A Neumann Társaság tevékenységeinek egyik pillére az informatikai örökség megőrzése, hozzáférhetővé tétele. Az NJSZT az 1970-es évek óta a kezdeményezője az Informatikai Múzeum gondolatának, melyet először Kovács Győző, az NJSZT akkori főtitkára fogalmazott meg – és szegedi kollégája és barátja, Muszka Dániel vált a kezdeményezés motorjává.
Az eddigi tevékenységek műtárgyak gyűjtését, kiállítások szervezését, digitális Adattár létrehozását célozták meg. Célunk, hogy - akár az ELI Science Park kezdeményezéshez is csatlakozva - nemzetközi színvonalú tárgyiasult és digitalizált műtárgyakat egységbe foglaló virtuális megjelenítéssel is rendelkező területi múzeumként kapcsolódjunk be a világ infokommunikációs múzeumainak vérkeringésébe.
Az integrált Informatikai Múzeum ügyéhez támogatókat, segítőket keresünk.
Az Informatikai Múzeum alapját képező gyűjtemény egy kiemelt részét jelenleg is állandó kiállításon mutatjuk be.
Informatika Történeti Kiállításunk honlapja: ajovomultja.hu
Megyery Károly beszámolója
Járvány ide, COVID oda, a kiállítás zárva, de az ITK-ban folyik a munka. A kollegákkal - Kónya Orsi, Mihálovits Gergő - folyamatosan lépünk előre, egyrészt a kiállítás nyilvántartását úgy alakítottuk át, hogy az a jövendő Informatikai Múzeumban is megállja a helyét, másrés…
Konferencián vagyok. Azaz ülök a számítógépem előtt, a barátságos szobámban, mint hónapok óta oly sokszor. Lábamnál Pamacs kutyám hever. Csupa ismeretlen előadó és vélhetően a hallgatóság között sincs ismerős. Ez szokatlan.
Talyigás Judit folytatja a női informatikusokról szóló cikksorozatát - minden olvasónkat kérjük, segítsen a női informatikus példaképek felkutatásában!
Hatalmas a régi számítógépek nosztalgiafaktora: mindenki szeretné megmutatni a gyerekeinek, hogy milyen gépen tanult. Ezt nem csak Szegeden, az Informatikai Múzeumban tapasztaljuk. Cikk és rádióműsor is bizonyítja!
A Neumann Társaság szegedi informatikai múzeumában zajlott Robotika Napon a Revolution Robotics alapítvány elnökével együtt mintegy nyolcvan gyerek próbálhatta ki a robotprogramozást. Az elmúlt hétvégén a Szent-Györgyi Albert Agorában lévő tárlat az egykori Úttörőházban működő Szegedi Robotemberrel…
Hely: Informatikai Múzeum, Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária Sgt. 23
Dátum:
A Neumann Társaság múzeumában versenyre felkészülő diákok, robotika táborozók is gyakori vendégeink - július 25-én, 9 és 12 óra között az övék és a robotoké a főszerep!
Mi mindent tud - mi mindent tudhat egy robot? - A robotika szegedi kezdeteit és a jelen legizgalmasabb oktatórobotjait bemutató tém…
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.