Hungarian Highway – Kovács Marcell útja

Beszélgetés a Kovács Győző szellemében megrendezett 15. Neumann János Nemzetközi Programtermék Verseny játék kategóriájának győztesével, a verseny különdíjasával.

Kovács Marcell

- Hogy értesültél a Neumann Versenyről? Ki a felkészítő tanárod? Hogy határoztad el, hogy indulsz a versenyen?

Felkészítő tanárom, Dajka Miklós hívta fel a figyelmem a versenyre még kilencedik osztályban. Mindenképp jó bulinak tűnt, így hát elhatároztam, hogy elindulok. Első pályaművemet, az egyszerű GoldSprint rendszert a megépített automatika kategóriában adtam be. Tavaly csapatban indultam a getthechest.com játékkal. Az idén nyertem el a játék kategória első helyezését a Hungarian Highway játékkal.

- Eddig milyen sikerélmények értek informatikából? Mikor kezdtél el játékot fejleszteni?

Az informatika mindig közel állt hozzám, már több mint 6 éve programozom. Sokáig álmom volt a játékfejlesztés, emiatt az internetről megtanultam a programozás alapjait. Később szerencsét próbáltam, és becsatlakoztam egy nagyobb projektbe, amiben a mai napig aktívan részt veszek. Itt találkoztam a jelenlegi barátaimmal is, akiknek sokat köszönhetek, és a Highway fejlesztésében is rengeteget segítettek. A középiskolában belekóstoltam a versenyek világába. Sikeresen szerepeltem több országos versenyen, bronz minősítést szereztem az Európai Junior Diákolimpián, és rengeteg különleges helyre eljuthattam: Japán, Olaszország, Bulgária.

- Mi inspirált mostani játékod fejlesztésében? Honnan merítetted a játék humorát, sztoriját, karaktereit?

Mindenképp szerettem volna egy telefonos játékot készíteni. Az biztos volt, hogy egy végtelen játékmenetet akarok kialakítani. Azt is eldöntöttem, hogy retro stílusú grafikát és hangokat szeretnék készíteni. Nemrég szereztem a jogosítványom, így a valóságban is ki tudtam próbálni a "Hungarian Highway feelinget". Nagyon sokat segítettek a barátaim a végső kialakításban, nélkülük nem lett volna ilyen siker. Közösen ötleteltünk vicces elemeken, segítettek a játékelemek megrajzolásában, teszteltek (megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem nekik: Norbi, Krisztián, Zsófi, Árpi).

- Milyen programozói, technikai feladatokkal szembesültél a játékfejlesztés során?

A legnehezebb a játékfejlesztésben az optimalizálás. A régi vagy gyengébb platformokon is megfelelő élményt kell nyújtani. A másik, elég sajnálatos dolog, hogy gondolni kell a csalásra, és arra, hogy védjük ki azt. A fejlesztési folyamatot lehet művészetnek nevezni, hiszen valami olyat próbálunk alkotni, ami másoknak örömet, kikapcsolódást okoz. Én mindig a játékosok fejével gondolkodom, beleképzelem magam a helyükbe.

- Mit szólsz az ajándékokhoz? Fogod őket használni? :)

Nagyon tetszenek az ajándékok. Az összes verseny közül itt lehet a legértékesebb ajándékokat elnyerni. És itt nem csak a pénzbeli értékre gondolok, hisz a szívemhez még mindig a dedikált könyv áll a legközelebb :) (Az NJSZT ajándéka: A jövő múltja című könyv – a szerk.) Már be is üzemeltem a PlayStationt, sőt már szereztem hozzá a haveroktól játékot. A távcsővel eddig nem volt szerencsém, hisz minden éjszaka felhős volt az ég.

- Mik a következő terveid: újabb játékok? Újabb versenyek? Továbbtanulás?

Rövidtávú tervem befejezni a Highwayt, kiadni a Play Storeba és az iOS AppStoreba. Hosszútávú tervem folytatni a munkát a barátaimmal, és gondolkodni azon, hogy mivel nevezzek a következő Neumann Versenyre. :) Továbbtanulni az informatika területén szeretnék, hogy pontosan hol és hogyan, az még formálódik bennem. Ebben az évben előrehozott emelt érettségit teszek informatikából, és szeretném az angol nyelvvizsgám is megszerezni.

Kovács Marcell

KG