A MAVE (Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete) nyerte el a 2014-es EESTEC Conference szervezését. A MAVE mellett az NJSZT Junior tagozatának több hallgató és doktorandusz tagja is segíti a konferencia szervezését.

A konferencia célja, hogy európai szintű megjelenést biztosítson kifejezetten egyetemi hallgatók illetve fiatal kutatók és mérnökök számára, kutatási- és fejlesztési eredményeik publikálására. A konferencia fő témája a napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt szerző emberközpontú technológiák:

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Fogyatékkal Élőket Támogató Szakmai Közössége tisztelettel meghívja a

15 éves a fogyatékkal élők informatikai felzárkóztatását szolgáló ECDL vizsgaközpont 

ünnepi rendezvényére.

 

A program:

 

13:00 – 14:00  Érkezés, regisztráció, kötetlen beszélgetés 

 

14:00 – 14:15  A házigazdák köszöntői:

Dr. Kutor László, a felzárkóztató program vezetője, 

Dr. Molnár András, az OE NIK dékánja, 

Az NJSZT GRAFGEO szakosztálya, az MTA SZTAKI, és a BMGE megrendezi az

VII. Magyar Számítógépes Grafika és Geometria Konferenciát

Időpont: 2014. február 19-20

Helyszín: MTA SZTAKI, Budapest

Előadások hangzanak el 

  • geometriai modellezés és rekonstrukció, 
  • foto-realisztikus képszintézis,
  • valós idejű képszintézis, 
  • globális illumináció,
  • virtuális valóság,
  • GPU szimuláció, 
  • tudományos és orvosi vizualizáció

témakörökben.

Az NJSZT november 28-án a Danubius Hotel Gellért patinás falai között tartotta meg a 7. Digitális Esélyegyenlőség (DE!) – Szép új világ (?) konferenciát, amely az információs társadalom esélyeinek és lehetőségeinek áttekintése mellett a legavatottabbat, az online közegbe beleszületett Z generációt is fenyegető veszélyekre is felhívta a figyelmet.   

Az NJSZT november 28-án a Danubius Hotel Gellért patinás falai között tartotta meg a 7. Digitális Esélyegyenlőség (DE!) – Szép új világ (?) konferenciát. A korábbiakhoz hasonlóan, ezúttal is érdekes program várta a nagy létszámban megjelenteket.

Az NJSZT idén hetedik alakalommal rendezi meg a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát. A konferencia aSzép új világ(?)” címmel áttekintést ad az információs társadalom előnyeiről, lehetőségeiről és egyúttal felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek még a Z generáció mindentudóit is fenyegethetik. 

A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

ONLINE REGISZTRÁCIÓ

 

A konferencia tervezett programja: 

Az NJSZT idén hetedik alakalommal rendezi meg a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát. A konferencia aSzép új világ(?)” címmel áttekintést ad az információs társadalom előnyeiről, lehetőségeiről és egyúttal felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek még a Z generáció mindentudóit is fenyegethetik. 

A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

ONLINE REGISZTRÁCIÓ

 

A konferencia tervezett programja: 

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya 2013-ban immár 26. alkalommal rendezi meg kongresszusát, a Neumann Kollokviumot. A hazai egészségügyi informatika - több évtizedes hagyománnyal rendelkező - seregszemléje sok szeretettel várja az egyetemeken, kutató intézetekben, egészségügyi intézményekben, az ipari partnereknél működő kutató- és fejlesztőműhelyek bemutatkozását. A rendezvényhez kapcsolódó kiállítótér lehetőséget ad piaci szereplők megjelenésére is.

Fő témák 2013-ban:

Egy nap, ahol mindent megtudhattok az aktuális a webes trendekről, technológiákról, tippekről, trükkökről. 

Az egész napos konferencia célja, hogy kezdőknek és profiknak egyaránt útmutatást nyújtson a legújabb webes trendek és technológiák útvesztőjében, legyenek bár fejlesztők, grafikusok vagy azok, akik kettejüket összehozzák.

Amennyiben előadás ötlete van, annak rövid összefoglalóját küldje el a http://web.conf.hu/eloadoi-jelentkezes linken. Több előadás tervezetet is beadható.

OGIK logóFelhívás előadások beküldésére – Call for Papers

Pályázati felhívás!

Web: http://www.hacktivity.com

Kik vagyunk

Hacktivity 2013 – Kelet-közép Európa legnagyobb hackerkonferenciája tizedik alkalommal kerül 

megrendezésre 2013. október 11. és 12. között. A konferencia hagyományosan az információbiztonsági szakma hivatalos és alternatív képviselőit hozza össze a terület iránt érdeklődőkkel, kötetlen, egyúttal ismeretterjesztő és néha mélyen technikai formában.

A Szoftvertechnológiai Fórum következő alkalma augusztus30-án kerül megrendezésre. 

A rendezvény első részében Kai Koskimies, a Tamperei Műszaki Egyetem professzora szoftverarchitektúrák értékelésének módjait elemzi. A szoftver karbantarthatósága, hatékonysága, újrahasználhatósága, megbízhatósága és egyéb kritikus szoftverminőségi tulajdonságok biztosításának érdekében egyre gyakrabban fordulunk ilyen értékelési módszerekhez. Az előadó saját ipari tapasztalatai mellett egy új architektúraértékelési módszert is bemutat.

 A lyukkártyától az információs társadalomig

Díszvendég: Marina von Neumann Whitman, „a Marslakó lánya”

Fővédnök: Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

 

A konferencia tervezett programja:

9:30  Regisztráció

10:30  Megnyitó – Friedler Ferenc, az NJSZT elnöke

10:40  Marina von Neumann Whitman, a Michigani Egyetem professzora

11:10  Kroó Norbert, az MTA elnöki tanácsadója:

Az "IEEE/IFIP International Conference on Dependable Systems and Networks" (DSN) konferenciasorozat a számítógépes rendszerek, hálózatok és szolgáltatások megbízhatósága és szolgáltatás-biztonsága területén a legmodernebb megközelítések és a legmagasabb színvonalú kutatási eredmények bemutatására vállalkozik. A konferencia előkészítésében és szervezésében az Neumann János Számítógép-tudományi Társaság meghatározó szerepet vállal.

 

A 2014–20-as európai uniós költségvetési időszak új lehetőséget teremt arra, hogy jól strukturáltan, összehangolt irányítással valósuljanak meg Magyarország versenyképességét javító célkitűzések. 

Annak érdekében, hogy az információs társadalom vonatkozású elképzelések a legnagyobb eredménnyel és hatásfokkal valósuljanak meg, az Informatika a Társadalomért Egyesület „Infokommunikáció a versenyképességért” című konferenciájával egy átfogó, magas szintű egyeztető fórumot hív össze a kormányzat, a piac, a civil- és az oktatási szektor részvételével.

Kedves Kollégánk!

2013. június 10-11-én megtartjuk - a szlovákiai International Research Institute s.r.o. közreműködésével - a Neveléstudományi Egyesület hatodik nemzetközi konferenciáját: "6th International Conference for Theory and Practice in Education. International Connections" címmel.

Jelentkezési határidő: 2013. május 1.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tisztelettel meghívja

KOVÁCS GYŐZŐ

(1933-2012)

emlékkonferenciájára 

 

A konferencia helyszíne:

Közlekedési Múzeum (1146 Budapest Városligeti krt. 11.) konferenciaterme

időpontja: 2013. május 29. 

 

A konferencia programja: