NJSZT Hírlevél - 494. sz. - 2024. 06. 26.

FÓKUSZBAN
Nyári szünet

Kedves Olvasóink!

Ezzel a számmal mi is elmegyünk nyári vakációra, és azt javasoljuk, Ti is tegyétek ugyanezt, pihenjetek minél többet! Szeptemberben jelentkezünk legközelebb.

Természetesen az irodánk nyáron sem zár be, ezért szívesen látunk benneteket a Báthory utcai School-Computer kiállításunkon (október végéig)!

Ha szegedi kikapcsolódást terveztek, például a Szegedi Szabadtéri Játékokra, próbáljatok hozzánk is benézni az Informatika Történeti Kiállításunkra, ahol most az állandó kiállításunk mellett a MAC40 kiállításunkat is megnézhetitek egycsapásra.

Nyári szünet

A nyitvatartásunk júliusban a megszokott, azaz hétköznap keddtől péntekig és kéthetente szombaton: 8-tól 16-ig. Az augusztusi nyitvatartásunk még képlékeny, kérjük, tájékozódjatok majd az Agora honlapján.

Attól még, hogy nem szerkesztünk hírlevelet, közösségi média-felületeinken hírül visszük fiatal tehetségeink diákolimpiai szereplését, informatikatörténeti és szakosztályi híreinket – ne mulasszátok el ezeket is figyelemmel kísérni.

A szeptemberi viszontlátásig,

Képes Gábor

HÍRMOZAIK
Megemlékezés Zsakó Lászlóról

Az ELTE Informatikai Kara 2024. június 25-én az ELTE Lágymányosi Campusán Zsakó László tanár úr tiszteletére megemlékezést tartott, melyen családja mellett a Neumann Társaság is jelen volt.

Megemlékezés Zsakó Lászlóról

Alföldi István és Szalay Imre korábbi igazgatók és Képes Gábor jelenlegi igazgató is képviselte Társaságunkat. Mások mellett Dr. Horváth Győző és Dr. Horváth Gyula búcsúztak Zsakó tanár úrtól, aki a Neumann Társaság közösségét és az ELTE-t összekötve 40 éven át volt a tehetséggondozás kulcsembere.

Az ünnepség részeként egy emlékfa elültetésére is sor került.

https://njszt.hu/hu/news/2024-06-25/ megemlekezes-zsako-laszlorol-az-elte-ik-n

Jelölési felhívás 2024. évi díjainkra

A díjakat az előreláthatólag novemberben megrendezendő Neumann konferenciánkon fogjuk ünnepélyesen átadni.

Jelölési felhívás 2024. évi díjainkra
Svájcban kitüntették Pluhár Zsuzsát

Pluhár Zsuzsa, az ELTE Informatikai Karának oktatója és a Neumann Társaság Közoktatási szakosztályának elnöke az e-Hód – HÓDítsd meg a biteket! informatikai diákversenyek szervezéséért érdemelte ki az ETH Zürich elismerését.

Svájcban kitüntették Pluhár Zsuzsát
Ferenc pápa a mesterséges intelligenciáról

Jelenből a jövőbe blogunkból ajánljuk

Ferenc pápa a mesterséges intelligenciáról

„A technológia jó célokra történő használata közös feladatunk, a kereteket és feltételeket viszont a politikának kell megteremtenie hozzá – emelte ki az államok felelősségét.”

https://jelenbolajovobe.blog.hu/2024/06/25/ ferenc_papa_a_mesterseges_intelligenciarol

MI és deep tech

A közelmúltban Luis Fernandez-Sanz-szal (a képen), a CEPIS elnökével készült interjú – a CEPIS-nek az EIT Deep Tech Talent kezdeményezésben való részvételének motivációiról és az európai informatikai szakma szélesebb körű helyzetéről. Ebből idézünk egy gondolatot. „A mesterséges intelligencia és a deep tech alapfogalmainak az alap- és középfokú oktatásban, valamint a szakképzésben való bevezetése segíthet e technológiák demisztifikálásában. Az alapok megértése kulcsfontosságú – még mielőtt belevetnénk magunkat a hivatalos képesítésekbe.”

 
MI és deep tech
SZAKOSZTÁLYOK
XX. Gazdaságinformatikai Konferencia – felhívás

2024. november 8-9., Győr

2024-ben 20. alkalommal rendezzük meg az Országos Gazdaságinformatikai Konferenciát a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusán.

XX. Gazdaságinformatikai Konferencia – felhívás

A jubileumi rendezvény fókuszában a „A Mesterséges Intelligencia szerepe és hatásai” témakör áll.

https://njszt.hu/hu/event/2024-11-08/xx-gazdasaginformatikai-konferencia

Beszámoló a 2024. évi Országos Méh-Ész logikai versenyről

A 2023/24-es tanévben 6586 nevezés érkezett a versenyre, 271 hazai és 7 határon túli településről. A versenyzők 598 intézményből kerültek ki, melyből 473 óvodás, 1819 1-2. és 4294 3-4. osztályos gyermek.

Beszámoló a 2024. évi Országos Méh-Ész logikai versenyről

A 2018-ban útjára indított kezdeményezés főszervezőjének, Robotika Szakosztályunk alelnökének, Kiss Andrásnak, az Egri Balassi Bálint Általános Iskola informatika szakos pedagógusának részletes beszámolója az idei eredményekről.

https://njszt.hu/hu/news/2024-06-17/ beszamolo-2024-evi-orszagos-meh-esz-logikai-versenyrol

TEHETSÉGGONDOZÁS
Most zajlik a CEOI Brnoban

Most zajlik Brnoban a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI). Annyit mondunk: van izgulnivalónk, nézzétek csak, hogy néz ki a tabella az első versenynap után.

A magyar csapat: Görömbey Tamás, Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Molnár István Ádám, Miskolci Földes Ferenc Gimnázium, Czanik Pál, Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és Szilágyi Balázs, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium.

Most zajlik a CEOI Brnoban

A csapatvezető tehetséggondozásért felelős alelnökünk: Erdősné Dr. Németh Ágnes, csapatvezető-helyettes: Nikházy László.

Kérjük, szurkoljatok a fiúknak! A második versenynap, a mindent eldöntő, holnap (június 27-én) lesz, az eredményről hírt adunk csatornáinkon. Köszönjük a Nemzeti Tehetség Program támogatását. (A képen a csapat, kiegészülve a helyi idegenvezetővel.)

Diákolimpiai felkészítők képekben

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megrendezett diákolimpiai felkészítők nemrégen zajlottak le az ELTE Informatikai Karán.

A felkészítőket Vincze Dorottya (ELTE) fotókkal dokumentálta, ezeket adjuk közre az alábbi linkeken, egyszersmind sikeres szereplést kívánunk az ifjú magyar tehetségeknek a világversenyek megmérettetésein! (A fotón az EGOI csapata)

Diákolimpiai felkészítők képekben
ICDL
Érezhetően nőtt az érdeklődés az ICDL bizonyítványok iránt

Az érettségizők körében.

Érezhetően nőtt az érdeklődés az ICDL bizonyítványok iránt

A felvételizők több egyetemen is szert tehetnek többletpontszámokra.

https://njszt.hu/hu/news/2024-06-25/ erezhetoen-nott-az-erdeklodes-az-icdl-bizonyitvanyok-irant

Sikeres audit!
Sikeres audit!

Örömmel tudatjuk, hogy a Neumann Társaság által üzemeltetett honi ICDL vizsga- és minősítőrendszer ezúttal is sikeresen teljesítette a nemzetközi ICDL Alapítvány által rendszeresen, három évente végzett audit-követeleményeket.

https://njszt.hu/hu/news/2024-06-24/ honi-icdl-rendszer-sikeres-auditja

ÖRÖKSÉG
Nagy sikerrel zajlott le a Múzeumok Éjszakája programunk az ITK-n

Június 22-én délutántól az éjszakába nyúlóan nagyszerű programokkal vártuk a látogatókat Szegeden, a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán.

Nagy sikerrel zajlott le a Múzeumok Éjszakája programunk az ITK-n

Rendezvényünk csúcspontja a MAC40 kiállításmegnyitó volt, amit filmvetítés, előadások és tárlatvezetések követtek. Az alábbiakban a Szeged.hu szubjektív beszámolója.

https://szeged.hu/cikk/kulonos-kulonos-nyar-ejszaka-volt-lisa-akivel-randiztunk-es-ridley-scott-kulonos-mozija-amiben-szetzuztak-nagy-testvert

Kucsera Gábor fotói álltak össze mozaikká.

A gyógyszerkutatás alátámasztása számítástechnikával és mesterséges intelligenciával – Történeti áttekintés

Június 14-én délután a fenti címmel tartotta konferenciáját az iTF az Óbudai Egyetemen.

A gyógyszerkutatás alátámasztása számítástechnikával és mesterséges intelligenciával – Történeti áttekintés

A rendezvény előadásairól készült videók felkerültek az Informatikatörténeti Fórum honlapjára, így aki lemaradt, az alábbi linken nézheti meg. A fotón Tick József köszönti a résztvevőket.

https://itf.njszt.hu/itf_rendezvenyek/a-gyogyszerkutatas-alatamasztasa-szamitastechnikaval-es-mesterseges-intelligenciaval-torteneti-attekintes

Egy sikeres hazai kutató arcképe

Az iTF-nél videoportré készült Monostori Lászlóval, a SZTAKI igazgatójával, a Termelésinformatikai és -irányítási Kiválósági Központ igazgatójával, napjaink vezető kutatójával a gépészeti informatika területén.

Egy sikeres hazai kutató arcképe

A portrét Talyigás Judit szerkesztő és Abed-Hadi Forát operatőr-vágó készítette.

https://njszt.hu/hu/news/2024-06-19/egy-sikeres-hazai-kutato-arckepe

A Szegedi Katicabogár és a Túrkevei Műteknős
A Szegedi Katicabogár és a Túrkevei Műteknős

Képes Gáborral Leirer Tímea szerkesztő beszélgetett a Retró Rádió reggeli műsorában. Szóba kerültek a kibernetikatörténet állatmodelljei, úgymint a Szegedi Katicabogár és a Túrkevei Műteknős. A beszélgetést szíves figyelmetekbe ajánljuk:

A Szegedi Katicabogár és a Túrkevei Műteknős (youtube.com)

PARTNEREK
World Robot Olympiad Nemzeti Döntő͏

Az idei téma: „A Föld szövetségesei”

Időpont: 2024.06.28-29. (péntek-szombat), helyszín: Győr, Egyetem tér 1.

World Robot Olympiad Nemzeti Döntő͏

A WRO hazai versenyeiről, a kategóriákról és korosztályokról további információk a  https://wro.hu/ oldalon keresztül érhetők el.

Részletes program: https://www.edutus.hu/ wp-content/ uploads/ 2024/06/ Programterv-2024_nemzeti-donto.pdf

Könyvajánló: Kalandok Elektroniában

Nemere István közelmúltban megjelent könyvét ajánljuk a figyelmetekbe, az olvasoterem.hu ajánlójával:

Könyvajánló: Kalandok Elektroniában

„Szoktál játszani a számítógépeden? Elhiszed, hogy a képzelőerőn keresztül egy számítógéppel be lehet jutni másik világokba? Elektronia téged is vár rengeteg kalanddal és új, ismeretlen tájakat, eseményeket fedezhetsz fel. Része lehetsz a játékoknak, a történeten keresztül. Szerepelhetsz. Lehetsz egyik vagy másik főhős. Csupa izgalom vár rád, ha elszánod magadat és velünk jössz kalandozni egy ismeretlen Földre.”

https://olvasoterem.hu/index.php ?route=product%2Fproduct&product_id=432

Informatikai Biztonság Napja konferencia

Az idei ITBN témák középpontjában AI tematikák állnak, különös hangsúlyt fektetve az ellátási láncokra. A keynote előadó Max Schrems lesz, az osztrák „adatvédelmi Robin Hood”, aki többször sikerrel szállt szembe a Facebookkal.

Informatikai Biztonság Napja konferencia

Látogass el a 2024-es konferenciára szeptember 25-én, kihasználva a 30%-os kedvezményt a jegyárból! Partnerünk a kuponkóddal az első száz regisztrálónak tud kedvezményt biztosítani. A Neumann Társaság tagjainak és partnereinek az ITBN által felajánlott egyedi kuponkód: KEDV-B9WWBK

A regisztrációt követően a „Fiókom” menüben lehet beírni a kuponkódot, és ettől fogva kedvezményes áron lehet megvásárolni a jegyet: https://itbn.hu/itbn-2024

Energetika-Elektrotechnika – ENELKO / Számítástechnika és Oktatás Konferencia – SzámOkt
Energetika-Elektrotechnika – ENELKO / Számítástechnika és Oktatás Konferencia – SzámOkt

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) 2024. október 10-13. között Brassóban, az Áprily Lajos Főgimnáziumban szervezi meg a XXV. Energetika-Elektrotechnika – ENELKO és XXXIV. Számítástechnika és Oktatás – SzámOkt Multi-konferenciát.

https://njszt.hu/hu/news/2024-06-04/energetika-elektrotechnika-enelko-szamitastechnika-es-oktatas-konferencia-szamokt

Legyél az Év Projektmenedzsere!

Volt olyan projekted az utóbbi 5 évben, amire különösen büszke vagy? Remek projektmenedzseri készségekkel rendelkezel? Szívesen megmutatnád az eredményeidet a világnak? Neked szól az Év Projektmenedzsere pályázat!

Legyél az Év Projektmenedzsere!

Pályázati határidő: 2024. szeptember 29.

https://njszt.hu/hu/news/2024-06-17/legyel-az-ev-projektmenedzsere

Kiberbiztonság – helyzetkép és kitekintés a jövőre

Buttyán Levente tanulmánya a HTE 75 Infokommunikációs víziók sorozatában jelent meg. A HTE elismert hazai szakembereket kért fel a HTE látókörébe tartozó szakterületekről, hogy fogalmazzák meg jövőképüket és a következő évtizedekben szakterületük előrehaladásának várható átütő eredményeit.

Kiberbiztonság – helyzetkép és kitekintés a jövőre

Buttyán Levente mintegy 30 éve foglalkozik informatikai biztonsággal kapcsolatos kutatásokkal. Doktori fokozatát a svájci EPFLen szerezte 2002-ben, az MTA Doktora címet 2021-ben kapta meg. 2003-tól oktat és kutat a Műegyetemen, a CrySyS Adat- és Rendszerbiztonság Laboratórium (CrySyS Lab) egyik alapítója és vezetője, számos hazai és nemzetközi kiberbiztonsági projekt témavezetője. (Fotó: LinkedIn)

https://www.hte.hu/fooldal/-/hir/kiberbiztonsag-helyzetkep-es-kitekintes-a-jovore-buttyan-levente

Gondolatok az adaptivitásról – a 41. körkapcsolás konferenciáról

Több mint kétszáz résztvevővel zajlott a június 6-i Körkapcsolás konferencia, ahol minden az adaptivitásról szólt. Az előadások, panelbeszélgetések és a workshopok a „humán faktor” jelentőségét járták körül, a számos változás, projektek és transzformációk közepette.

Gondolatok az adaptivitásról – a 41. körkapcsolás konferenciáról