• King Salman Award for Disability Research díjban részesült Sikné Dr. Lányi Cecília

    A Szaúd-Arábiában alapított King Salman Award for Disability Research díjat olyan kutatók nyerhették el második alkalommal, akik kimagasló tudományos eredményeik mellett a kutatásukat, munkásságukat a fogyatékkal élő embertársaik életvitelének, rehabilitációjuk segítésére fordítják.

  • A digitális kompetenciák világában Magyarország világraszóló eredményt ért el: két jelentős nemzetközi díjat is magyar pályázat vitt el a több mint 100 országot felsorakoztató mezőnyben.

  • 500570 – ennyi ember már biztos, hogy digitális írástudó lett Magyarországon az NJSZT által irányított ECDL-program keretében. A digitális írástudásnak ma már az élményszerű iskolai oktatás és a közérthető IT biztonság is része.

    Erről is beszélt Alföldi István a Civil Rádió 117 perc című műsorában, amely a digitális esélyegyenlőség irányából közelítette meg azokat a problémákat, amelyekre az NJSZT folyamatosan választ kínál és amelyekkel kapcsolatban minden párbeszédre nyitottak vagyunk.

    A műsor május 4-én, 16:18-tól hangzott el a Civil Rádióban.

  • Fél évszázada foglalkozik a kornak megfelelő számítástechnikai, informatikai, infokommunikációs, újabban információs társadalmi kérdésekkel a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. Az 50. születésnapját ünneplő társaság ügyvezető igazgatójával, Alföldi Istvánnal az eddigi eredményekről, a jubileumi év megünnepléséről és a jövőbeni tervekről az IT Business újságírója beszélgetett.

  • Hely

    Óbudai Egyetem (Budapest III. Bécsi út 96/B) F09 terem

    Dátum

    Kedves Kolléga!

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) és az Óbudai Egyetem (ÓE) tisztelettel meghívja Önt a szocialista országok Egységes Számítógép Rendszerének történetét márciusban ismertető rendezvényének folytatására, melyet

    ESZR’50 afterparty

    – ami az Egységes Számítógép Rendszer megemlékezésből kimaradt

    címmel rendez meg. A rendezvény kerekasztal jellegű, szeretnénk, ha minél többen elmondanák az ESZR-rel kapcsolatos gondolataikat, véleményüket, kedvenc történetüket.

  • Tószegi ZsuzsannaÁprilis 24-én adták át a Hevesi Endre-díjakat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában.

  • Hihetetlen, de immár a 20. országos fórumukat tartották meg az ECDL vizsgaközpontok: az ECDL hazai licenctulajdonosaként a digitális írástudás terjesztésének vezető szervezetének számító Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) április 19-ére hívta össze a jelenlegi 229 vizsgaközpontban dolgozó tanárokat, szakembereket az ország minden részéről.

  • A tavalyi év legjobb vizsgaközpontjáért járó oklevelet kapott:

    • GYMSZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
    • WIN INVESTOR Vállalkozásfejlesztési Zrt.

    A jubileumi év alkalmából oklevelet adtunk a 20 éve folyamatosan kimagaslóan működő vizsgaközpontjainknak is amelyek a következők voltak:

  • Nagy Ádám: Nevelj jedit!A Nagy Ádám szerkesztésében most megjelent, Nevelj jedit! című tanulmánykötet lendületes és tanulságos olvasmány.

  • Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok, 2017. június 2-3.

    A World Robot Olympiad egy nemzetközi oktatási program, amely a mérnöki, informatikai, kutatói szakmák felé orientálja a fiatalokat, versenyei egy sportesemény izgalmát ötvözik a Lego Mindstorms robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásával. A rendezvényen való részvételnek komoly tétje van, a legjobbak akár Costa Ricán is bemutathatják robotjaikat.

  • Pompéry Béla (1918-2015)

    Pompéry BélaÉves beszámoló közgyűlésünkre készülünk, már nagyon sok tagunk visszajelzett, hogy eljön, hiszen ez az NJSZT egyik legfontosabb eseménye minden évben.

  • Beszélgetés Alföldi Istvánnal

    Alföldi IstvánNyár van, de nincs uborkaszezon a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnál (NJSZT). A Társaság ügyvezető igazgatójával, Alföldi Istvánnal Hold utcai irodájában beszélgetünk.

  • Mint korábban beszámoltunk róla, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kezdeményezésére, az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal való összefogás eredményeként múlt év óta egy óbudai közterület viseli a kazettás floppy feltalálója, Jánosi Marcell nevét. A Jánosi Marcell köz azóta nekünk nem közömbös:  örülünk, hogy egy nagy magyar informatikus nevét egykori szűkebb lakó- és munkakörnyezete, Óbuda is őrzi.

  • Minden műhelynek megvannak a maga titkai, sőt! a saját nyelve is – ezt bizonyítja számomra az NJSZT Informatikatörténeti Fórum (ITF) nagy számítástechnikai szakmai műhelyeket bemutató sorozata, melynek legutóbbi része nem kisebb intézmény, mint a Magyar Nemzeti Bank műhelytitkaiba engedett betekintést.

  • Kovács Győző kalandozásai Informatikában

     „Addig élsz, amíg emlékeznek rád”

    Kovács Győző

    Az idén 50 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) időszaki kiállítással emlékezik meg legendás egykori főtitkáráról, Kovács Győzőről, aki február 27-én lett volna 85 éves.

  • Búcsú a RobotostólA Szegedi Tudományegyetem, a Szent-Györgyi Albert Agora és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös megemlékezésen búcsúzott – a családtagok és barátok, tisztelők jelenlétében - dr.

  • Pálinkás József Brüsszelben aláírta Magyarország csatlakozását az EU mesterséges intelligencia együttműködéséhez. A tagországok koordináltan kívánnak fellépni a mesterséges intelligencia kutatása, alkalmazása, jogi szabályozása érdekében. A Digital Day rendezvényen április 10-én több uniós ország képviselői által aláírt nyilatkozatról a visegrádi tagországok külön állásfoglalást is közzétettek, hangsúlyozva, hogy a területet érintő fejlesztéseket, együttműködéseket célzottan ösztönzik a jövőben.

  • Hely

    NJSZT ITK, Szent-Györgyi Albert Agora, Kálvária sgt. 23.

    Dátum

    Egész napos esport fesztivált tart a Szent-Györgyi Albert Agorában a LvL Up. Az esemény szervezésében a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) is együttműködik. Ennek keretében az öt játékbajnokságon és más színes programokon részt vevő látogatók számára nyitva áll az NJSZT Informatika Történeti Kiállításának videojáték kabinetje, hogy a legújabb játékok mellett a történeti videojátékokat is megismerhessék.

  • Budapesten e hét péntekig látogatható legendás főtitkárunkról, Kovács Győzőről szóló tárlatunk, a Győző győzött. A kiállítást április 13-ig tekinthetik meg a Zipernowsky Galéria (Bartók Béla út 33.) nyitva tartási idejében.

  • Beszámoló
    a IX. Magyar Számítógépes Grafika és Geometria Konferenciáról
    2018. március 21-22.

    GRAFGEO 2018