A Neumann Társaság tevékenységeinek egyik pillére az informatikai örökség megőrzése, hozzáférhetővé tétele. Az NJSZT az 1970-es évek óta a kezdeményezője az Informatikai Múzeum gondolatának, melyet először Kovács Győző, az NJSZT akkori főtitkára fogalmazott meg – és szegedi kollégája és barátja, Muszka Dániel vált a kezdeményezés motorjává.
Az eddigi tevékenységek műtárgyak gyűjtését, kiállítások szervezését, digitális Adattár létrehozását célozták meg. Célunk, hogy - akár az ELI Science Park kezdeményezéshez is csatlakozva - nemzetközi színvonalú tárgyiasult és digitalizált műtárgyakat egységbe foglaló virtuális megjelenítéssel is rendelkező területi múzeumként kapcsolódjunk be a világ infokommunikációs múzeumainak vérkeringésébe.
Az integrált Informatikai Múzeum ügyéhez támogatókat, segítőket keresünk.
Az Informatikai Múzeum alapját képező gyűjtemény egy kiemelt részét jelenleg is állandó kiállításon mutatjuk be.
Informatika Történeti Kiállításunk honlapja: ajovomultja.hu
Minden korábbinál részletesebb időszaki tárlat nyílt a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában, a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán, ahol több száz különböző logikai játék tekinthető meg, ezzel átfogó képet kapunk a különböző típusokról, a leghíresebb tervezőkről, gyűjteményekr…
A cél a N120 és az ITK10 jegyében: Neumann János munkásságának és életének bemutatása a jubiláló 10 éves Informatika Történeti Kiállítás eseményeinek, történetének ismertetése keretében.
Március 11-én a #neumann120 eseménysorozat keretében megnyitottuk Csízy László Programozott grafikák című kiállítását Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agóraban. A Magyar Elektrográfiai Társaság / MET művésze az idei jubileumra készült Neumann-alkotást is bemutat a tárlaton, régi és új művek mellett:…
Hely: Szent-Györgyi Albert Agora, 6722, Szeged, Kálvária sgt. 23.
Dátum:
-
A tárlaton az 1970-es években Magyarországon gyártott EMG-666 programozható számológéppel alkotott korai munkáiból és Macintosh számítógéppel készített újabb műveiből is láthatunk válogatást.
A Programozott grafikák a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításának (ITK) is helyet adó Szent-Gyö…
Megyery Károly kollégánk az Informatikatörténeti Fórum szakosztályunk Adattár projektvezetője, de precíz, átgondolt segítsége nélkülözhetetlen a Neumann Társaság egész örökség-tevékenységében. Mellette ő maga is szép, példás életutat járt be, ezért érdemes lett arra, hogy videóportréja elkészüljön.…
1972. december végén került sor az R10 számítógép nemzetközi bevizsgálására. Ennek különösen az a jelentősége, hogy ugyan ezt megelőzően is voltak jelentős magyar ESZR-(Egységes Számítógép Rendszer) bevizsgálások, de ez volt az első rendszerszintű számítógépbevizsgálás Magyarországon.
Ezzel csatlako…
Mint korábban beszámoltunk róla, a Neumann Társaság Oxfordban mutatta be a Szegedi Katicabogarat, a híres állatmodell robot az Oxfordi Egyetem Matematikai Intézete – és személyesen Ursula Martin professzor és Szabó Máté – meghívására tartózkodott Nagy-Britanniában. Ha már az Egyesült Királyságban já…
A magyar kibernetika emblematikus tárgyát, a négy éve elhunyt, úttörő magyar kibernetikus, dr. Muszka Dániel által épített szegedi robotkaticát - pontosabban annak kétezres években készült működő replikáját mutatta be egy oxfordi workshopon és kiállításon a Neumann Társaság.
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.