• A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a 2014/2015-ös tanévre is meghirdeti a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Versenyt általános és középiskolai tanulók számára.

    A versenyt három fordulóban rendezzük meg: az első (iskolai) fordulóból továbbjutó versenyzők közül a második (területi) fordulóban legjobban szereplők jutnak be a harmadik fordulóba, a döntőbe.

    A verseny tárgya, követelményei a programozási kategóriában:

  • A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Logo programozási versenyt hirdet (Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny). A versenyen a számítógépes programozási feladatok megoldása Logo nyelven történik (Comenius Logo, Imagine Logo). A versenyt három fordulóban rendezzük meg: az első (iskolai) fordulóból továbbjutó versenyzők közül a második (területi) fordulóban legjobban szereplők jutnak be a harmadik fordulóba, a döntőbe.

    A verseny tárgya, követelményei:

  • Hely

    Kecskemét

    Dátum

    -

    További információk:  A formai követelmények, a Kuba Attila díjjal kapcsolatos
    szabályok, és más információk folyamatosan megjelennek a KÉPAF 2015 honlapján:
    http://www.kepaf2015.hu/

  • Napirendi pontok:

    1. Beszámoló a tehetséggondozásról
    2. Az ITK aktuális helyzete
    3. Együttműködés az NJSZT és a MaNDA között
    4. Egyebek

    Az elnökség egyhangúlag elfogadta a Tehetséggondozásról készült beszámolót.
    Az Elnökség egyhangúlag elfogadta az ITK helyzetéről szóló beszámolót.

    12/2014 (09.16) határozat:

    Az Elnökség egy ellenszavazat mellett kifejezi szándékát az NJSZT-MaNDA együttműködés megállapodás megkötésére. Felhatalmazza az ügyvezető igazgatót, hogy a felmerült kérdések tisztázása után kösse meg a megállapodást.

  • 2001 óta, immár 14. alkalommal méretik meg azokat a fejlesztőket, akik a digitális gazdaságban valamilyen internetes alkalmazást, multimédiás alkotást hoznak létre. A verseny célja arra ösztönözni az alkotókat, hogy minél színvonalasabb, minőségi digitális tartalmat állítsanak elő és szolgáltassanak a hazai és külföldi felhasználóknak.

    Nevezni folyamatosan lehet, a nevezés végső határideje: 2014. október 20.

  • Hely

    NJSZT ECDL Iroda, 1054 Budapest, Báthori u. 16.

    Dátum

    A részvétel előzetes jelentkezés alapján történik. A férőhelyek száma korlátozott, de a képzés megtartásának feltétele, hogy a jelentkezők száma elérje a 10 főt.

    Jelentkezni Horváth Gabriellánál lehet az ecdl.adminisztracio@njszt.hu címen.

  • Hagyományainkhoz híven az NJSZT idén is elismerésben részesíti az informatika szakmában jelentős eredményt elért szakembereket.

    Kérjük kedves Olvasóinkat és Tagtársainkat, hogy javaslataikat az idei Neumann- és Kalmár-díjra, Tarján emlékéremre, Kemény János-díjra és Neumann-emlékplakettre – legfeljebb egy oldalas indoklással – legkésőbb 2014. október 22-ig küldjék el a Díjbizottság elnökének, Péceli Gábornak címezve a titkarsag@njszt.hu címre.

  • Hely

    Szeged, Szent-Györgyi Albert Agora Kálvária sugárút 23.

    Dátum

    -

    A Neumann Kollokviumot szervező tudományos szervezet, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya, ezúton meghívja tagjait az idei évtől a Kollokvium keretében megrendezésre kerülő közgyűlésére, amelynek

    Időpontja: 2014. november 21., péntek,18.00
    Helyszíne: Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged, Kálvária sugárút 23

    Kérjük minden tagtársunkat, aki 2014-es tagdíját eddig nem rendezte, a közgyűlésig ezt tegye meg.

  • A vizsgafeledatok szakmai és nyelvi lektorálásával, az automata vizsgarendszer tesztelésével segíti az NJSZT, hogy az erdélyi vizsgaközpontoknál újra lehetővé váljon a magyar nyelvű vizsgáztatás.

    Az együttműködésre azért volt szükség, mert a romániai ECDL Iroda által bevezetett új, automatikus vizsgarendszer eredetileg csak román és angol nyelven tette lehetővé a vizsgázást.

  • Hely

    Budapesti Corvinus Egyetem Informatikai Intézet

    Dátum

    A konferencia a Tudomány Napja körüli rendezvények részeként, 2014 november 7-8-án kerül megrendezésre. A konferencia teret ad hazai és külföldi szakembereknek, egyetemi kutatóknak, doktoranduszoknak, ipari szereplőknek és fejlesztőknek idevágó munkáik bemutatására, hasznos eszmecserére. Idén a Budapesti Corvinus Egyetem Informatikai Intézete ad otthont az eseménynek.

    Kérdéseiket az ogik2014@easychair.org email címen tehetik fel.

  • 8. IT STAR nemzetközi konferenciaMéltó helyen, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) által alapított és fenntartott nagyszabású Informatika Történeti Kiállítás helyszínén, a szegedi Agorában került sor a 8. IT STAR nemzetközi konferenciára 2014. szeptember 19-én.

  • Hely

    Informatika Történeti Kiállítás (ITK), Szeged, Kálvária Sgt. 23

    Dátum

    -

    Az Informatika történeti Kiállítás ad helyszínt a 8. IT STAR Workshopnak, melynek fő témája az informatika történet lesz az elmúlt 4 évtizedből közép-, kelet- és dél-európai viszonylatban.

    A szakmai program kiemelt témája az Informatika Történeti Kiállítás megtekintése.
     

    A rendezvény támogatója  a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács.

    nhit logó

  • Gordos GézaMély megrendüléssel tudatjuk, hogy

    Dr. Gordos Géza

    2014. augusztus 26-án, életének 77. évében elhunyt.

  • Hely

    Debrecen

    Dátum

    -

    http://w1.inf.unideb.hu/if2014

    Felhívás előadás tartására, részvételre, szponzorálásra

  • Helyszín: Tajpej, Tajvan, 2014. július 13-20.

    Eredményeink

    A versenyen 82 ország 311 versenyzője vett részt.

    105. Somogyvári Kristóf (bronzérem) Ságvári Endre Gimnázium, Szeged

    174. Erdős Márton Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

    185. Székely Szilveszter Neumann János Középiskola, Eger

    203. Weisz Ambrus   Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest

  • Jékel Pál gyászjelentés

  • Mély fájdalommal értesültünk róla, hogy július 16-án, élete 95. évében elhunyt Heinz Zemanek, a Bécsi Műszaki Egyetem professzora, az informatika világtörténetének kiemelkedő alkotója, Társaságunk tiszteletbeli tagja. Szép kort élt meg – mondhatnánk, de ez nem jelent vigaszt: hiányozni fog kedves, szívélyes egyénisége, remek írásai, melyekkel innen, a „szomszédból” is nagy hatást gyakorolt a magyar informatika fejlődésére.

  • 2013 márciusában az Európai Bizottság új és meglehetősen ambiciózus tervvel rukkolt elő: megalakult a Nagykoalíció a Digitális Munkahelyekért (Grand Coalition for Digital Jobs).

    Vajon mi történt az európai munkanélküliek és alulfoglalkoztatottak érdekében az elmúlt 15 hónapban? 

    José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke: 

    A Nagykoalíció célja, hogy összehozza a képzett munkaerőt az innovatív szemléletű munkáltatókkal. Ezt jelenti az európai integráció a gyakorlatban.” 

  • Napirendi pontok:

    1. NJSZT 3 éves programjának időarányos értékelése
    2. Beszámoló a Magyar Informatika-történeti Adattár helyzetéről
    3. Az Elnökség II. féléves munkatervének elfogadása
    4. Egyebek

    Az elnökség egyhangúlag tudomásul vette az NJSZT 3 éves programjának időarányos értékelését.
    Az Elnökség egyhangúlag elfogadta az Adattár fejlesztéséről készült beszámolót.