A hazai ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) program sikereinek elismeréseként, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közreműködésével idén május 26-án és 27-én Budapesten kerül megrendezésre az ECDL Alapítvány nemzetközi fóruma.
konferencia
Tiszteletttel meghívjuk a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya,
a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete és
a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Szoftverfejlesztés Tanszék közös rendezvényére.
Program
A CeBIT (eredeti jelentését már jóval meghaladó betűszó németből kifejtve: Centrum für Büroautomation, Informationstechnologie und Telekommunikation) egy kisebb jubileumhoz ért - 30. alkalommal rendezték meg Hannoverben. Bár kiterjedésében, kiállítói létszámban kisebb már, mint fénykorában és az üzletkötések volumene, bejelentések száma szerint az amerikai COMDEX mindig is megelőzte, mégis ez a világ legnagyobb informatikai szakkiállítása.
A Fórum témái:
A tizenkilencedik Fórumon a kiemelt jelentőségű szakmai témákra, az eredmények és tervek bemutatására a következő szekciók szerveződtek:
2016. június 3-4-én huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre a „Multimédia az oktatásban” nemzetközi konferencia a Balatoni Múzeum, valamint a NJSZT Multimédia az Oktatásban Szakosztály szervezésében.
A konferencia témakörei:
A EuroSPI (European Systems, Software & Service Process Improvement and Innovation Conference) 2016-ban a Grazi Műszaki Egyetemen Ausztriában kerül megrendezésre 2016. szeptember 14 és 16 között.
Mint mindig, a EuroSPI szervezői tisztelettel várják az NJSZT Szoftverminőség Menedzselés Szakosztály tagjainak és minden magyar résztvevőnek a jelentkezését akár előadás tartása, akár a EuroSPI szakmai közösségi kapcsolatok kialakítása illetve ápolása érdekében.
2016. január 21-22-én immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg Szegeden a Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferenciát. A konferencia fő célkitűzése a kezdetek óta mit sem változott: a rendezvény fő célja a nyelv- és beszédtechnológia területén végzett legújabb, illetve folyamatban levő kutatások eredményeinek ismertetése és megvitatása, mindemellett lehetőség nyílik különféle hallgatói projektek, illetve ipari alkalmazások bemutatására is.
10.00-10.10 Konferencia megnyitás
10.10-10.40 Bódi Gábor: Digitális Magyarország, digitális készségek
10.40-11.10 Bőgel György: Színe és fonákja
11.25-11.55 Talyigás Judit: IT pro és kontra
Napsütéses novemberi nyárban került sor az NJSZT 9. Digitális Esélyegyenlőség – Fény és árnyék konferenciájára, amelynek a Danubius Hotel Gellért adott otthont. Az utóbbi évekhez hasonlóan ismét megtelt a terem. A rendezvényt a hagyománnyá vált élő internetes közvetítésnek köszönhetően online is lehetett követni.
A cím magáért beszélt. Az előadók a hétköznapjainkat a halálon túl is meghatározó digitális világ előnyei mellett az árnyoldalakra is felhívták a figyelmet. A rendezvény-házigazda szerepében Bőgel György vezette fel az előadásokat.
A konferencián a részvétel ingyenes, de ONLINE REGISZTRÁCIÓ-hoz kötött.
Bódi Gábor: Digitális Magyarország, digitális készségek
A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.
A konferencia tervezett programja:
09.30-10.00 Regisztráció
10.00-10.10 Konferencia megnyitás
10.10-10.40 Bódi Gábor: Digitális Magyarország, digitális készségek
Szeretnél bepillantást nyerni a távközlés jövőjébe?
Szeretnél megismerkedni az innovációs szektor legfontosabb vállalataival, szereplőivel és döntéshozóival? Érdekelnek hazai startup sikersztorik?
2015. szeptember 9-12. között a Budapesti Kongresszusi Központban került megrendezésre a 13. AAATE konferencia 34 ország 246 fő résztvevőjével. A konferencia fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnökei Balogh Zoltán emberi erőforrás miniszter és Tarlós István főpolgármester, a konferencia szakmai partnere az NHIT volt. Az ünnepélyes megnyitón Sikné dr. Lányi Cecília, Evert-Jan Hoogerwerf, az AAATE elnöke, Dr Gulyás András nagykövet, Dr.
Az NJSZT szakmai szervezete, a Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fórum (GIKOF) 2015. november 6-7.-én már tizenkettedik alkalommal tartja meg őszi, tudományos-szakmai rendezvényét, az Országos Gazdaságinformatikai Konferenciát Veszprémben, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán.
A rendezvény teret ad hazai és külföldi szakembereknek, egyetemi kutatóknak, doktoranduszoknak, ipari szereplőknek és fejlesztőknek idevágó munkáik bemutatására, hasznos eszmecserére.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya 2015-ben immár 28. alkalommal rendezi meg kongresszusát, a Neumann Kollokviumot. A hazai egészségügyi informatika - több évtizedes hagyománnyal rendelkező - seregszemléje sok szeretettel várja az egyetemeken, kutató intézetekben, egészségügyi intézményekben, az ipari partnereknél működő kutató- és fejlesztőműhelyek bemutatkozását. A rendezvényhez kapcsolódó kiállítótér lehetőséget ad piaci szereplők megjelenésére is.
Fő témák 2015-ben:
Az NJSZT, a HCI&DfA - Ergonómiai Tervezés Mindenkinek Szakosztálya és a Pannon Egyetem közös szervezésében kerül megrendezésre 2015. szeptember 9-12. között Budapesten a 13th Conference of the Association for the Advancement of Assistive Technology in Europe (AAATE) konferencia.
A konferencia fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnökei Balogh Zoltán emberi erőforrás miniszter és Tarlós István főpolgármester. A konferenciát támogatja az NHIT.
2015-ben XXI. alkalommal került megrendezésre a Multimédia az oktatásban nemzetközi konferencia, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, valamint a Neumann János Számítógéptudományi Társaság, Multimédia az Oktatásban Szakosztály (MMO) szervezésében. A szakmai rendezvény célja volt, hogy elősegítse az oktatás, valamint a kutatás és fejlesztés különböző területein dolgozó, oktató hazai és külföldi szakemberek, PhD és felsőoktatási hallgatók találkozóját, tapasztalatcseréjét, egyes szakterületekhez kapcsolódó kreditek gyűjtését.
Tervezett Program
14:30-16:00 I. Szekció
Üléselnök: Dózsa Csaba, Kósa István
14:30-14:40 Köszöntő
14:40-15:00 Az adatelemzések mellékhatásai
Surján György, Állami Egészségügyi Ellátó Központ
15:00-15:20 A mentőszolgálat által elvégzett feladatok adatelemzésének tanulságai
Kováts Tamás, Állami Egészségügyi Ellátó Központ
Az IBM idén először hozza Amerikából el az IBM Cloud Konferenciáját, amely részben a cloud technológiához kapcsolódó kutatásokat, részben pedig a cloud oktatási alkalmazásait mutatja be. A konferencia rangos előadókat tervez meghívni és lehetőséget akar teremteni a kutatási kapcsolatok fejlesztésére is.
Külön szeretettel várjuk a hallgatókat és a doktoranduszokat is. Számukra igyekszünk a részvételi feltételeket lehetővé tenni.
CALL FOR PAPERS/POSTERS and REGISTRATION




