A Neumann Társaság tevékenységeinek egyik pillére az informatikai örökség megőrzése, hozzáférhetővé tétele. Az NJSZT az 1970-es évek óta a kezdeményezője az Informatikai Múzeum gondolatának, melyet először Kovács Győző, az NJSZT akkori főtitkára fogalmazott meg – és szegedi kollégája és barátja, Muszka Dániel vált a kezdeményezés motorjává.
Az eddigi tevékenységek műtárgyak gyűjtését, kiállítások szervezését, digitális Adattár létrehozását célozták meg. Célunk, hogy - akár az ELI Science Park kezdeményezéshez is csatlakozva - nemzetközi színvonalú tárgyiasult és digitalizált műtárgyakat egységbe foglaló virtuális megjelenítéssel is rendelkező területi múzeumként kapcsolódjunk be a világ infokommunikációs múzeumainak vérkeringésébe.
Az integrált Informatikai Múzeum ügyéhez támogatókat, segítőket keresünk.
Az Informatikai Múzeum alapját képező gyűjtemény egy kiemelt részét jelenleg is állandó kiállításon mutatjuk be.
Informatika Történeti Kiállításunk honlapja: ajovomultja.hu
Társaságunk a digitális írástudás terjesztését tűzte zászlajára. Ezúttal egy különleges rendezvényünkre invitáljuk a digitális kultúra tantárgy tanárait és 11-12. évfolyamos diákjait. Kérjük, tartsanak velünk!
„Digitális kompetenciafejlesztés – változások és kihívások” címmel tartunk rendezvényt Sz…
Hely: Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária sugárút 23.
Dátum:
A 2024. október 10-én, Szegeden megrendezésre kerülő rendezvényünkön a digitális kompetenciafejlesztéssel kapcsolatos széles körű lehetőségekről esik majd szó, melybe szervesen beleilleszkedik a folyamatosan megújuló ICDL program is.
A Múzeumok Éjszakáján nyitja meg MAC40 kiállítását a Neumann Társaság, ahol egyebek közt a Ridley Scott ikonikus reklámfilmjével negyven éve bemutatkozó Macintosh 128K személyi számítógép is megtekinthető lesz. A Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agor…
Hely: Informatika Történeti Kiállítás, Szeged, Szent-Györgyi Albert Agora
Dátum:
PROGRAM
17:00 MAC40 kiállításmegnyitó (szakértők: Nagy Károly, Bedő Árpád)
18:00 Játék és tanulás 40 éves mikrogépeken. A School-Computer kiállítás és a HCC (Képes Gábor, az NJSZT ügyvezető igazgatója)
19:00 Mobilhálózati bemutató és spektrumanalizáció (Sipos Csaba rádiós hálózati tervező)
20:00 Tár…
A Neumann Társaság szegedi informatikatörténeti múzeuma egy kuriózum a világ hasonló tematikájú gyűjteményei között, mivel az egykori nyugati és keleti blokkban gyártott ősszámítógépek és kommunikációs eszközök egyaránt megtalálhatók benne.
Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában.
Informatika Történeti Kiállításunk is részt vett 2024. április 9-12. között a Digitális Témahét programsorozatban, melyen a négy nap alatt összesen 1119 diák vett részt.
A Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállítása és Women4Cyber Hungary az International Telecommunication Union (ITU) Girls in ICT Day programsorozathoz csatlakozva pályaorientációs napot szervez április 25-én, csütörtökön a Szent-Györgyi Albert Agorában.
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.