A KÉPAF 2019 a magyarországi Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társaságának – az NJSZT szakmai közössége – 12. konferenciája, a képfeldolgozással és alakfelismeréssel foglalkozó magyar kutatók legjelentősebb nemzeti találkozója.

A konferencián az elfogadott cikkek előadói mellett meghívott előadók is szerepelnek. Az előadások alapját szolgáló cikkek elektronikus kiadványban jelennek meg.

- eSzolgáltatások az eHétköznapok világában -

Hogyan kommunikál az informatikus a felhasználói világgal? Mi volna a közös nyelv? címmel és az Alapfogalmak értelmezése a szakmában és a mindennapokban alcímmel az NJSZT e-szolgáltatások minősége és eHétköznapok szakosztályai közös programot szerveztek 2018 december 10-én délutánra.

A 300 éves Kiskőrös köszönti az idén 50 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaságot.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Bács-Kiskun megyei Területi Szervezete és az NJSZT Térinformatikai Szakosztálya közös szervezésben konferenciával és kiállítás megnyitóval ünneplik a Társaságot.

A konferencia programja:

Konferencia: 10.00 – 11.45

•    Megnyitó: Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere

hódAzt szeretnénk, hogy érdeklődő, lelkes informatikusok legyetek, hogy a Társaságunk következő ötven évében is számíthassunk Rátok!” – mondta Miltényi Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezetőigazgató-helyettese a HÓDítsuk meg a biteket informatikai verseny

Rendhagyó film- és könyvbemutatót tartott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma az Óbudai Egyetemen. A december 6-án, nagy érdeklődés mellett megrendezett bemutató (és dedikálás) ugyanis alkalmazott némi „időeltolódást”. A könyv – Wisinger István Egy elme az örökkévalóságnak című regényes Neumann-életrajza – friss, idén ősszel jelent meg, míg a film, Dénes Gábor Neumann-portréja 34 éves, 1984-ben mutatták be.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakmai közössége, a Magyar Fuzzy Társaság minden évben díjat adományoz a kutatói teljesítmény elismerésére.

Az idei évben Fiatal Kutatói pályázat került kiírásra, melynek elbírálása elsősorban a publikációs tevékenység alapján történt,ez alapján a díjat Kuti József kapta meg.

Hogyan kommunikál az informatikus a felhasználói világgal? Mi volna a közös nyelv?
Alapfogalmak értelmezése, a szakmában és a mindennapokban.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
e-szolgáltatások minősége
és e-Hétköznapok szakosztályai közös
programja

Program:

17.00-17.00  Megnyitó

Talyigás Judit, az eHétköznapok szakosztály elnöke

2018. december 6-án 14 órától a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fórum (NJSZT iTF) újabb rendezvényére várja szeretettel az érdeklődőket.

Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak – Neumann János regényes élete című könyvbemutatója és
Dénes Gábor: Neumann János – John von Neumann című filmjének vetítésére kerül sor a szerzők közreműködésével.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság valamint a Szekszárdi I. Béla Gimnázium ismét meghirdeti a 2019. évi, nemzetközi rangú, az általános és középiskolások részére kiírt, 15. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt – Kovács Győző szellemében.

A verseny célja, hogy az informatikát szerető diákok számára lehetőséget biztosítson tehetségük
kibontakoztatására, az általuk elkészített pályamunkák elkészítésén keresztül.

A versenyzők a következő kategóriákban küldhetnek be pályaműveket:

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya és a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete 2018-ban 31. alkalommal rendezi meg kongresszusát, a Neumann Kollokviumot Szegeden.

Professzionalizmus, tisztelet, kitartás és tisztesség – ezekkel a szavakkal jellemezte Fodor István nyugalmazott vezérigazgató az Ericsson szervezeti kultúráját, és erről győzött meg minket a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fórumának rendezvénye is.

Jövőt befolyásoló témák – az intelligens robotikától az intelligens gyártórendszerekig. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság azért dolgozik, hogy ezek a társadalom számára előnyös folyamatokat indítsanak el. Nagyon fontos azonban az az elméleti háttérmunka és kutatás is, amelyet szakmai közösségeinken keresztül támogatunk. Az immár 20 éve Társaságunk keretei között működő Magyar Fuzzy Társaság is kiveszi a részét ezekből a kutatásokból.

Az informatikai széleskörű alkalmazása

Az NJSZT GIKOF (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fórum) szakmai szervezet tizenötödik alkalommal szervezi meg az évente nagy érdeklődéssel kísért konferenciáját. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson hazai és külföldi szakembereknek, egyetemi kutatóknak, doktoranduszoknak, ipari szereplőknek és fejlesztőknek a témához kapcsolódó munkáik bemutatására, a vélemények ütköztetésére, kutatói hálózatok építésére, a hasznos eszmecserére.

2018. október 12-én 14 órától a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fórum (NJSZT iTF) Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényét az Ericsson Házban tartjuk meg.

A rendezvényen az NJSZT iTF, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) és az Ericsson Magyarország közös szervezésében mutatjuk be az Ericsson Magyarország, a magyar infokommunikációs iparág meghatározó szereplőjének történetét.

A Neumann János Számítógéptudományi Társaság az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara közreműködésével a 2018/2019-es tanévre meghirdeti a Nemes Tihamér Online Programozási Versenyt.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az ELTE Informatikai Kara közreműködésével a 2018/2019-es tanévre is meghirdeti a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Versenyt magyar nyelven tanuló általános és középiskolai tanulók számára.

A versenyt három fordulóban rendezzük meg: az első (iskolai) fordulóból továbbjutó versenyzők közül a második (területi) fordulóban legjobban szereplők jutnak be a harmadik fordulóba, a döntőbe.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara közreműködésével

Logo programozási versenyt hirdet (Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny). 

NJSZT50 logóMegtisztelő figyelmükbe ajánljuk, hogy a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fórumának honlapja új menüsorozattal bővült.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) tehetséggondozási rendszerében az elmúlt három évtizedben több mint háromszázezer magyar diák vett részt – és mindannyiuk egyéni fejlődése nagy öröm számunkra. Kivételes büszkeség azonban, ha diákjaink nemzetközi sikereiről számolhatunk be, melyek „koronája” a nemzetközi diákolimpiákon való részvétel.

Az NJSZT Informatikatörténeti Fóruma és az Óbudai Egyetem tisztelettel meghívja Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére.

Részletes program és regisztráció:

http://itf2.njszt.hu/itf_hirek/a-beszed-szamitogepes-feldolgozasa-magyarorszagon