NJSZT Hírlevél - 514. sz. - 2025.06.11.
Roska Botond a 2025. évi Neumann-professzor – OTDK-s kiválóságokat díjaztunk – 7. SzaFARi beszámoló – e-Hód díjátadó – Könyvajánló a kibertér veszélyforrásainak felismeréséhez kamaszoknak – IIOT 2025: eredmények – Megvannak a magyar csapatok: IOI, CEOI, már gőzerővel zajlik a felkészítés – Kiterjesztett EGOI-felkészítőtábor – Programozók visszaemlékezéseit várjuk! – iTF: Műhelyek és alapítók – Múzeumok Éjszakája Szegeden! – Partnerhírek
Kedves Olvasók!
Két hét múlva, június 25-én megjelenő lapszámunkat követően nyári szünetet tartunk, és szeptember elején, várhatóan 3-án jelentkezünk ismét. Kérünk ugyanakkor Benneteket, kövessétek híradásainkat a honlapunkon és közösségi oldalainkon, hiszen lesz miért! Kezdődik a diákolimpiák szezonja, tehetséggondozási rendszerünk büszkesége, hogy ezeken a nagy versenyeken felkészült és kiváló magyar versenyzőknek drukkolhatunk! Július 7-13. között Kolozsvárott rendezik a CEOI-t, július 14-20. között Bonnban az EGOI-t, július 28. – augusztus 3. között az IOI-t a bolíviai La Pazban, augusztus 2-9. között Pekingben az IOAI-t, majd augusztus 29. – szeptember 4. között az eJOI-t a bolgár Shumenben. Minden diákolimpián elkél a szurkolás a fiatal magyar tehetségeinknek!
Sűrű időszakról adhatunk hírt:
Május 30-án az ELTE Informatikai Kara fogadta a mintegy 50,000 diákot megmozgató e-Hód idei díjátadóján megjelent száznál is több érdeklődőt. Gratulálunk Pluhár Zsuzsának, a verseny főszervezőjének a töretlen sikerhez!
Május 31-én került sor az idei Neumann professzori cím átadójára a BME-n. A kitüntetést igazoló oklevelet és plakettet Charaf Hassan egyetemi tanár, a Műegyetem rektora és Kovács Levente professzor, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság elnöke adta át Roska Botond neurológusnak.
Ugyanaznap a belvárosi érdeklődőket, sok-sok gyereket és örökifjú hozzátartozóikat örvendeztettünk meg retró számítógépes játékokkal a Belvárosi Családi és Sportnapon, az Olimpia Parkban.
Június 2-án a Budapesti Fazekas Gimnáziumban ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget az idén Magyarország által rendezett IIOT – Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia, melyen a magyar csapatok egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, míg az aranyéremre jogosító pontszámot a mostani megmérettetésen egy bolgár és egy román csapat érte el. Gratulálunk Nikházy Lászlónak és kollégáinak a kiváló szervezésért!
Június 4-én a 37. OTDK díjazott fiatal kutatóinak köszöntésére került sor az Aranytíz Kultúrházban. Közel hatvan tehetséges hallgatót díjaztunk, akik a 37. OTDK-n, a magyar felsőoktatás legnagyobb tudományos seregszemléjén bemutatott pályamunkáikkal dobogós helyezést szereztek az általunk „örökbe fogadott” tagozatokon. Az okleveleket Prof. Dr. Kovács Levente elnök úr és Dr. Kertész Gábor alelnök úr adta át.
Május 30-án az IOI és a CEOI válogatóversenyeken eldőlt, kik azok a kiváló versenyzők, akik a diákolimpiákon képviselik hazánkat, ők ezen a héten már az ELTE Informatikai Karán vesznek részt az intenzív felkészítésben a Neumann Társaság és az ELTE IK közös tehetséggondozó műhelyében. Nagyon köszönöm Erdősné dr. Németh Ágnes szakosztályelnök, Dr. Horváth Gyula tehetséggondozásért felelős NJSZT-alelnök és kollégáik munkáját!
Más vizekre evezve: 1990-ig bezárólag programozók visszaemlékezéseit várjuk a magyar szoftverfejlesztés hőskorából! Havass Miklós tiszteletbeli elnökünk és munkatársai folyamatosan dolgoznak Informatikatörténeti Adattárunk gyarapításán. Köszönjük ezt is!
Ne feledjétek: június 21-én minden érdeklődőt szeretettel látunk Szegeden, a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében. Én is ott leszek!
Jó olvasást kívánva, üdvözlettel,
Képes Gábor
Balról jobbra: Prof. Dr. Kovács Levente, az NJSZT elnöke, Roska Botond professzor, Charaf Hassan professzor, a BME rektora és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter. Fotó: BME

Roska Botond neurológus a Műegyetem és Neumann János Számítógéptudományi Társaság elismerését vette át május 31-én a BME aulájában.
A Neumann János Professzori cím kitüntetettje, Roska Botond 2014 óta a Bázeli Egyetem professzora, alapító tagja és 2018 óta igazgatója az egyetem Molekuláris és Klinikai Szemészeti Kutatóközpontjának. Kutatócsoportja kidolgozott egy olyan génterápiát, amely visszaállíthatja azok látását, akik genetikai rendellenesség miatt lettek látáskárosultak. Sikerült működőképes, mesterséges retinát növeszteniük laboratóriumi körülmények között. Roska Botond egyebek mellett a magyar Szent István-rend és a Prima Primissima Díj kitüntetettje, továbbá a legrangosabb orvosi elismerések birtokosa. Roska Botond május 30-én pénteken a BME Simonyi előadótermében teltházas előadást tartott eredményeiről.
A kitüntetést igazoló oklevelet és plakettet Charaf Hassan egyetemi tanár, a Műegyetem rektora és Prof. Dr. Kovács Levente, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság elnöke adta át. Szeretettel gratulálunk!
Az elmúlt évtizedek általános és középiskolás diákokat támogató aktív tehetséggondozó tevékenysége után az idei évtől a Neumann Társaság az egyetemisták és a digitális technológiákat, a mesterséges intelligenciát aktívan használó kutatók felé nyit.

Ennek egyik első lépése volt az a díjátadó, amelyen a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) húsz, a társaság által támogatott tagozata díjazott pályaműveinek szerzőit jutalmazták.
A Nemzeti összetartozás napján, az Aranytíz Kultúrházban díjazta a Neumann Társaság azt a közel hatvan tehetséges hallgatót, akik a 37. OTDK-n, a magyar felsőoktatás legnagyobb tudományos seregszemléjén bemutatott pályamunkáikkal dobogós helyezést szereztek a társaság által támogatott tagozatokon. Várjuk őket tagjaink sorában is! (Fotó: Sárai Judit)

Május 31-én rendezték meg a Belvárosi Szabadidő Egyesület és a Fiatalok Összefogásért Sportegyesület szervezésében a Belvárosi Családi és Sportnapot az Olimpia Parkban. Társaságunk harmadik alkalommal vett részt az eseményen, ahol közreműködőink – Hajagos Szilárd kollégánk és Nickmann László, HCC szakosztályunk elnöke – retro számítógépes játékokkal, Rubik-kockákkal és egyéb logikai játékokkal szórakoztatták a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A „Bizalom az AI korában” című interdiszciplináris konferenciát 2025. május 20-án rendezték meg a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottságának székházában.

A nemzetközi tanácskozás az MTA-VEAB gazdaság-, jog- és társadalomtudomány szakbizottság és a MI és a kreatív iparágak társadalomtudományi kutatása munkabizottság szervezésében, a Mind Mate Inspiráció Egyesület együttműködésével valósult meg. Alföldi István, az NJSZT korábbi ügyvezető igazgatója, Prof. Dr. Kovács Levente elnöki tanácsadója „Digitális állampolgárrá válni nem kell félnetek jó lesz” címmel adott elő. Figyelmetekbe ajánljuk a szenzációsan szellemes előadást!
Kína mesterségesintelligencia-alapú szuperszámítógépet küld az űrbe, és a műholdak első csoportját máris fellőtték.

A nevével a Cixin Liu regényekre és a belőlük készült televíziós sorozatokra, azaz a Háromtest-trilógiára utaló Három-test Számítási Csillagkép projektben tervezett 2800 műholdból tizenkettő májusban pályára állt.
Kömlődi Ferenc blogbejegyzése a Neumann Társaság Jelenből a jövőbe címet viselő ismeretterjesztő blogján. A lektorálásért köszönet illeti Alföldi Istvánt!
2025. május 27-én hetedik alkalommal került megrendezésre a Neumann János Számítógéptudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének közös szervezésében a Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi) nevet viselő rendezvény.

Az idei rendezvényen Dr. Kertész Gábor, a Neumann Társaság alelnöke, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának kutatási dékánhelyettese adott elő Mély metrikus tanulás címmel. Az ismeretterjesztő előadás közérthetően mutatta be a képfeldolgozás lehetőségeit, kihívásait, a mély metrikus tanulás módszerét helyezve a középpontba.
Prof. Dr. Ludányi-Laufer Edit beszámolója

Magyarország legnépszerűbb, közel 50,000 diákot aktivizáló informatikai versenyének díjátadóját május 30-án tartottuk az ELTE Informatikai Karán. Az okleveleket és az ajándékokat Pluhár Zsuzsa, a hazai verseny főszervezője, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke, az ELTE IK oktatója adta át.

Szalacsi Rolandék csapata, a Hu-More-Bot a múlt héten, június 4-7. között Bariban megrendezett 2025-ös RoboCup Junior versenyen szerepelt a Neumann Társaság támogatásával. Az OnStage ligában két különleges önvezető Formula 1-es autót építettek. A szoros mezőnyben sajnos a dobogóról lecsúsztak, de a zsűri a technikai interjú során nagyon megdicsérte a csapatot, mivel technikailag egy eddig még nem látott, új dolgot próbáltak megvalósítani.
A verseny pontos eredményeire, beleértve a többi magyar csapatét is, következő számunkban visszatérünk!
A verseny előtt a Civil Rádió munkatársa, Berek Péter beszélgetett vele. A nyíregyházi csapat idén első helyezést ért el a Magyar Ifjúsági Robot Kupa OnStage, azaz Robotszínház kategóriában, ezzel kvalifikálva magukat a világversenyre.
Ide kattintva hallgathatjátok meg a műsort!
(A fotón Szalacsi Roland középen.)
Solymos Ákos, a Neumann Társaság „IT biztonság közérthetően” kiadványa társszerzőjének könyve az internet sötétebb oldaláról szól, és elsősorban a gyerekeknek íródott.
„Ebben a könyvben olyan történetek vannak, amelyek bárkivel megtörténhetnek, legyen az gyermek vagy felnőtt, tanár, bolti eladó, programozó vagy vezérigazgató.

Az informatika és az internet napjainkban már sokkal inkább a mindennapok része, mint pár éve volt. Ez persze rengeteg újdonságot, érdekességet, szórakozást, élményt is hozott, ugyanakkor fenyegető árnyékként megnövekedett az internet és a kibertér rejtette veszélyforrások mértéke és a következmények súlya.”
Az Újréti Ágnes illusztrációival megjelent kötetet június közepéig ingyen letölthetik mindazok, akik a Pénz7 Digitális szimat tudáspróba 15 kvízkérdését sikeresen megoldják!

Idén Magyarország rendezte meg a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiát, amelyen négyfős középiskolás diákcsapatok mérik össze tudásukat komplex algoritmikus gondolkodást igénylő feladatok megoldásában. Az IIOT 2025-ön a magyar csapatok egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, míg az aranyéremre jogosító pontszámot a mostani megmérettetésen egy bolgár és egy román csapat érte el. Az IIOT 2025 világverseny az Algo Pro Club, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és a Neumann Társaság közös szervezésében valósult meg, támogatói a Nemzeti Tehetség Program, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Jane Street, az MVM Paksi Atomerőmű, illetve az e-F @ ktor Zrt.
„[…] Ez egy különleges versenytípus, ahol a négyfős csapatoknak csak két számítógép áll rendelkezésükre, így a résztvevőknek valóban együtt kell dolgozniuk – ez pedig kifejezetten ösztönzi a kooperatív gondolkodást és a közös problémamegoldást. A tapasztalataim szerint a diákok számára gyakran élvezetesebb más ötleteire építve közösen megtalálni az algoritmikus feladatok hatékony megoldását. Nemzetközi főszervezőként úgy láttam, hogy a versenyzők a szabadidős programokon is maradandó élményekkel gazdagodtak – biztos vagyok benne, hogy a budapesti IIOT 2025 jó emlékként él majd bennük” – kommentálta az idei eredményeket Nikházy László, a Neumann Társaság Tehetséggondozó szakosztályának kitüntetett pedagógusa, a programozási versenyfelkészítésben kiemelkedő Algo Pro Club alapítója. (Fotó: Vincze Dorottya)
A díjátadóról készített képes összefoglalónk | Sajtóközleményünk
Május 30-án tartották a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) 2025. évi válogatóversenyét az ELTE Informatikai Karán, a döntőbe jutott 22 fiatal tehetség részvételével.
A 2025. július 27. - augusztus 3. között Bolíviában megrendezendő IOI-n hazánkat Czanik Pál, Görömbey Tamás, Molnár István Ádám és Szilágyi Balázs fogják képviselni, kísérőtanáraik Dr. Horváth Győző és Nikházy László lesznek.

Külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Tehetséggondozási szakosztályunk elnöke, Erdősné Dr. Németh Ágnes az IOI International Committee tagjaként, míg Dr. Németh Zsolt a helyi tudományos bizottság vezetőjeként vesz részt a versenyen – ezzel is biztosítva hazánk aktív részvételét a világ informatikai tehetségeinek támogatásában.

Május 30-án tartották a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) 2025. évi válogatóversenyét az ELTE Informatikai Karán, a döntőbe jutott 18 fiatal tehetség részvételével.
Magyarországot a régió egyik legjelentősebb informatikai diákolimpiáján, Kolozsvárott, 2025. július 7-13. között ők négyen fogják képviselni: Görömbey Tamás, Szilágyi Balázs, Sánta Gergely és Mihály Zsolt. Kísérőik: Éles Júlia és Csorba Péter lesznek. (Fotó: Vincze Dorottya)
Az IOI, CEOI és eJOI (junior) diákolimpikonok felkészítése ezekben a pillanatokban is teljes gőzzel folyik az ELTE IK-n, Tehetséggondozási Szakosztályunk tagjainak aktív részvételével!

Május utolsó hetében került sor az Európai Lány Informatikai Diákolimpia (EGOI) négynapos felkészítőtáborára az ELTE lágymányosi campusán, ahová – a verseny történetében első alkalommal – meghívást kapott a válogatóverseny döntőjébe jutott valamennyi versenyző. Ismerjetek meg közelebbről két diákolimpikon lányt – a most érettségiző rangidős Keresztély Zsófiát és a legifjabbat, Baran Júliát!
A képen a 2025. évi EGOI magyar delegációja látható: baloldalt Erdősné Dr. Németh Ágnes csapatvezető, jobboldalt Tóth Tekla csapatvezető-helyettes. (Fotó: Vincze Dorottya)
A felkészítést és a magyar csapat diákolimpián való részvételét a Nemzeti Tehetség Program támogatja, melyért hálásak vagyunk. Részletek

A villamosmérnök, nukleáris szakmérnök, egyetemi doktor Szentgyörgyi Zsuzsa életpályája sokszínű: volt ipari mérnök, tudományos kutató, államigazgatási középvezető. A számítástechnikával 1965-ben került kapcsolatba, amikor kinevezték az MTA Automatizálási Kutató Intézetében (később: SZTAKI) tudományos titkárnak.
Nyugdíjba vonulása után több ezer oldalnyi tudományos ismeretterjesztő cikk szerzője, több tucat könyv írója, társszerzője, szerkesztője. (Fotó: iTF Adattár)
Hogyan programoztunk mi? – a Neumann Társaság várja programozók beszámolóit a magyar szoftverfejlesztés hőskorából, beleértve az iskolaszámítógép programhoz készült fejlesztéseket és a játékprogramokat is, leginkább az 1990 előtti periódusból. A programozás hőskora kapcsán egy új tanulmány is megjelent Havass Miklós tollából, melyet ezúton is olvasóink figyelmébe ajánlunk!

A programozókat szívesen látjuk a Neumann Társaság tagjai között – és örömmel vesszük az aktív, önkéntes részvételt a múlt értékeinek megőrzésében!
(Fotó: Mi volt előbb? A felvétel a Videoton számítógép reklámplakátjához készült. Forrás: Fortepan / Tóth József Füles, 1984.)
Mikor és hol: 2025. június 13., 13.30, BME – e hét péntek délután!
A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tisztelettel meghívja Önt az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére:

Műhelyek és alapítók: a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai, Mesterséges Intelligencia és Rendszertervezés, Irányítástechnika és Informatika Tanszékeinek alapító professzorai (Csáki – Frigyes – Schnell – Tuschák)
Június 21-én, szombaton délután 5-től este 10-ig interaktív programokkal várjuk az érdeklődőket az Informatika Történeti Kiállításunk helyszínén (Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária sugárút 23.).

Az este folyamán megismerheted Magyarország egyik legismertebb matematikusának, az informatika nemzetközi úttörőjének, Kalmár Lászlónak az életét és pályáját. Találkozhatsz a hőskori személyi számítógépeket „barkácsoló” HCC klub tagjaival, kipróbálhatsz 40 éves mikroszámítógépekre készült régi és mai játékokat, sőt, a számítógépes játékprogramozás és a retro számítógépes replikaépítés fortélyaiba is bepillantást nyerhetsz. A Neumann Társaság által gondozott állandó kiállítás segítségével pedig megismerheted a mai IT és mesterséges intelligencia őseit: a terem méretű számítógépektől az állatmodell robotig és a telefónia történetéig!
A tablósort Szalay Imre, a Neumann Társaság korábbi ügyvezetője, egykori Kalmár-tanítvány írta és Dr. Szabó Péter Gábor, a SZTE docense, ITMA-kurátor, Kalmár-kutató lektorálta.

Újdonság: az időszaki kiállításon kalauzol végig bennünket Szalay Imre ezalkalomból készített „sorvezetője”., mellyel könnyebb átlátni az összefüggéseket, a kiállításon látható életmű tárgyi és szellemi kapcsolódásait.
A tárlat szeptemberig tekinthető meg az Informatika Történeti Kiállításunkon, Szegeden. Részletek
Finta Múzeum, Vadász Pál kiállítóterem (Túrkeve, Kossuth utca 6.)

Május 10-én megnyílt Túrkevén a fenti címmel az informatikatörténeti kiállítás, mely a robotika, kibernetika és a modern informatika fejlődését mutatja be az 1950-es, 60-as évektől kezdve. A kibernetikai állatmodellek mellett számolóeszközök, korai mechanikus és elektronikus számológépek, adathordozók és a témához köthető egyéb műtárgyak láthatók.
A kiállítás kurátora Képes Gábor, aki tárlatvezetéseket is tartott. „A tárlat idei szenzációja, hogy az országos kibernetikus és pedagógus nagyságok mellett két megyei úttörő informatikatanár, Vincze Sándor (1935-2020, Kisújszállás) és Simon László (1934-2002, Túrkeve) életművét is méltó kontextusban mutatja be. Végre a ’szülővárosában’ látható a Túrkevei Teknősbéka állatmodell!”
A kiállítás várhatóan augusztus 20-ig tekinthető meg.
További információk: fintamuzeum.hu
A kiállítás az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány 2024-ben debütált, A digitális kultúra kezdetei a közoktatásban alcímmel megvalósított kiállítása alapján jött létre.

A tárlatot Képes Gábor, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság ügyvezető igazgatója rendezte és Kertész Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese adaptálta. A tárlaton Majzik István és Nagy Károly magángyűjtők ritka tárgyai, köztük pedagógusok által készített iskolai hardverfejlesztések is láthatóak!
A kiállítás június 19-ig látható.
Mikor és hol: 2025. június 25.,·10.00-13.00, ELTE Lágymányosi Campus

Az ELTE Informatikai és Természettudományi Kara a Robert Bosch Kft. támogatásával különleges programmal vár minden érdeklődőt egy élményekkel teli családi napon, ahol a legkisebbektől a legidősebbekig bárki megtalálhatja a neki való programot! A „RobotRandi 2025 – Ismerkedj meg egy robottal!” nap célja, hogy eloszlassuk a félelmeket, ledöntsük a mítoszokat, és közelebb hozzuk ezeket az izgalmas technológiákat mindenkihez. Mert a robotika nem csak a tudósoké: ez a jövő mindannyiunké!
Az esemény ingyenes, program és további információ a rendezvény honlapján.
Az ELTE Informatikai Kara és Természettudományi Kara a Robert Bosch Kft. támogatásával 2025. június 23-25. között rendezi meg az első Intelligens Robotika FAIR 2025 rendezvényt.
Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy összekapcsolja a robotika tudományos és ipari szereplőit a nagyközönséggel és bemutassa az intelligens rendszerek legújabb fejlesztéseit.

A három nap alatt a szervezők három, egymással összefüggő programot – tudományos konferenciát, kiállítást és családi napot – kínálnak a különböző résztvevői csoportokra szabottan.
Mikor és hol: 2025. június 30., Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest
A rendezvényen a külképviseleti hálózat kutatás-fejlesztési, illetve technológiai és innovációs ügyekkel foglalkozó diplomatái, a TéT szakdiplomaták, valamint a hazai KFI szakterület kiemelt intézményeinek és vállalatainak képviselői vesznek majd részt.

A Konferencia célja, hogy beazonosítsa a magyar KFI szektor nemzetközi láthatóságát és sikerét előmozdítani hivatott tudománydiplomáciai tevékenység fő hangsúlyait és irányait. (Fotó: NKE). Részletek
Mikor és hol: 2025. július 1., 15.00-17.30, BCE Gellért Campus

2025-ben is folytatódik a Digitális Transzformáció Szakmai Fórum – Bitek, bájtok és a brutális fogyasztás
A Fórum vezetője: Gazdag Ferenc, a VISZ alelnöke
Mikor és hol: 2025. szeptember 17-19., Brassó (Románia)
A rendezvény platformként szolgál az európai és Európán kívüli egyetemi és főiskolai hallgatók, kutatók, egyetemi oktatók és mérnökök számára, hogy találkozzanak, bemutassák munkájukat, megosszák tapasztalataikat, és megvitassák a szakmában dolgozó nők előtt álló kritikus kérdéseket.

A konferencia különös jelentőséget tulajdonít a nemek közötti egyenlőséget előmozdító kezdeményezéseknek, amelyek célja a nők és lányok helyzetének erősítése a STEM területeken. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy ösztöndíjra is lehet pályázni, mely lehetőséggel a diákok olcsón részt tudnak venni a konferencián.
Mikor és hol: 2025. november 13., HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont

Az idei GDKE konferencia célja a gyógyszeripari innováció területén való együttműködés erősítése Magyarországon és nemzetközi szinten, a gyakorlati szakemberek, kutatók és döntéshozók közötti párbeszéd elősegítése, valamint a gyógyszeripari kutatási ökoszisztéma fejlesztése Magyarországon. Küldetésünk, hogy a gyógyszeripar, a tudományos kutatás és a kapcsolódó tudományágak iránt érdeklődő képviselőket aktuális témákkal várjuk a konferenciára.
Főszervező: Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület
10-14 éves korú gyerekek számára rendez – két különböző tematikával és turnusban – programozási gyerektábort az Óbudai Egyetem, a Bécsi úti campusán.

A nagy népszerűségnek örvendő táborokba már most lehet és érdemes jelentkezni.
Az első tábor a Programozás alapjai a Minecraft világában címet viseli, július 7-11. között lesz megrendezve.
A másik tábor, Betekintés az E-Sport világába a Minecraft-on keresztül címmel, július 14-18. között várja az ifjú érdeklődőket.