A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a 2017/2018-es tanévre is meghirdeti a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Versenyt általános és középiskolai tanulók számára.
A versenyt három fordulóban rendezzük meg: az első (iskolai) fordulóból továbbjutó versenyzők közül a második (területi) fordulóban legjobban szereplők jutnak be a harmadik fordulóba, a döntőbe.
szakmai közösség
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Logo programozási versenyt hirdet (Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny).
A versenyen a számítógépes programozási feladatok megoldása Logo (Comenius Logo, Imagine Logo, LibreLogo), Python vagy Scratch nyelven történik. A nyelvek körének bővülésétől a feladattípusok nem változnak, ugyanazokat a feladatokat kell megoldani mindegyik nyelven.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) alapvető fontosságúnak tartja a tehetséggondozást, így a nemzetközi diákolimpiákra való felkészítésben is döntő részt vállal. Társaságunk nagy örömmel tudatja, hogy a legutóbbi – különleges helyszínen, Irán fővárosában, Teheránban rendezett – Nemzetközi Diákolimpián aranyérmet és további díjakat is nyertek versenyzőink.
24. Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI 2017)
CEOI 2017 — Ljubljana, Szlovénia, 2017. július 10 – 15.
Résztvevő országok: Ausztria, Azerbajdzsán, Csehország, Grúzia, Horvátország, Izrael, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Svájc, Szlovákia, Szlovénia.
Szlovénia rendezőként 2 csapatot indított, így 15 csapat 58 versenyzője vett részt az olimpián.
A magyar olimpiai csapat tagjai:
Csapatvezető: Horváth Gyula, Horváth Győző
Németország évek óta rendez olimpiai felkészítő versenyt a német anyanyelvű országok (Ausztria, Németország, Svájc) IOI és CEOI olimpiai csapatainak. Idén erre a versenyre meghívták a két magyar olimpiai csapatot is.
A magyar csapatok ezen a versenyen az ELTE Informatikai Karán tartott kéthetes felkészülési tábor után vettek részt. A versenyszervezésben és a versenyzők felkészítésében az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztálya vett részt.
A rangsort a megoldott feladatok száma, azon belül pedig a megoldásra szánt idő alapján állapították meg.
2017. június 19-én az ELTE IK T@T Kuckója adott helyet a Bebras kezdeményezéshez kapcsolódó DACHU találkozónak és műhelymunkának, melynek lebonyolítását az NJSZT Közoktatási Szakosztálya támogatta.
A 2011 óta Magyarországon is megrendezett HÓDítsd meg a biteket! verseny egy nemzetközi kezdeményezés magyar megvalósulása. A megmérettetés kérdéseinek kidolgozása hosszú és összetett folyamat:
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya 2017. június 20-án rendezte meg az ELTE-n az első Junior Programozási Versenyt, kísérletképpen meghívott versenyzőkkel. A meghívottak a Nemes Tihamér OITV Programozás kategória döntőjében eredményesen szerepelt, 2001.12.31. után született versenyzők közül kerültek ki.
Sikeres konferenciát zárt Erdélyben a 10 éves MMO szakosztály

Az NJSZT GIKOF (Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fórum) szakmai szervezet immár tizennegyedik alkalommal szervezi meg az évente nagy érdeklődéssel kísért konferenciáját, amelynek ezúttal a Soproni Egyetem ad otthont. A rendezvény teret ad hazai és külföldi szakembereknek, egyetemi kutatóknak, doktoranduszoknak, ipari szereplőknek és fejlesztőknek a témához kapcsolódó munkáik bemutatására, hasznos eszmecserére.
A konferencia tervezett témái:
A Magyar Kardiológusok Társasága Kardiológiai Informatika Munkacsoportja és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály közös rendezvényt szervez A kardiológiai regiszterek és a telemedicina jövője az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) kapcsán címmel. A rendezvény kapcsolódik a Magyar Kardiológusok Társaság Tudományos Kongresszusához.
Tervezett program:
Balogh Nándor, MKT Kardiológiai Informatika Munkacsoport elnöke - A regiszterek és a telemedicína értelmezése nemzetközi kitekintésben
Meghívó
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Fóruma (NJSzT ITF), és az
Óbudai Egyetem tisztelettel meghívja a magyarországi informatika fejlődésében meghatározó szerepet játszó
Nagy Számítástechnikai Műhelyek
2017. június 9-10-én huszonharmadik alkalommal kerül megrendezésre a "Multimédia az oktatásban" nemzetközi konferencia a Babes-Bolyai Tudományegyetem, valamint az NJSZT Multimédia az Oktatásban Szakosztály szervezésében.
A konferencia témakörei:
A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály (NJSZT-OBSZ) tudományos rendezvénye
A rendezvény látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze az alábbi email címen: sapi.johanna@nik.uni-obuda.hu.
Az NJSZT Orvos-biológiai Szakosztály következő tudományos rendezvényére invitálja az érdeklődőket. A rendezvény részletes programját hamarosan közzéteszik.
A tudományos ülésen való részvétel díjmentes.
Múlt héten területi szervezeteink múlt évi tevékenységeiből és idei terveiből szemezgettünk, jelen cikkünkben a szakmai közösségeinkben folyó, rendkívül sokszínű munkákba szeretnénk bepillantást engedni.
Most sem a "teljesség igénye" vezérel minket, hanem az a szándék, hogy a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által támogatott és ösztönzött munkálatok gazdagságát – és ezzel az IKT-tudományok szépségeit is fókuszba helyezzük.
Közösségben jobb! – Társaságunk segít, hogy egy-egy témakör kutatói, oktatói közösen alkothassanak.
A EuroSPI (European Systems, Software & Service Process Improvement and Innovation Conference) 2017-ben az Ostravai Műszaki Egyetemen Csehországban kerül megrendezésre szeptember 5 és 8 között.
Mint mindig, a EuroSPI szervezői tisztelettel várják az NJSZT Szoftverminőség Menedzselés Szakosztály tagjainak és minden magyar résztvevőnek a jelentkezését akár előadás tartása, akár a EuroSPI szakmai közösségi kapcsolatok kialakítása illetve ápolása érdekében.
További információk:
Szeretnénk felhívni a figyelmet a következő nemzetközi eseményre, amelynek szervezésében a Szoftverminőség Menedzselés Szakosztály hagyományosan vezető szerepet vállal.
A EuroSPI (European Systems, Software & Service Process Improvement and Innovation Conference) 2017-ben az Ostravai Műszaki Egyetemen Csehországban kerül megrendezésre szeptember 5 és 8 között.
Az NJSZT Szoftverminőség Menedzselés Szakosztálya felhívja a figyelmet az IEEE Software magazin „Software Safety and Security Risk Mitigation in Cyber-physical Systems” témájú különszámára, amelybe 2017. június 1-i határidővel az alábbi részleteknek megfelelően lehet cikkeket benyújtani:
Szeptemberben került sor a EuroSPI'2016 (European Systems, Software & Service Process Improvement and Innovation Conference) konferenciára, amelynek a Grazi Műszaki Egyetem adott otthont.
HCI&DfA Szakosztályunk szervezésében újabb sikeres konferenciára került sor.
Ezzel a Lux et Color Vesprimiensis sorozat 2016-ban a 15. konferenciájához érkezett el. A rangos eseménynek a veszprémi Pannon Egyetem adott otthont. A korábban egy napos rendezvény idén először két napon, 2016. október 14-15-én került megrendezésre.



