NJSZT Hírlevél - 470. sz. - 2023. 05. 17.

FÓKUSZBAN
Húsz év után ismét Neumann János előtt tiszteleg a Természet Világa!

A 1903. december 28-án Budapesten született tudós századik születésnapjára a Természet Világa emlékszámot adott ki (2003. III. különszám), ahol John von Neumann - ahogy a nagyvilágban ismerik - sokoldalúságát, sok tudományterületen elért eredményeit alaposan bemutatták a szakavatott szerzők. Mégis fontosnak tartotta a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, mely 1968 óta viseli e nevet, hogy alkalmat találjon a tudomány, az innováció e zsenijének felmutatására, hiszen azért sem itthon, sem világszerte nem olyan ismert, mint megérdemelné. A 100. évforduló már messze van, a „kerekebb” 150. sincs látótávolságban, ezért az elért 120. évforduló alkalmat teremt példájának megmutatására, hogy a magyar oktatás milyen tehetségeket ismert fel, gondozott, s hogy a magyar tudománynak vannak csillagai, akiket érdemes követni.

Nem volt könnyű ezt a számot összeállítani, hiszen az említett emlékszám lefedte Neumann gazdag életművét, amit matematikusként, fizikusként elért, amit tudományterületek megalapozójaként köszönhetünk neki (ergodelmélet, játékelmélet, kvantumelmélet, logika axiomatizálása). S a digitális világgal foglalkozó szakmai szervezetként bőven foglalkoztunk ott is a számítógépek architektúráját máig meghatározó Neumann-elvekkel, s a számítógép matematika-fizika gyakorlati alkalmazásait elindító munkásságával (robbanások hullámhatásai, meteorológia, vagy az automataelmélet). Élettörténete is feldolgozásra került abban a kiadványban a Fasori Gimnáziumtól az Egyesült-Államokbeli IAS Intézetig, ott Einstein mellett meghatározó professzorságáig, beleértve a Neumann-legendákat, a „marslakóságot”, az emberi történeteket, kapcsolatát a hazai tudományosággal. Szó volt nyitottságáról a jövő felé, hiszen felismerte, hogy azok az eredmények, melyeknek megalkotásában maga is oroszlánrészt vállalt, milyen veszélyeket is hozhatnak a világra, az emberiségre.

Ehhez képest kellett ennek a számnak a tematikáját kialakítani. Nem maradhat ki természetesen egy életrajzi áttekintés, de új szempontból szeretnénk rátekinteni az életműre, az „igazi” tudomány és annak alkalmazásainak kettősségére, nem kihagyva, hogy politikai szerepet is vállalt a gyakorlati megvalósításokat elérendő. Ehhez fontos adalék a Neumann, a hadmérnök megközelítés. Neumann utolsó munkája a „Számítógép és az agy” kötet volt, így az agyi hálózatokról való aktuális tudásunk bemutatása méltó tisztelgés lehet. Mára hatalmassá terebélyesedett két elmélet (játékelmélet és sejtautomaták) alapjainak bemutatását és Neumannhoz kötését is beválogattuk a cikkek közé. Neumann életéről szinte mindent elmondtak már, de családja megmaradt bútorainak, tárgyainak művészettörténeti bemutatása tényleg újdonságot, exkluzivitást jelent, valamint az a kitekintés is, amely Neumann USA-beli múzeumi recepcióját dolgozza fel.

Húsz év után ismét Neumann János előtt tiszteleg a Természet Világa!

Ez a tematikus szám csak egy eleme a Neumann 120 éves megemlékezés-sorozatunknak, aminek egyik kiemelt célja az életmű széles körben való népszerűsítése, az akadémiai, egyetemi körökön túl a szélesebb közönséghez való eljuttatása. Ajánljuk eseménysorozatunkat és Neumannról szóló művekkel kapcsolatos gyűjtésünket a Neumann 120 honlapunk Kaleidoszkópjában: www.neumann120.hu

Szalay Imre

Szerezzétek be az ünnepi számot, izgalmas olvasmány – és egyszer éppúgy relikvia lesz, mint a 2003-as…

2023. májusi számunkból | Természet Világa (termvil.hu)

Utolsó pillanat rendelkezni az 1%-ról…
Utolsó pillanat rendelkezni az 1%-ról…

Adószámunk: 19815888-2-41

Kérlek jelezzétek kollégáitok, barátaitok felé is: a támogatás jó helyre megy, ha az idén 55 éves Neumann Társaságot támogatjátok!

Már másnak adtad az 1%-ot? Hiba… De támogathatsz minket ennek a könyvnek a megvásárlásával is!

Megrendelőlap: Hargittai Balázs – Hargittai István: Idézhető Neumann János | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

HÍREK
Személyes meetup Neumann kapcsán
Személyes meetup Neumann kapcsán

Május 23-án lapszámbemutató!!! A Neumann Társaság meetup-sorozata különkiadással jelentkezik - egy másik, nagy múltú szervezettel, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal összefogva! 2023. május 23-án, 16 órakor mutatjuk be a Természet Világa új számát, melyet teljes egészében Neumann János életének és pályájának szenteltünk, a Neumann 120 jubileumi év jegyében!

Gózon Ákos és Szalay Imre (NJSZT ügyvezető) szerkesztésében megjelenő májusi számban új megközelítésben olvashatunk Neumann informatikai és matematikai pályájáról, játékelméleti örökségéről, hadmérnöki szerepéről és családi környezetéről.

A meetupon két, talán ritkábban emlegetett, de napjainkra nagy hatást gyakorló Neumann-tudást helyezünk fókuszba:

- A mesterséges intelligencia és az agy: az idegtudomány és az informatika párbeszéde

- A sejtautomata története a kvantumszámítógépig

Az előadók: Hangya Balázs és Kömlődi Ferenc.

További információk a regisztrációról:

Természet Világa - Neumann 120 bemutató | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

Méltó Neumannhoz: Karikó Katalin, a Neumann Professzor

Személyesen tart előadást Karikó Katalin a BME-n 2023. június 2-án. A közönség megismerheti az mRNS alapú terápia kifejlesztésének fontosabb lépéseit. 

Méltó Neumannhoz: Karikó Katalin, a Neumann Professzor

Karikó Katalin másnap, június 3-án, a BME Ünnepi Szenátus eseményén a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, valamint a Műegyetem közös kitüntetését, a Neumann Professzori címet veszi át!

Nagy örömmel várjuk az eseményt - és a tagjainknak is ajánljuk a regisztrációt a Professzor Asszony előadására!

Karikó Katalin előadása a Műegyetemen az mRNS terápia kifejlesztéséről | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

Ceglédre megy tovább a #neumann120 tablókiállítás!
Ceglédre megy tovább a #neumann120 tablókiállítás!

Május 18-án, 11:30-kor új helyszínen nyitjuk meg #neumann120 vándorkiállításunk. A Neumann János életét és pályáját közérthető formában bemutató tablósor a budapesti Neumann Technikum után Cegléd jelentős informatikai iskolájában, a Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikumban lesz látható.

A megnyitó egyben az iskola számolástörténeti tárlatának megnyitója is!

A megnyitón az NJSZT képviseletében Beck György elnök és Képes Gábor marketingigazgató tartanak előadást Neumann János értékeiről és a #neumann120 évről.

A Neumann 120 tablókiállítás Cegléden | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

„Miénk itt a tér!” Neumann Jánosról lesz elnevezve!
„Miénk itt a tér!” Neumann Jánosról lesz elnevezve!

Neumann Jánosról nevezik el a szombathelyi Neumann János iskola előtti teret, ahol már áll Neumann János mellszobra - derül ki a városi közgyűlésre készült anyagból. Vármegyei szervezetünk vezetője, Nemes József javasolta, hogy az önkormányzat közterületet nevezzen el az 1903. december 28-án, Budapesten született matematikusról, aki kvantummechanikai elméleti kutatásai mellett a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté.

Várjuk az ünnepélyes átadó időpontját, ott leszünk!

Neumann Jánosról nevezik el a szombathelyi teret, ahol már áll a számítógép feltalálójának mellszobra (nyugat.hu)

Emlékfaültetés és minikonferencia Balatonfüreden

Nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket május 26-án, pénteken 14.00 órakor a balatonfüredi Tagore sétányon elterülő emlékfaparkban, hogy együtt ültessünk emlékfát Neumann János tiszteletére. A gyönyörű helyszínen beszédet mond Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Beck György, a Neumann Társaság elnöke és Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítványának kuratóriumi elnöke. Az eseményen számítunk az emlékév főtámogatóinak jelenlétére is.

Emlékfaültetés és minikonferencia Balatonfüreden

A Neumann születésének 120. évfordulójáról való megemlékezés 15.30-tól a Zsidó Kiválóságok Házában folytatott minikonferenciával folytatódik, ahol Dömölki Bálintnak, Hargittai Istvánnak és Gulyás Lászlónak köszönhetően sokoldalúan ismerhetjük meg Neumann János pályáját, „kettős életét” a tudomány és közélet világában – és hatását a mesterséges intelligenciára.

A minikonferencia egyben „digitális tablókiállításunk” megnyitója is!

Emlékfaültetés és minikonferencia Neumann János tiszteletére | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

A Neumann 120 képzőművészeti diákpályázat eredménye
A Neumann 120 képzőművészeti diákpályázat eredménye

Ezúton is értesítjük a tisztelt pályázókat a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériával közösen kiírt pályázatunk zsűrieredményéről. A korcsoportonként három díjnyertes (ábécé sorrendben): Bába Kristóf Mihály, Csikos Alexa, Elekes Panni, Havai Csongor, Hódy Hanna Borbála, Kanizsai Patrik László, Krolikowski Ambrus Ede, Regele Orsolya és Tóth Péter

A díjátadóra június 17-én kerül sor, a helyezéseket addig nem hozzuk nyilvánosságra. Gratulálunk minden pályázónak!

A pályaművekből 2023 decemberében megrendezendő kiállításon a linkben szereplő műveket közöljük:

A Neumann 120 képzőművészeti diákpályázat eredménye | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

SZAKOSZTÁLY
Május 18-án MI Szeminárium!
Május 18-án MI Szeminárium!

Észlelt személyiségjellemzők multimodális becslése és lehetséges felhasználása humán-robot közös feladatmegoldás során - Fodor Ádám (ELTE Informatikai Kar, Mesterséges Intelligencia Tanszék) előadása a Neumann Társaság - NJSZT MI Szakosztálya és az ELTE Informatikai Kar MI Tanszéke szervezésében 2023. május 18-án, 16 órától. 

A rendezvény hibrid formában kerül megrendezésre. Nagyon sikeres az MI-sorozatunk, minden csatlakozót várunk!

MI Szeminárium | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

Fuzzy Szimpózium

Június 6-án!

A Neumann Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Karának Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének és az itt működő Fuzzy Rendszerek Tudományos Műhelynek közös szervezésében immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi 2023) nevű hallgatói konferencia magyar és angol nyelvű szekciókkal. A rendezvény célja, alkalmat adni a hallgatók számára fuzzy rendszerekhez kapcsolódó munkájuk bemutatására, a fuzzy megközelítés mélyebb megismerésére, sokszínűségének bemutatására.

Fuzzy Szimpózium

Az idei rendezvény különlegessége, hogy Neumann János születésének 120, a Magyar Fuzzy Társaság megalakulásának pedig 25. évfordulóját ünnepeljük. Ennek tiszteletére ünnepi megnyitóval készülünk és az eseményt egy pneumobil bemutatóval zárjuk.

Még lehet regisztrálni! Részletek: Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről 2023 | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

Multimédia az Oktatásban

Figyelem! Jelentkezési határidő: május 21.!

2023-ban XXIX. alkalommal kerül megrendezésre a Multimédia az oktatásban nemzetközi konferencia a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Multimédia az Oktatásban Szakosztály által Szegeden, az ITK-ban (Agora), Neumann születésének 120. évfordulóján.

Az idei szakmai rendezvény célja, hogy elősegítse az oktatás, valamint a kutatás és fejlesztés különböző területein dolgozó, oktató hazai és külföldi szakemberek, PhD és felsőoktatási hallgatók kapcsolatfelvételét, tapasztalatok és jógyakorlatok cseréjét, egyes képzési szakterületekhez kapcsolódó kreditek gyűjtését és elősegítse a neumanni örökség minél szélesebb körű megismertetés. A színvonalas előadások nemzetközi minősítésre és publikálásra kerülnek, valamint az előadók külön díjazásban részesülnek a felhívás szerint.

Multimédia az Oktatásban

A konferencia nyelve angol és magyar.

Az előadások alapján, a konferencia szakértői bizottsága által javasolt szakmai anyagok lehetőséget kapnak a „Journal of Applied Multimedia” (http://www.jampaper.eu) nemzetközi, MTA "A" minősítésű, referált folyóiratban DOI-számmal történő megjelenésre.

MMO-aktuális (njszt.hu)

ICDL
Kiemelt előnnyel búcsúznak a Balassi tehetséggondozó programjának diákjai

Ballagáson búcsúztak a Balassagyarmati Balassi Gimnázium végzős tanulói. Az iskola hosszú idő óta az Arany János Tehetséggondozó Program Nógrád vármegyei intézménye is, a résztvevők számos előnyt élveznek diákéveik végéig.

Huszonöt éve indult Magyarországon az a középiskolai program, amelyben az általános iskolát befejezett, hátrányos helyzetű, jó tanulók számára adnak kiugrási lehetőséget. Nógrádban Balassagyarmaton működik az Arany János Tehetséggondozó Program egyetlen ilyen intézmény, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban.

Az eddig itt tanult Aranyos diákok nagyobb része középfokú C típusú nyelvvizsgával, ICDL bizonyítvánnyal, valamint B kategóriás, vagyis személygépjárműre érvényes jogosítvánnyal fejezte be tanulmányait 18 évesen.

Kiemelt előnnyel búcsúznak a Balassi tehetséggondozó programjának diákjai

Jó példa, hogy ez a Tehetséggondozó Program folyamatosan képviseli, hogy az ECDL/ICDL a digitális kompetenciák fejlesztésének egyik legfontosabb és legstabilabb eszköze hazánkban! 

Kiemelt előnnyel búcsúznak a Balassi tehetséggondozó programjának diákjai – IPOLYINFO

A Next Step Magyarország Egyesület támogatást nyert ICDL képzések és vizsgáztatás lebonyolítására

Az Egyesület és a Neumann Társaság a 2000-es évek óta működik együtt a menekültek ICDL (korábban: ECDL) digitális készségfejlesztésében.  A Next Step azóta is fő célkitűzésének tartja a világ legkülönbözőbb részeiről érkezők segítését, a munkaerőpiacra való beilleszkedésük előmozdítását.

A Next Step Magyarország Egyesület támogatást nyert ICDL képzések és vizsgáztatás lebonyolítására

A vizsgára való felkészüléshez a Sophia próbavizsga feladatait oldják meg Pusztai Attila oktatóval, aki egyébként még a bicskei menekülttáborban kezdett és azóta is folyamatosan foglalkozik a világ különböző részeiről érkezett menekültek digitális felkészítésével és ECDL vizsgáztatásával. 

Képünkön az első csoport, amelyik ECDL bizonyítványt szerzett

A Next Step Magyarország Egyesület támogatást nyert ICDL képzések és vizsgáztatás lebonyolítására | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

TEHETSÉGGONDOZÁS
Folytatódnak a Válogatóversenyek!

Előző hírlevelünkben már beszámoltunk róla, hogy megtörtént az IOI és CEOI, azaz a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia versenyzőinek kiválasztása (képünkön). Ezzel kapcsolatos hírünk a sajtóban is megjelent, például: Számos magyar diák jutott ki az idei informatikai diákolimpiákra - ITBUSINESS

Tehetséggondozási Szakosztályunk nem pihen, folytatódnak a válogatóversenyek: május 18-án a legfiatalabbaknak szóló EJOI, május 25-én pedig az európai lányolimpia, azaz az EGOI versenyzőit választjuk ki egy-egy verseny révén az ELTE IK-n.

Folytatódnak a Válogatóversenyek!

Exkluzív információ Zsakó László tanár úrtól: az Európai Junior Informatikai Diákolimpia válogatóverseny 2 fordulója eredménylistája csütörtökön valós időben, online nézhető lesz az alábbi címeken:  https://biro.njudge.hu/ejoi1/rws/Ranking.html és https://biro.njudge.hu/ejoi2/rws/Ranking.html 

Csütörtökön 10 órától élnek a linkek!

További információk: NJSzT - Informatikai Diákolimpiák válogató versenye (elte.hu)

e-Hód díjkiosztó

Közoktatási Szakosztályunk szeretettel vár minden díjazottat (1-3. helyezetteket) és minden további Bithódítót június 1-én a 2022-es verseny Díjkiosztójára és az előtte szervezett programjainkra az ELTE IK-n.

e-Hód díjkiosztó

12:30-kor egy rövid regisztrációt követően, három aktivitás közül választhatnak a résztvevők: 

  • A hódos, illetve ahhoz hasonló feladatokból készült 15 állomásos akadályverseny, melyen 5 fős csapatok indulhatnak. A csapatok beosztásában segítünk, ne bizonytalanodj el, ha egyedül jössz valamelyik iskolából! 
  • 3D modellezés foglalkozás.
  • Python teknőc programozás 

A díjkiosztó 14:00-kor kezdődik. Itt vehetik át a díjazottak az oklevelüket és kisebb tárgynyereményeiket.

További információk: e-Hód | HÓDítsd meg a biteket! (elte.hu)

ÖRÖKSÉG
Ördöglakat nyitás
Ördöglakat nyitás

Várhatóan május 27-én nyitjuk meg az ördöglakatokat, logikai játékokat bemutató kiállításunkat a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A jelentős magángyűjtők gyűjteményeit igen sokoldalúan bemutató kiállítás nagy részét az ITK-ban, azaz a Neumann Társaság kiállítóterében láthatják az érdeklődők.

További információk a megnyitóról hamarosan: ajovomultja.hu

Online is megtekinthetők egészséginformatikai konferenciánk videói

Március végén tartottuk Informatikatörténeti Fórum szakosztályunk szervezésében a hazai egészségügyi informatika történetét bemutató konferenciánkat. A tanácskozás videói és prezentációi immár online is elérhetővé váltak.

Online is megtekinthetők egészséginformatikai konferenciánk videói

Ha már egészségügy, egészítsétek ki az élményt a témáról szóló tanulmányunk, virtuális tárlatunk megtekintésével! Kockázatok és mellékhatások nélkül. Garantál a felfrissülés!

A hazai egészségügyi informatika története - ITF, NJSZT Informatikatörténeti Fórum

Az érték a mérték

Ünnepi Hungarikum Akadémiát tartott a Hungarikum Szövetség, melyben elnökünknek, Beck Györgynek is módja volt Neumann János életművét, mint minősített Hungarikumot ismertetni, törekedve a #neumann120 jubileumi kezdeményezésünk népszerűsítésére.

Beszámolója szerint sikeres volt a rendezvény, sokan voltak és tartalmas előadásokat lehetett hallani. A Neumann-előadás nagyon érdekelte a közönséget. Az előadók kaptak egy példányt az Idézhető Neumann János-kötetünkből – és Beck György külön is felhívta a figyelmet a #neumann120 ünnepi eseményekhez való csatlakozási lehetőségekre.

Az érték a mérték
Egy ember, aki megváltoztatta a világot

Kiváló filmrendező barátunk, Dénes Gábor (képünkön) jelezte, hogy május 24-én, szerdán, 17.00 órakor levetíti a MÚOSZ székházában (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A) az egyórás, híres Neumann-filmjét, így végre ismét igazi, szép nagy vásznon látható az ismert dokumentumfilm. Utána Murányi Gáborral fog beszélgetni. Szívesen várják az érdeklődőket a Társaságtól.

Egy ember, aki megváltoztatta a világot

A Balázs Béla-díjas rendező Dénes Gábor és a Pulitzer-díjas riporter Wisinger István még 1983-ban világhírű tudósokkal, Neumann egykori kollégáival, mint Teller Ede, Wigner Jenő, Pólya György és más kortársakkal forgatta a filmet itthon és Amerikában. A film aktualitása és üzenete ma talán fontosabb, mint készítése idejében.

Neumann János 120 - A kulturális szakosztály filmvetítése május 24-én szerdán Magyar Újságírók Országos Szövetsége (muosz.hu)

Május 13-án kint voltunk a Belvárosi Sportnapon!

A Belvárosi Szabadidő Sportegyesület meghívására mi is képviseltük magunkat az Olimpia Parkban rendezett programon. A kissé angolos időjárás ellenére rengetegen jöttek megnézni az ördöglakatokat, melyekkel a Szegeden hamarosan nyíló, új kiállításhoz csináltunk kedvet. E mellett retro számítógépes játékokkal is lehetett játszani és Idézhető Neumann János című, könyvárusi forgalomba nem kerülő, csak az NJSZT-től megrendelhető könyvünkhöz is kedvet csináltunk egy kvízzel!

Május 13-án kint voltunk a Belvárosi Sportnapon!

Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere is nagy retro gamernek bizonyult, boldogan kipróbált egy Commodore-játékot a standunkon, a C64 Mini segítségével - és arról is mesélt, hogy nagyon örül, hogy ápoljuk a kerületben, 120 éve született Neumann János örökségét.

50 éves a mobiltelefon
50 éves a mobiltelefon

Martin Cooper, a Motorola munkatársa 1973. áprilisában mutatta be az első rádiótelefont. A mobiltelefon kultúrájáról, történetéről és a #neumann120 évről is beszélgetett Képes Gábor kollégánkkal Leirer Tímea a Retro Rádió 2023. április 30-i reggeli műsorában.

Képünkön Martin Cooper az első, civil használatú mobiltelefonnal.

50 éves a mobiltelefon - YouTube

HP számológépveterán – félmillió forintért!

Évek óta folyamatosan nő a retró számítógépek és vintage hardverek iránti igény, tavaly a vevők csaknem 45 millió forintot költöttek ilyen muzeális tárgyak vásárlására a Vaterán – írja a Vatera közleménye.

HP számológépveterán – félmillió forintért!

A retró számítógépeknek hasonló rajongótábora alakult ki, mint egyes veteránautóknak, például a Volkswagen Bogárnak. Ez egy igen kreatív hobbi, nemcsak a nosztalgiáról szól, a gépek életben tartása és új programok, kiegészítők fejlesztése is nagy kihívás, sőt, egyes, nehezen beszerezhető ősgépeknek már a replikái is borsos árúak – kommentálta a jelenséget Képes Gábor informatikatörténész, a Neumann Társaság kommunikációs vezetője.

Telex: Félmillió forint fölött kelt el egy ötvenéves HP számológép a Vaterán

MEGEMLÉKEZÉS
Maros István búcsúztatása

2023. április 20-án elhunyt Maros István matematikus, a Pannon Egyetem (PE) professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora. Az operációkutatás és szélesebb körben az alkalmazott matematika területén sok éven át folytatott eredményes kutató, oktató munkája elismeréseként -számos díj mellett- a Magyar Operációkutatási Társaság (MOT) Egerváry-díjban, a Neumann Társaság Kalmár-díjban részesítette. Kimagasló eredménye volt a szimplex módszer numerikus, számítógépes megoldásainak továbbfejlesztése. Az iTF 2019-ben készített Vele munkásságát bemutató videó portrét.

Maros István búcsúztatása

Nyugodjék békében!

Elhunyt Maros István - ITF, NJSZT Informatikatörténeti Fórum

Maros István búcsúztatása május 25-én lesz. A szakembertől az MTA Operációkutatási Bizottsága, a Magyar Operációkutatási Társaság és a Neumann Társaság is búcsúzik.

Elhunyt Buzder Lantos József

2023. május 11- én elhunyt Buzder Lantos József programtervező matematikus, az Infelor Rendszertechnikai Vállalat, majd jogutódjainak osztályvezetője.

Elhunyt Buzder Lantos József

Szakterületek vagy alkalmazási rendszerek specialistájaként, részterületek felelőseként a projektek előkészítésével, tervezésével és a végrehajtás vezetésével foglalkozott. Halála igazi veszteség az informatikus társadalom számára. Mindannyiunknak hiányozni fog a nyugodt, megfontolt személyisége és széleskörű szakmai tudása.

Temetése 2023. május 19-én 13 órakor lesz Csongrád város katolikus temetőjében.

Nyugodjék békében!

Elhunyt Buzder Lantos József - ITF, NJSZT Informatikatörténeti Fórum

PARTNER
39. Körkapcsolás konferencia!
39. Körkapcsolás konferencia!

Június 8-án a PMSZ 39. Körkapcsolás konferenciáját ajánljuk a fenntartható projektekről és a körforgásos gazdaságról. Az esemény szakmai partnere a Neumann Társaság!

A jövőt most, a jelenben kell megalapoznunk és biztosítanunk a következő generációk számára. 

A fenntarthatóság kimeríthetetlen téma, és olyan kulcsterület, ami minden iparágban, minden szervezetben, minden projektben hangsúlyosan jelen van. 

A 39. Körkapcsolás konferencián arról beszélgetünk, hogy kinek milyen szerepe van a körforgásos gazdaságban. Közelebbről is megnézzük, milyen üzleti vonatkozásai vannak a fenntarthatóságnak az egyes szektorokban, és hogyan jelenik meg a szemlélet a projektekben.

A rendezvényre várunk minden, a jövő iránt elkötelezett projektmenedzsert!

Rendezvények - Magyar Projektmenedzsment Szövetség (pmsz.hu)

WRO: megkezdődött a kvalifikáció

A 2023-as World Robot Olympiad (továbbiakban: WRO) az EDUTUS Egyetem szervezésével valósulhatott meg. Célja, hogy az ország minden régiójában megismerjék az általános- és középiskolás tanulók a robotikát, programozást, algoritmizálást, automatizálást és közelebb kerüljenek az MTMI területek tárgyaihoz.

A rendezvény keretében négy regionális elődöntő vette kezdetét, ahol a csapatok kvalifikálják magukat a június 29-30. megrendezésre kerülő győri nemzeti döntőbe.

WRO: megkezdődött a kvalifikáció

Három kategóriában versenyeznek a résztvevők; Elementary (8-12 év közöttiek), Junior (13-15 év közöttiek) és Senior (16-19 év közöttiek) korosztályban. Az elért eredmények alapján a győztes csapatok képviselhetik hazánkat a panamai világdöntőn novemberben.

World Robot Olympiad: Megkezdődött a csapatok kvalifikációja a győri nemzeti döntőbe - Neum.hu

A mágikus szám – avagy hiányzó informatikusok nyomában

„Egy kő alatt kellett élni az elmúlt években ahhoz, hogy valaki ne idézze fejből az IVSZ által publikált mágikus számot. A számot, amit mindenki rosszul kommunikált, a számot, ami sokak szerint pont olyan komoly, mint egy hazai focimeccs hivatalos nézőszáma. A számot, amit igazából mindenki félreértett, és 2023-ra picit már el is avult. A számot, amit a legfrissebb kraftie adásban igyekeztünk helyrerakni.” – írja a HWSW.

A mágikus szám – avagy hiányzó informatikusok nyomában

A HWSW podcast! hatodik kraftie adásának vendége Both Vilmos, az IVSZ elnöki tanácsadója, aki személyesen bábáskodott ennek a számnak megszületésénél. Pontosabban nem ennél a számnál, de ez majd az adásból kiderül. Miért fontos, hogy legyen egy szám az informatikus hiányról, ami rávilágít a problémára, amely a családoknál kezdődik, és a kormányzati fejekben végződik…

A mágikus szám avagy a hiányzó informatikusok nyomában - HWSW

A magyar űrtechnológia újdonságai

Június elsején a Gábor Dénes Díjasok Klubjával!

ELŐADÓK:

Dr Fári Miklós Gábor (kertészmérnök, biotechnológus) és Dr. Veres Szilvia (biológus) - (Debreceni Egyetem MÉK, Alkalmazott Növénybiológiai Tanszék):
"The wheat problem" 2050-ben. Az űrbeli növénytermesztés jelene és perspektívái a biotechnológus szemével.

A magyar űrtechnológia újdonságai

Solymosi János (BHE Bonn Hungary - űrtechnológiai igazgató, villamosmérnök)

Magyar űrtechnológiai eredmények a mélyűri kommunikációban

Dr. Darvas Ferenc (ThalesNanotechnology Zrt. - elnök, vegyészmérnök)

A világűrben végzett gyógyszerkutatás eredményei és perspektívái egy magyar kezdeményezésű kutatási projekt példáján keresztül.

A magyar űrtechnológia újdonságai | Facebook