Mesterséges intelligencia rajongó és feltörekvő programozó 

Bemutatjuk Vajda Ádámot

A 2023-as Neumann Versenyen a zsűri egyik Neumann120-különdíját (az Idézethető Neumann János című albumunk egy példányát) Vajda Ádám nyerte el, aki egyben két második helyezést is elhozott a versenyről: a megépített automata berendezés és vezérlése kategóriában második lett a Radar felhasználása pózfelismerésre című pályaművével, míg a KeySniff című programja lett második az Alkalmazói programok – Középiskola kategóriában.

Vajda Ádám

Ádám minden előadását egy-egy Neumann János előtti tisztelgéssel kezdte, majd olyan magabiztosan és felkészülten beszélt, akár egy egyetemi előadó. Igazi kutatási projekteket gondoz, a tudományos előadások protokollja szerinti forrásjelöléssel – nem lepődnénk meg, ha néhány év múlva valamelyik nemzetközi topegyetem hallgatói között látnánk viszont.

A Neumann Társaság is jelölte Felfedezettjeink 2023 ösztöndíjra Ádámot.

Mint a jövő egyik reménységét, szívesen mutatjuk be az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium 11. osztályos tanulóját , saját szavaival:

Tevékenység:

Mesterséges intelligencia rajongó és feltörekvő programozó

Célok:

Célom, hogy hatással legyek a jelenre és a jövőre is. Ennek egyik módja a különböző pályázatokon és projektekben való részvétel. Az informatikán kívül más általam érdekelt területek közé tartozik az orvostudomány, a megújuló energia, az űrkutatás és a robotika. Ezekre a területekre szeretném kibővíteni a tudásomat és alkalmazni az elsajátított programozási ismeretemet. Rövid távú célom, hogy megjelenjen az első tudományos cikkem, amely jelenleg elbírálás alatt áll egy amerikai tudományos lapnál.

Egyéb: 

Több futó projektem van különböző témákban: 1) radar alapú pózfelismerés 2) önvezető kerekesszék 3) EKG alapú valós idejű zeneszerzés, illetve zenegenerálás.

Legjobb eredmények:

ELTE TDK 3. helyezett, továbbjutás OTDK-ra. OKTV matematika és informatika továbbjutás a 2. fordulóba. Nemes Tihamér programozó verseny 3-szoros döntős. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny 2023-ban kétszeres 2. helyezett és #neumann120 különdíj, korábban 3. helyezett, különdíj (DXC Technology). TETT Nemzetközi Mese és Novellaíró Pályázat különdíjas. Stádium Díj Széchenyi Pályázat 3. helyezett.