A hosszútávú működés záloga, hogy csapatban dolgozzunk
Sikeres diákolimpiai szezonon vagyunk túl, melyet a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) koronázott meg. Tehetséggondozásért felelős alelnökünkkel, az ELTE IK adjunktusával, Erdősné dr. Németh Ágnessel beszélgettünk, akit beválasztottak a világverseny Nemzetközi Bizottságába. Mesélt a diákolimpiák kihívásairól, a magyar úttörők, Dr. Hanák Péter, Dr. Horváth Gyula és az idén elhunyt Dr. Zsakó László elismeréséről – és a tehetséggondozás megújulásáról is. Határon innen és határon túl nyitott a lehetőség a magyar diákoknak a diákolimpiákon való részvételre – a Neumann Társaságnak, az ELTE Informatikai Karának és Tehetséggondozási Szakosztályunknak köszönhetően.
Az IOI elnökségében
Ági, az NJSZT felületein végig tudósítottunk az informatikai diákolimpiákról, melyek koronája az IOI, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia volt. A diákok kiváló eredményeiről már beszámoltunk, de azt még nem írtuk le, hogy a Te diákolimpiákon való szakértő részvételed is elismerést nyert az IOI-n. Kérlek számolj be erről!
A csapatvezetők tanácsa, azaz a GA (General Assembly) 96 ország csapatvezetőiből áll. Idén több ország különböző okok miatt IOI-zászlók alatt vett részt, nem a saját országa képviseletében. Így végül 85 ország szavazott – és ők az International Committee-be, azaz az IOI Nemzetközi Bizottságába választottak be. Mégpedig saját jogon az egyéni munkám alapján.
Gratulálunk! Mi az elnökség összetétele?
Az élén egy elnök van, idéntől Sun Teck Tan szingapúri professzor látja el ezt a feladatot, Benjamin Burton ausztrál professzor urat váltva. Az új elnökhöz számos remek kezdeményezés kötődött már a múltban is, szingapúri versenyszervezések, szponzorkeresés és az IOI Study Camp ötlete és első megvalósítása kapcsán. Az elnökség áll két nem szavazó tagból (titkár és pénztárnok) és áll a leendő három, a jelenlegi- és az előző fogadó ország képviselőjéből. És áll öt választott tagból, akiket három évre, a közösség választ meg – azt a megtiszteltetést kaptam, hogy közéjük tartozhatok.
Milyen feladatokkal és jogkörökkel jár ez a választott tisztség?
Sok-sok munkával: a következő vendéglátók segítésével, egyes kérdésekben képviselni a GA véleményét, részt venni a következő 6-7 év vendéglátóinak kiválasztásában, IOI-projektek megvalósításában. Múltbeli példákat villantanék fel: videósorozatok feladatmegoldásokról, különböző országok felkészüléseinek összehasonlítása, IOI Journal nemzetközi folyóirat és a nemzetközi konferencia megszervezése… Nagy feladat a különböző szabályzatok megalkotása is, amely azért is nagy felelősség, mert a különböző „kisolimpiák” is átveszik ezeket. Nekem személyes elkötelezettségem az is, hogy ne csak az IOI-k, de a következő lányolimpiák (EGOI) is megfelelő helyszínen kerüljenek megrendezésre. És még van egy nehéz feladat: a megfelelő szponzorok felkutatása és az olyan kezdeményezések, mint az aranyérmes versenyzőket vendégül látó IOI Study Camp megszervezése. Ebben is van tapasztalatom, hiszen 2023-ban, a Neumann120 évben az NJSZT és az ELTE IK vendégei voltak az IOI legjobb eredményt elért versenyzői.
A következő 3 évre már tudjuk, kik lesznek a vendéglátó országok?
A jövő évben Bolívia rendezi a versenyt, egy professzor emlékére, de egy újonnan összeállt csapattal, nekik sok segítségre lesz szükségük. Utána Üzbegisztán, majd újra európai ország: Németország fogadja a világ középiskolás versenyprogramozóit. És már keressük a következő rendezőket is.
Visszatekintés a diákolimpiákra
Hogyan értékeled Magyarország idei diákolimpiai szereplését?
Azt gondolom, hogy az a munka, amit belefektettünk az elmúlt, hosszú évek során, az folyamatosan hozza azokat a sikereket, pozitív megerősítéseket, amelyek továbbviszik a saját rendszerünket, tehetséggondozásunkat, az egész szakosztály életét.
Neked mi volt a legnagyobb élményed ebben a szezonban?
Az idei évben, januártól Zsakó tanár úrtól azt a feladatot kaptam, hogy mind a négy informatikai diákolimpián képviseljem hazánkat. Lássanak a kollégák, hogy átvesszük a stafétát, továbbvisszük az örökséget. Június végén a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI), Brnóban kezdtem, egy hónapra rá mentünk Veldhovenbe, Hollandiába, az Európai Lány Informatikai Diákolimpiára (EGOI), utána Moldovába a 16 év alatti, juniorokkal az EJOI-ra. És természetesen az ékkő, a korona az egészen az IOI, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia volt Egyiptomban.
Úgy éreztem egyébként, hogy a CEOI-n elért eredmény már előrevetítette az IOI sikereit. A CEOI-n koncentráltan erős a mezőny, a lengyel és a román csapatok például kiemelkedően magas szintet képviselnek. A CEOI-n Molnár István Ádám diákolimpikonunk abszolút első helyezett és aranyérmes lett – és hozta azt a formát, hogy aranyérmes lett a világversenyen is.
Négy különböző léptékű diákolimpia. Hogyan láttad a szervezéseket, felkészültséget a fogadó országok részéről?
A diákolimpiáknak van egy nagyon pontos menetrendje. Mindenhol elég jól szervezetten feleltek meg ennek. A jó verseny és a jó versenyfeladatok az elsődlegesek – és többé-kevésbé működtek mindenhol az ehhez kapcsolódó szabadidős programok is.
Térjünk rá az IOI-ra! 2022-ben, az indonéziai versenyt nekem is módom volt megtekinteni. Az egyiptomi záróceremónia közvetítését látva megdobbant a szívem, a két történelmi színhely prezentálása közötti hasonlóság miatt. Milyen volt az ókori történelem csodái között járni?
Egyiptom kulturális sokk volt mindannyiunk számára. Egy százmilliós lakosságú ország, ahol sokan mélyszegénységben élnek – mi pedig egy kőfallal körülvett, elzárt területen, pálmafák alatt, virágzó környezetben vettünk részt a programon. A vendéglátás színvonalas és szívélyes volt, de a kontraszt igen szívbemarkoló a mindennapi élettel összevetve. Még nagyobb is, mint a nagy népsűrűségű, trópusi Indonéziában… Kiváló ötlet volt a kivilágított Piramisok alatt megnézni az eredményhirdetést, a Szfinx mellett vacsorázni és ünnepelni azokat a gyerekeket, akik sok-sok év munkájának eredményeként és saját tehetségüknek és tudásuknak köszönhetően kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Úgy érzem, nagyon elégedett vagy velük.
Igen – és érzem, hogy ebben a tehetséggondozó erőfeszítés is benne van. Beleértve azt a magyar szakértő csapatot, akikkel Egyiptomban is voltunk, s akik hosszú évek óta készítik fel a gyerekeket.
Ha jól tudom, jelentős magyar önkéntes jelenlét is volt Egyiptomban.
Igen, a magyarországi rendezés (IOI 2023) után kért segítséget tőlünk az egyiptomi főrendező kolléga. Magyarországon, az ELTE IK szakembereire építve nagyon jól működött a verseny, a háttérinformatika és nagyon jó feladatok voltak. A tavalyi rendezés kapcsán velünk volt Egyiptomban is az ELTE IK-ról Németh Zsolt, aki az IOI Tudományos Bizottság kiemelkedő tagja. Nagyon sok feladatot oldott végig és véleményezett idén is.
Segítőként vett részt a Technikai Bizottságban Nikházy László és Pőcze Barnabás, akik mindketten a versenyértékelő szoftver mágusai. Laci a kommunikációs platformot működtette, míg Barnabás a fordításokért volt felelős és a versenynapok előtti, fordításra fordított éjszakákon hajnalig segítette a csapatvezetőket, no meg előtte beüzemelte a rendszert. Egy új szolgáltatás is került a versenyfordító platformba, egy kis Mesterséges Intelligencia gépi fordítás, amelyet persze kritikával kellett kezelni, de így is könnyítette a munkánkat.
Volt még két segítőnk, Vincze Dorka és Vincze Máté, akik a kommunikációt, a fotós csapatot erősítették. Lőttek jó néhány tízezer képet… Javarészt az ő fotóikat láthatjuk az IOI kommunikációjában és közösségi portálokon.
Egyébként önkénteseink saját maguk fizették a repülőjegyeiket, a fogadó ország a szállással és étkezéssel járult hozzá a munkához.
A csapatvezető Dr. Horváth Gyula tanár úr volt, Te pedig a helyettese voltál. Mi volt a funkciótok?
A szokásos feladataink voltak: segíteni a gyerekeket a mindennapokban, erősíteni a mentális állapotukat. Lefordítani a feladatokat. Kezelni a pozitív és negatív energiákat, érzéseket – és vigyázni rájuk, természetesen.
Úgy tudom, Horváth Gyula tanár úr elismerést is kapott.
Igen és nagyon büszkék vagyunk rá. De nemcsak ő, hanem a magyar IT tehetséggondozás, az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztály úttörői: Horváth Gyula, Zsakó László és Hanák Péter tanár urak a hosszútávú részvételért és segítségért kaptak díjat. Gyula és – sajnos posztumusz – Zsakó tanár úr a 25+ év csapatvezetésért, Hanák tanár úr pedig a múltban végzett úttörő munkájáért.
Először a család kapja meg az oklevelet, ez az ő döntésük lehet.
A munka folytatódik
Ági, eddig a nemzetközi eseményekről beszélgettünk, de kérlek mondd el azt is, hogy Magyarországon, a Neumann Társaság és az ELTE IK együttműködésében, Tehetséggondozási Szakosztályunk által szervezett munkában mi várható?
A magyar versenyrendszer is megújuláson esik át. Hiszek abban, hogy csapatban sokkal nagyobb erő van. A hagyományos versenyeinket, mint a most már Kovács Mihály nevét viselő Országos Grafikus Programozási Versenyt, a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Versenyt, a Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny fiatalabb kollégák újabb ötleteivel frissítjük fel, a jó szerepléshez segítenek az online versenyek, mint a Nemes Tihamér Online Programozási Verseny és a különböző online és offline felkészítők.
A programozóversenynél azért indítunk harmadik kategóriát is, mert az OKTV-n nem vehetnek részt határon túli magyar 11-12-es diákjaink, viszont a magyar nyelvű és magyarul tanító diákokra is számítunk: részt vehetnek a diákolimpiai válogatóversenyeken és akár képviselhetik Magyarországot a diákolimpiákon.
Képes Gábor

