Pénteken startol el 9. alkalommal az info(1)Cup verseny
A 2025. február 7-9. között megrendezendő romániai nemzetközi versenyről a Facebookon fogunk tudni hírt adni, kérjük, kövessétek és szurkoljatok!
A magyar versenyzők az ELTE Informatikai Kar helyszínéről versenyeznek, online. A magyar csapat 4 főből áll: Bolla Donát Andor, Fajszi Horka, Pájer Levente és Szaszkó Benedek. Ők a tavalyi EJOI-válogató 5-8. helyezettjei, akik most rutint szerezhetnek egy nemzetközi versenyen.
A versenyen legfeljebb 4-fős csapatok vehetnek részt, 2009. január 1. után született diákok részvételével. A péntek gyakorlónap lesz, a verseny szombat és vasárnap zajlik.
A magyar csapatvezető Éles Júlia, akit Csertán András és Szente Péter segít helyettesként. Az ELTE-n jelenleg harmadéves Júlia első alkalommal lett felkérve csapatvezetőnek – Erdősné Dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke által.
Akik nem ismernék, Éles Júlia 2021-ben tűnt fel látókörünkben, az első rendezésű EGOI-n ezüstérmes szereplésével. Mára ő is tehetséggondozási műhelyünk egyik pillére. Egy Képes Gábor által készített interjúval mutatjuk be ifjú női példaképünket.
Köszönjük, Nemzeti Tehetség Program – 1823!