

Jó döntés volt, hogy nyitottá tettük az eseményt, a vizsgaközpontok munkatársai mellett a regisztráltak 25%-a új érdeklődő volt!

Az online tanácskozás sikeres volt, de várjuk a visszajelzéseket – és megfelelő érdeklődés esetén további webinárra, fórumra is nyitottak vagyunk az interaktívabb eszmecsere érdekében.

Címke