Cseh példa, videóval

Cseh barátaink bevezették az ICDL robotika modult, s ennek tapasztalatait osztották meg nemrégiben a többi ICDL partnerrel, köztük Magyarországgal is.

ICDL Robotika

Az alapvető koncepciójuk az, hogy a már meglévő modulkínálatra építve egy olyan új csomagot ajánljanak az érdeklődőknek, ami akár a kezdők számára is elsajátíthatóvá teszi a robotika fortélyait. Az ajánlott csomagban egyéb ICDL modulok kaptak helyet úgy mint:  táblázatkezelés, adatbázis-kezelés, kódolási alapismeretek, robotika.

A célközönség

  • a 13-15 éves korosztály,
  • nem műszaki orientációjú középiskolák
  • műszaki szakközépiskolák diákjai, első két évfolyam 

Azonban elmondható, hogy a tanárok általában még nem állnak készen a robotika oktatásra, kevés a hozzáértő, lelkes oktató, így ingyenes képzéseket biztosítanak az érdeklődő tanároknak.

A robotika és a felsorolt modulok jó kiindulási alap és gyakorlati motiváció lehet a tudományos-technológiai tudományágakhoz és a kapcsolódó tanulmányokhoz is.