NJSZT Hírlevél - 492. sz. - 2024. 05. 31.

FÓKUSZBAN
Nyílt Nap Szegeden: megújult a Neumann-emlékszoba

Május 29-én – Nyílt Nap keretében – újranyitott az Informatika Történeti Kiállításunk Neumann-emlékszobája. A tablókat megújítottuk, gyűjteményünket a Neumann 120 emlékévre született alkotásokkal, tárgyakkal gazdagítottuk.

Nyílt Nap Szegeden: megújult a Neumann-emlékszoba

Örömmel vennénk tanácsaitokat, hogyan tudnánk nagyobb publicitást szerezni ennek az unikális gyűjteménynek. Hogyan tudnánk a szerény eszközeinkkel hírét kelteni, hogy az országban – Szeged belvárosában – létezik egy olyan, semmihez sem fogható kiállítás, amely egyszerre, egymással párhuzamban mutatja be a keleti és a nyugati blokk számítástechnikájának (hős)történetét, technológiáit. És azt is megköszönnénk, ha volna ötletetek potenciális támogatókra!

A Neumann-emlékszoba megújítását és avatását összekötöttük a közelmúltban elhunyt Rényi Gábor emlékére készített vitrin felavatásával, melyre a család és munkatársak jelenlétében került sor fel. Rényi nevéhez fűződik az első magyar részvénytársaság, a Novotrade megalapítása, mely az irányítása alatt vált világviszonylatban is az egyik legnagyobb videójáték-fejlesztő céggé. A számos fontos, emberséges ügyet, így a Neumann Társaság küldetését is tevékenyen támogató, segítő Rényi Gáborról Dr. Beck György emlékezett meg.

Tavaly tavasszal a Fasori Gimnáziumból, Neumann alma materéből startoltak el a Neumann 120 év kiállításai, ezért örömmel láttuk vendégül a gimnázium 11D osztályát. A csoportnak Kónya Orsolya múzeumpedagógus kollégánk tartott tárlatvezetést.

…És ezennel szimbolikusan is lezárjuk a Neumann 120 emlékévet.

Részletes beszámolónkat itt olvashatjátok.

Képes Gábor

HÍRMOZAIK
Elhunyt Zsakó László, Tehetséggondozási Szakosztályunk elnöke

Május 15-én, méltósággal viselt, súlyos betegség után meghalt Zsakó László tanár úr, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke. Neki köszönhető a honi informatikai tehetséggondozási versenyrendszer kiépítése – halálával egy négy évtizedes korszak zárul le.

Elhunyt Zsakó László, Tehetséggondozási Szakosztályunk elnöke

Zsakó tanár úr egy Intézmény volt – és mindannyiunknak egy igaz barát. Ügyvezetőnk, Képes Gábor búcsúzik tőle.

https://njszt.hu/hu/news/ 2024-05-15/ zsako-tanar-ur-halalara

Elhunyt Tolnai Gábor, az újjáalakult HCC szakosztály elnöke

Tolnai Gábor a Simonyi Endre-féle HCC klub régi tagjai közé tartozott, azon nagyszerű, újdonságokra nyitott honfitársaink közé, akik az otthoni számítógépek hőskorában kezdtek el saját számítógépet építeni.

Elhunyt Tolnai Gábor, az újjáalakult HCC szakosztály elnöke

Részt vett a Neumann Társaság HCC szakosztályának újjáalapításában – és őt választotta a szakosztály új elnökéül.

Nyugodjon békében!

https://njszt.hu/hu/news/2024-05-28/ elhunyt-tolnai-gabor-az-ujjaalakult- hcc-szakosztaly-elnoke

Programok Tolnai Gábor gyűjteményéből:
https://njszt.hu/hu/news/2024-05-31/ programok-tolnai-gabor-gyujtemenyebol

A Neumann Társaság az EdTech Koalíció tagja lett

Újabb magas presztízsű, fontos, országos kezdeményezés részese lesz Magyarország legrégebbi IT egyesülete, a Neumann Társaság!

A Neumann Társaság az EdTech Koalíció tagja lett

A klubjellegű koalíció alaptevékenysége összekapcsolni a hazai és nemzetközi digitális oktatási szektor szereplőit, valamint az oktatástechnológia elterjedését támogatva hozzájárulni a hatékonyabb tanulás és tanítás elősegítéséhez.

https://njszt.hu/hu/news/2024-05-24/ neumann-tarsasag-az-edtech- koalicioban

Neumann 121 – Gulyás László Szentesen és a Jogászvilágban

A Neumann 120 emlékévben egyeztetési nehézségek miatt elmaradt a Szentesi Városi Könyvtárban tervezett tablókiállításunk, de a SZTAKI-val közös fejlesztésre építve 2024. május 18-án megnyílt digitális Neumann 120 vándorkiállításunk, melynek megnyitóján Gulyás László alelnökünk adott elő.

Neumann 121 – Gulyás László Szentesen és a Jogászvilágban

A Jogászvilágban pedig megjelent egy véleménycikke a mesterséges intelligencia aktuális kérdéseiről.

Köszönjük az értékes ismeretterjesztő munkát!

https://njszt.hu/hu/news/2024-05-28/gulyas-laszlo-szentesen

Meghívó a NPK rendezvényére

2024. június 3-án 15:00-17:30 óra között online tartja következő rendezvényét a Nemzeti Pedagógus Kar informatika/digitális kultúra tagozata, melyen Erdősné Dr. Németh Ágnes tehetséggondozásért felelős alelnökünk és Képes Gábor ügyvezetőnk is előad.

Meghívó a NPK rendezvényére
Hírünk a nagyvilágban

 Büszkék vagyunk rá, hogy hírt adott az április 25-i “Girls in ICT Day 2024” rendezvényünkről nemzetközi ernyőszervezetünk, a CEPIS.

Hírünk a nagyvilágban

A fotón: Mackintosh Esther átveszi a pályázat győztesének járó oklevelet Kónya Orsolyától (fotó: Dallos Zsolt)

https://cepis.org/njszt-organises-first-girls-in-ict-day-in-hungary/

Blogunkból ajánljuk: Szemmozgással irányítható iPhone és iPad

A Szemkövetés (Eye Tracking) lényege, hogy fizikailag korlátozott iPhone- és iPad-felhasználók szemmel irányíthatják készülékeiket. Elég lesz az okostelefonra vagy a tabletre nézni, és a Vision Pro VR/AR headsethez hasonló új IOS tekintet-rendszer működésbe lép.

Blogunkból ajánljuk: Szemmozgással irányítható iPhone és iPad

A Szemkövetés az előlapi kamera segítségével határozza meg, mit néz a felhasználó a képernyőn. Így válik lehetővé a csak szemmel, érintés nélkül történő navigáció. Például ránézve egy gombra, kiemeljük azt, néhány másodpercig rajta tartjuk a tekintetünket, hogy a rendszer aztán kiválassza.

https://jelenbolajovobe.blog.hu/ 2024/05/24/ szemmozgassal_ iranyithato_az_iphone_ es_az_ ipad

Megjelent a Szabad Piac, nem kell félnetek, jó lesz!
Megjelent a Szabad Piac, nem kell félnetek, jó lesz!

Megjelent a Milton Friedman Egyetem gazdaság-, társadalom- és bölcsészettudományi folyóiratának legfrissebb száma, amely a mesterséges intelligencia kérdéskörét járja körül. Mindegyik írást ajánljuk, kiváltképp korábbi igazgatónk, Alföldi István remek tanulmányát. AI a számunkra, NJSZT-sek számára kedves, ismerős üzeneteit egészen aktuális és egyéni módon összegzi az MI (vagy angolosan: az AI) kapcsán, számos új megállapítással és tanulsággal teljessé téve az eszmefuttatást. Megszívlelendő gondolatok!

SZABAD PIAC – 2023./II. TARTALOMJEGYZÉK | Milton Friedman Egyetem (uni-milton.hu)

SZAKOSZTÁLYOK
6. Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről
6. Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről

2024. május 17-én hatodik alkalommal került megrendezésre a Neumann János Számítógéptudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének közös szervezésében a Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi) nevet viselő rendezvény.

https://njszt.hu/hu/news/2024-05-28/ beszamolo-6-szimpozium-fuzzy-alapu- mernoki-rendszerekrol-szafari- rendezvenyrol

XX. Gazdaságinformatikai Konferencia – felhívás

2024. november 8-9., Győr

2024-ben 20. alkalommal rendezzük meg az Országos Gazdaságinformatikai Konferenciát a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusán.

XX. Gazdaságinformatikai Konferencia – felhívás

A jubileumi rendezvény fókuszában a „A Mesterséges Intelligencia szerepe és hatásai” témakör áll.

https://njszt.hu/hu/event/ 2024-11-08/ xx-gazdasaginformatikai-konferencia

Két férfi és kétszer három tétel

„Labautnak köszönhetően Neumannt végre sok-sok szerepében szinte teljes emberként láthattam, és a bevezetőben leírt tragédiának köszönhetően megértettem, miért vett részt az atombomba fejlesztésében ő és a többi tisztességes tudós. Megértettem, hogy a számítástechnika megalapozójaként olyan eszközt adott a kezünkbe, embereknek, amellyel új képességekkel ruházott fel.” Talyigás Judit izgalmas, szabadon csapongó gondolatai Neumannról és Krauszról.

Két férfi és kétszer három tétel

Judit, az e-Hétköznapok szakosztályunk elnökének szubjektív és szórakoztató írását ajánljuk figyelmetekbe!

https://varosikurir.hu/ ha-az-ember-gazdag-en-az-vagyok- ket-ferfi

TEHETSÉGGONDOZÁS
Lezajlottak a 2023/24-es nagy informatikai versenyeink díjátadói

 Május 23-án megtartottuk az alábbi, a Neumann Társaság által gondozott informatikai versenyek ünnepélyes díjkiosztóit az ELTE Informatikai Karán:

  • Nemes Tihamér Programozói és Alkalmazói Versenyek
  • Országos Grafikus Programozási Verseny
  • e-HÓD – Hódítsd meg a biteket!

A megjelentek egy meglepetés-vouchert kaptak egy foglalkozásra vagy akadályversenyre, melyen a saját díjkiosztójuk előtt vagy után vehettek részt.

Lezajlottak a 2023/24-es nagy informatikai versenyeink díjátadói

A fotón: Dr. Kozsik Tamás, Képes Gábor, Zsódi Viktor és Szakács Gergely

https://njszt.hu/hu/news/2024-05-24/lezajlottak-202324-es-nagy-informatikai-versenyeink-dijatadoi

Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny

2024-től az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevét veszi fel a Neumann Társaság által alapított Országos Grafikus Programozási Verseny.

Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny

A verseny szerves része a Neumann Társaság „tehetségpiramisának”: az algoritmikus gondolkodáshoz kedvet kapó diákok közül számosan a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Versenyen folytatják a versenyzést – a legjobbak pedig a diákolimpiákon képviselik hazánkat.

A fotón: Kovács Mihály

https://njszt.hu/hu/news/2024-05-23/ az-elso-magyar-informatikatanar- nevet-veszi-fel-az-orszagos- grafikus-programozasi

Rádióinterjú Nikházy Lászlóval és az olimpikonokkal az IIOT-s arany után

Mint előző hírlevelünkben már hírül adtuk, május 11. példátlan sikert hozott: a Szíria által rendezett idei IIOT – International Olympiad in Informatics világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium „42” elnevezésű csapata – Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor és Szörényi Zalán András – nyerte. A másik „Dzsanos Buliáj”-ra hallgató magyar csapat, mely a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjaiból állt – Czanik Pál, Juhász-Molnár Erik, Simon László Bence és Szin Attila –, éppen csak lemaradt a bronzérmes helyezésről. Az IIOT-ra való felkészülés is része a Neumann Társaság tehetséggondozási programjának. Most a Kossuth Rádió 2024. május 23-án elhangzott beszélgetését adjuk közre Nikházy László tanár úrral, a verseny főszervezőjével és a versenyzőkkel.

https://youtu.be/1YL1WS6NR7E 

Rádióinterjú Nikházy Lászlóval és az olimpikonokkal az IIOT-s arany után
ICDL
Elérhető a Digitális állampolgári kompetenciák workshopról készült felvétel

Május 16-án tartottuk az EPALE Magyarországgal együttműködve Digitális állampolgári kompetenciák címmel egy online rendezvényt, melyre csaknem százan bekapcsolódtak.

Elérhető a Digitális állampolgári kompetenciák workshopról készült felvétel

A visszacsatolásokból úgy tűnik, a résztvevők szívesen hallanának a témákból többet és részletesebben is a jövőben.

A felvételeket most publikáltuk YouTube csatornánkon.

https://njszt.hu/hu/news/2024-05-29/mar-elerheto-digitalis-allampolgari-kompetenciak-workshoprol-keszult-felvetel

ÖRÖKSÉG
Gyertek el hozzánk a ’80-as évekbe!

A SCHOOL-COMPUTER kiállítás az NJSZT irodai nyitvatartása alatt látogatható. A pincében kipróbálható műtárgymásolatok (Aircomp, Homelab, Mickey-80) mellett egy eredeti Commodore-64 és egy HT1080Z/64 számítógépen is visszamehettek az időben. A vitrinekben pedig megcsodálhatjátok a 80-as évek kultikus iskolai számítógépeit, többek között az idén 40 éves Primot. A kiállításról a nyomtatott Élet és Tudomány és a Metropol is beszámolt.

Gyertek el hozzánk a ’80-as évekbe!
A Délmagyar beszámolója a megújult Neumann-emlékszoba avatásról
A Délmagyar beszámolója a megújult Neumann-emlékszoba avatásról
XVII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

Helyszín és időpont: Nagykároly - Károlyi-kastély, 2024. június 27-30.

A konferencia szervezője: Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Tudománytörténeti Szakosztálya

Témák:

  • a matematika és a természettudományok története,
  • ipartörténet,
  • a technika és technológiák története (ide tartozik például az építészeti technológiák története is).
XVII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

A jelentkezési űrlap és az előadás anyagának beküldésének határideje: 2024. június 10.

https://emt.ro/esemeny/tudomany -es-technikatorteneti-konferencia/ meghirdetes/xvii-tudomany -es-technikatorteneti

A gyógyszerkutatás alátámasztása számítástechnikával és mesterséges intelligenciával

Az NJSZT Informatikatörténeti Fóruma és az Óbudai Egyetem tisztelettel meghívja Önt az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére, 2024. június 14-én 13.30 órától.

A gyógyszerkutatás alátámasztása számítástechnikával és mesterséges intelligenciával
PARTNEREK
VISZ Nyárindító: Minden jó fenntartva – adatok zöld mezőben

Balaton Hotel, Siófok, 2024. június 5.

VISZ Nyárindító: Minden jó fenntartva – adatok zöld mezőben
Recent Advances in Quantum Computing and Technology (ReAQCT)

Az ELTE-BME-Óbudai Egyetem, a Robert Bosch Kft. támogatásával a fenti címmel 2 napos konferenciát szervez 2024. június 19-20-án. A konferencia weboldalát az érdeklődők szíves figyelmébe ajánljuk.

https://www.reaqct.org/

Recent Advances in Quantum Computing and Technology (ReAQCT)