Ezüstérmes lányolimpikonok jövőképe
Júliusban kiváló eredményekkel tért haza a négyfős magyar diákdelegáció a Svédországban rendezett EGOI-ról, az Európai Lány Informatikai Diákolimpiáról. Ketten is ezüstérmet szereztek: Fülöp Csilla, a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium diákja és Keresztély Zsófia, a budapesti Szent István Gimnázium tanulója.
A lányok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében készültek föl a versenyre, az ELTE Informatikai Kar, a Nemzeti Tehetség Program és a Boston Consulting Group támogatásával. Most az érmesekkel beszélgettünk, EGOI-s élményekről, az oda vezető útról és a jövőről. Mindannyiunk jövőjéről.
MIT tud egy EGOI-s?
Csilla otthonról jelentkezett be a videóinterjúra – drága szabadidejéből szakítva rám időt. És nemcsak a matekos táborok miatt drága ez a szabadidő, de azért is, mert a hó közepén a tengerentúlra költözik… De ez majd kiderül a beszélgetésből.
Kezdjük az obligát kérdéssel: milyen IT-s versenyeken vettél részt eddig?
Nem vettem részt túl sok versenyen, de a Logo (grafikus programozási) versenyen többször elindultam. Tavaly elindultam az OKTV-n is (Informatika II. programozás kategóriában), ami miatt bekerültem az EGOI világába – és bronzérmet szereztem. Idén is elindultam az OKTV-n és tizenegyedik lettem – innen ismét az EGOI válogatóra vezetett az utam.
A matematika világában már komolyabb versenytapasztalataim vannak. A Közép-Európai Matematikai Diákolimpián (MEMO) tavaly, Svájcban aranyérmet szereztem, az IMO-n, a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián pedig idén az EGOI előtt egy héttel vettem részt, egy bronzéremmel a tarsolyomban tértem haza. Jártam már az EGMO-n, a matematikusok lányolimpiáján is: összesen kétszer vettem részt rajta - mindkétszer aranyérmet szereztem.
A matematikában nagyjából mindent szeretek, de leginkább a kombinatorikát és az egyenlőtlenségeket.
Az egyenlőtlenségeket? Ez a társadalomban nem hangzik túl jól. De mit jelent a matematikában?
Van egy becslés, ami különböző változókra van felírva – és be kell bizonyítani, hogy mindig fennáll.
Számodra az informatika is a matematika miatt érdekes?
Igen, én főként matematikával foglalkozom – és így jött a képbe az informatika. A legtöbb informatikai feladatra én úgy gondolok, mint egy kombinatorikai feladatra.
Akkor egyáltalán hogyan kerültél az IT-s versenyek közösségébe?
Az informatika világába úgy csöppentem, hogy választanom kellett egy ötödik érettségi tárgyat – és az informatikát választottam. A tanárom, dr. Kelemen András azt tanácsolta, hogy menjek el az OKTV-re, hisz az első forduló csak matek! Így cselekedtem – és így kerültem az EGOI felkészítőre is.
Kik segítettek a felkészülésben?
A felkészítő táborokban Erdősné dr. Németh Ágnes tanárnő és Dr. Zsakó László tanár úr mutattak nagyon érdekes feladatokat. A mentorom pedig egy korábbi diákolimpikon társam, Éles Juli volt, most az ELTE IK hallgatója, akinek nagyon hálás vagyok, sokat segített. Küldött nehezebb feladatokat, hogy tudjak gyakorolni a versenyre, ha elakadtam, adott segítséget. Továbbá motiváló volt látni, hogy ő mennyivel ügyesebb, és így mennyit fejlődhetek még.
Nézzük magát a versenyt! Mesélj az idei EGOI-ról. Szerinted minek köszönhető, hogy ilyen szép eredményt értél el?
Sokkal felkészültebb voltam, mint tavaly. Előző évben még komolyabb IT-s versenytapasztalat nélkül jöttem el, ez idénre már megváltozott. És nagyon sokat matekoztam, ami rengeteget segített a gondolkodásom fejlesztésében.
Milyenek voltak a feladatok? Mi az, ami tetszett, mi ragadott meg a feladatok közül?
Nehéz kérdés. Én egy verseny után azonnal elfelejtem a feladatokat, törlöm őket! Nagyon szeretem a gráfos feladatokat, bár elég sokat kell küzdenem velük. A legjobban azok a feladatok mennek, amelyek erősebben kötődnek a matematikához. A kedvenceim a rekurziós feladatok, azokat értem meg a legkönnyebben. A rekurzió olyan, hogy a feladatot kisebb esetekre kell először megoldani – ezek megoldása sikerélményt jelent – és érdekes a kisebb esetek összeállítása a teljes feladat megoldása érdekében.
Hogy tetszettek a szabadidős programok az EGOI-n?
Még sosem jártam Svédországban. Nagyon tetszett Lund, ami egy igazi egyetemi város. Gyönyörűek az épületek és csodálatos a természet is. Nagyon tetszett a Jane Street nevű szponzor által szervezett játékszoba, ahol bármikor értelmesen lehetett kikapcsolódni és sok új emberrel találkozni. De a kedvenc játékomat mi hoztuk, a TICHU nevű kártyajáték volt, hasonló a franciakártyához, néhány extra lappal…
Mivel szeretsz még foglalkozni szabadidődben?
Olvasni, sorozatokat nézni – és még jobb a barátokkal közösen, átbeszélve az élményeket. Nagy fantasyrajongó vagyok…
Hogyan tovább? Mik a terveid?
Már nagyon izgatott vagyok, mert a Boston melletti Cambridge-ben, az MIT-n kezdem az egyetemet. A szegedi Radnótiban egy másik lány, Hámori Janka mesélt róla – és nemcsak mesélt, de segített is jelentkezni. Ez az egyetem az IT- és technológiai képzés csúcsa, így hatalmas várakozásokkal megyek ki oda… A különböző olimpiákon is sokakkal találkoztam, akik az MIT-ra mentek tovább… Még nem tiszta, mit fogok tanulni. Ez is vonzó benne: elég az első év végén szakosodni – és még azon is lehet változtatni. Augusztus közepén fogok kiutazni – és szeptember elején kezdődik a tanítás. Nagyon izgatott vagyok. Már mindent megszerveztem előre, beleértve a szállást is. Egy dolog hiányzik: az amerikai vízumom – de remélhetőleg hamarosan megérkezik...
Ha a jövőd elképzeled, úgy gondolsz magadra, mint egy matematikusra, aki elméleti problémákkal foglalkozik – vagy mint egy programozóra? Mi az ideális jövőképed?
A kettő metszete. A kettő összekombinálásából lesz egy jó életpálya. És elsősorban egy magáncégnél képzelném el a jövőm.
Akkor majd várunk Téged a szponzorok között! És persze a tagjaink között mielőbb. Te hogy látod a nők szerepét az IT-ben?
Egyszerűen nem lehetséges, hogy elmegyek egy versenyre és a versenyzőknek csak a töredéke lány. Nekem nagyon segített az EGOI – mert ha az EGOI nincs, lehet, hogy el sem kezdek kompetitíven programozni, hanem megmaradok az érettségi szinten.
Neumann cikkét idézem: Túléljük-e a technikát? A klímaváltozás, az információrobbanás, a nukleáris technika veszélyei mennyire aktuálisak? Mennyire érzed szorongatónak az emberiség jövőjét?
Nem mondom azt, hogy nincsenek kétségeim, de remélem azt, hogy tudunk változtatni. Egységként gondolkodva a Földön… Mert ehhez teljes összefogás kell. És ennek tudósként szeretnék a részese lenni. Tervezek olyan órákat felvenni, amelyek segítenek ebben.
Célt találni az Útvesztőben
Zsófi Tiszapüspökiben nyaralt az iskolai kempinges táborban, s egy padon üldögélve, okostelefonján keresztül beszélgetett velem. Kissé álmosan, mert felkeltették az éjszaka közepén „éjjeli portyára” – és sétáltak három órát, mire újra ágyba került.
Zsófi, kezdjük a szokásos kérdéssel: eddig milyen versenyeken vettél részt?
Hetedik óta mindig elindultam a Nemes versenyeken. Részt vettem a Kódkupán, ahol tavaly és idén is döntőbe jutottunk. Tavaly részt vettem az eJOI-n, az Európai Junior Informatikai Diákolimpián, ahol bronzérmet szereztem. Annak kapcsán hívtak meg az Info1Cup nemzetközi versenyre. Ezen kívül számos matekversenyen vettem részt.
Mi csinált leginkább kedvet a programozáshoz?
Hetedikben indult egy programozásszakkör, akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Nyolcadikban már a második fordulóba jutottam a Nemesen – és ez már egy lökés volt, hogy erre készülni kell, itt már ténylegesen tudni kell programozni, nem elég a affinitás. Elkezdtem készülni és szép lassan… beütött a karantén, elkezdtem online órákra, szakkörökre járni – és belekerültem ebbe a világba. De a kezdő lökés mindenképp az osztályfőnököm, Molnár-Sáska Ildikó által szervezett szakkör volt.
Molnár-Sáska… Ritka név. És ismerős is valahonnan. Nem lehet, hogy a fia diákolimpikon?
De, ez így van. Egész programozódinasztia.
Hogyan készülsz a versenyekre?
Az osztályfőnököm unokaöccse, korábbi infós diákolimpikon, Molnár-Sáska Zoltán a matekos lányolimpián a mentorom – vele is sokat tanulunk együtt. De eljárok Nikházy László programozói táboraiba, Weisz Ágoston Alphacademy-szakköreibe – és nagyon hasznosak Zsakó tanár úr felkészítő táborai és szakkörei is. Rengeteg mindent csinálok a szabadidőmben – épp ezért lényegében nincs szabadidőm, de a szakkörökön, táborokban koncentráltan foglalkozom vele. Matematikával is nagyon szívesen foglalkozom, így matekos táborokba is szívesen járok. Ráadásul az ilyen tehetséggondozó programokon nagyon jó a közösség. Szeretek szervezni is programokat, idén és tavaly is szerveztünk a gólyáknak „befogadótúrát”, lényegében egy erdei akadályversenyt. A programozói közösségből már komoly barátságokat is szereztem. A mi évfolyamunk és az eggyel fölöttünk lévők vannak együtt.
Hogy látod: az informatika tényleg „férfias tudomány” – vagy ez egy buta előítélet?
Szerencsére „beszólásként” ilyen megjegyzést nem kaptam. De ez állhat a hátterében, hogy tényleg sokkal kevesebb a lány ezen a területen. Az IOI válogatóversenyen például összesen ketten voltunk lányok, a programozástáborban is elég kevesen vagyunk. De az osztályomban például én vagyok a kiemelkedő. Valószínűleg egy öngerjesztő folyamat: mivel azt látják, hogy kevés lány van a versenyeken, úgy érzik, nem lányos dolog – és meg sem próbálják...
Milyen élmény volt az idei EGOI? Melyik volt kihívást jelentő feladat?
Számomra kicsit lelkileg megterhelő volt egy ilyen magas tétű, komoly verseny, nagyon ideges voltam miatta, ezért a verseny közben is voltak mélypontjaim. Az első feladat mindkét nap maximálisan sikerült, de a második-harmadik feladatnál értek csalódások – és nagyon nagy volt a stresszfaktor emiatt. Ettől függetlenül élveztem, mert érdekesek voltak a feladatok. Volt egy, ami nagyon izgalmas volt, ezért nagyon sok időt töltöttem vele. Arányaiban végül nem érte meg a ráfordított időt, de attól még megragadott. Utólag derült ki, hogy a feladat szerkesztőjével megismerkedtünk az EGOI folyamán és sokat társasoztunk, jóban lettünk vele.
Maga a feladat: van egy számsorozat és két szomszédos elemet kicserélhetünk. Azt akarjuk elérni, hogy az első K elem összege legalább N legyen. A cserék elvégzési sorrendje mindegy, és sosem éri meg olyan párost cserélni, ahol a bal oldali tag kisebb. Dinamikus programozással kiszámolható sorban az egyre nagyobb X-ekre, hogy X csere elvégzése után mekkora az első K tag legnagyobb lehetséges összege, amikor pedig ez eléri az N-et, megtaláltuk a keresett lépésszámot. Még így is bőven van mit átgondolni a feladaton, ez csak egy kis ízelítő a megoldás lépéseiből.
Milyenek voltak a szabadidős programok? Hogy tetszett Svédország?
Röviden: nagyon szuper volt! Én már jártam Skandináviában, de nagyon élveztem, hogy újra láthatom. Nagyon szimpatikusak az emberek. Jártunk egy vadaspark jellegű állatkertben is, ahol elsősorban a helyi állatvilágot ismerhettük meg. Megnéztük Lund városát, gyönyörű volt. Részt vettünk egy tengerparti barbecue-party-n. És egy nappal később mentünk haza, így kicsit átruccantunk Dániába és megnéztük Koppenhágát is. Egész héten volt társasjáték-lehetőség, ez volt a kedvencem, mert ott más országok versenyzőivel is megismerkedhettünk, barátkozhattunk.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Szeptembertől tizenegyedikbe megyek. Most a faktválasztás az aktuális, talán nem meglepő, hogy informatika – matematika és fizika a választásom. Egyetemben külföldben gondolkodom, nagy nevekben, de még sok minden alakulóban van... Cambridge (Nagy-Britannia) és az MIT a vágyam… Ha pedig munkáról van szó, a programozás területe a vonzó. Programozás, sok matekkal!
És mi a cél a munkában? Hogy hasznos legyen, hogy élvezetes – vagy hogy sok pénzt hozzon?
Mind a három a cél. Szeretnék hozzátenni valamit a világhoz. A pénzkereset ehhez képest mellékes dolog.
Neumann János 1955-ös cikkét idézem: Túléljük-e a technikát?
Én nagyon negatívan látom a klímaváltozás kérdését – és úgy látom, nagy változásokra lesz szükség. Nagyon szívesen tennék ezért az ügyért, kiskorom óta foglalkoztat. A magam részéről figyelek is a szelektív hulladékgyűjtésre – de egy napon szeretnék többet is tenni az ügyért. És reménykedem, hogy jó kimenetele lesz….
Amikor ilyen tehetségekkel beszélek, bizakodó vagyok. Bár hirtelen a Ne nézz fel című film jutott eszembe – apropó: Neked mi a kedvenc filmed, olvasmányod?
Nagyon szeretem az Útvesztő című filmet, amely egy disztopikus világban játszódik. Bedobják az embereket egy labirintusba – és rá kell jönniük a kivezető útra…
Képes Gábor