Átadták a legfontosabb hazai informatikai tanulmányi versenyek díjait
Három rangos hazai informatikai diákverseny közös díjátadóját tartották meg csütörtökön az ELTE Informatikai Karán: a Nemes Tihamér mérnök-kibernetikus, illetve Kovács Mihály piarista szerzetes, az első magyar középiskolai informatikatanár nevéhez fűződő versenyeken induló diákok az algoritmikus gondolkodási, programozási, illetve számítógép-használói készségeikben mérték össze tudásukat.
Sajtóközlemény (Budapest, 2025. május 9.)
A Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának szervezésében május 8-án az ELTE Informatikai Karán ünnepélyesen adták át a Nemzeti Tehetség Program - 1823 támogatásával megvalósult 2024/2025-ös informatikai tanulmányi versenyek díjait.
- Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny – ezen a versenyen az algoritmikus gondolkodással ismerkedő általános- és középiskolás diákok a Logo edukációs programozási nyelvben megoldandó feladatokban mérik össze tudásukat. 2024 óta viseli az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály piarista szerzetes nevét. (A nyertes diákok listája az eredmények menüpontok alatt olvasható).
- Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny – ezen a versenyen fejlett algoritmikus gondolkodási készségeket igénylő programozási feladatokban mérik össze tudásukat általános- és középiskolás diákok. (A nyertes diákok listája a lap alján, az eredmény menüpontok alatt olvasható.)
- Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Verseny – e versenyen az általános- és középiskolás diákok irodai alkalmazások használata terén elért készségeiket használva mérkőznek meg. (A nyertes diákok listája a lap alján, az eredmény menüpontok alatt olvasható.)
A versenyeken a korcsoportok első tíz helyezettjét oklevéllel és ajándékkal jutalmazták a szervezők.
Az eredményhirdetésen kívül a diákok informatikai gondolkodást igénylő feladatokat felvonultató akadályversenyen és kvízen vehettek részt. A résztvevők a mesterséges intelligencia alkalmazásaiba bepillantó előadásokat is meghallgathattak.
A fenti tanulmányi versenyek közös díjátadóján Dr. Kozsik Tamás, az ELTE IK dékánja és Dr. Horváth Gyula, az NJSZT alelnöke adta át a legjobbaknak járó díjakat. Az egyes versenyeknél a megújult szakmai bizottságok vezetői – Mahler-Lakó Viktória, Dr. Németh Zsolt és Dr. Bernát Péter – egy-egy tanárkolléga munkájának elismeréseként az Idézhető Neumann János díszalbumot adták át.
„A Neumann Társaság és az ELTE IK tehetséggondozási küldetése már 40 éve összefonódik a diákok érdekében. A közösségteremtő együttműködés jó példája volt a díjátadó nap is, mely során előadásokkal, kvízzel és akadályversennyel is inspiráltuk a fiatalokat és tanáraikat. A legnagyobb inspiráció a példakép felmutatása: ennek jegyében a 40 éves Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny a jövő évtől a verseny-rendszerünket megalkotó és magát a versenyt a kezdetektől szervező Zsakó László – Zsakó Tanár Úr – nevét veszi fel” – mondta el az idei eredmények kapcsán Erdősné Dr. Németh Ágnes, az ELTE IK egyetemi adjunktusa, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke.
„A kibernetika klasszikusairól, Kovács Mihályról és Nemes Tihamérről elnevezett versenyeink és a most már Zsakó László nevét viselő verseny is több ezer gyereket mozgatnak, okosítanak, élményt és fejlődést adnak nekik, szolgálva a tehetséggondozást.” – erősítette meg az ELTE IK tehetséggondozó tevékenységeinek fontosságát Dr. Kozsik Tamás, az ELTE Informatikai Karának dékánja.
„Társaságunk számára továbbra is egyformán fontos, hogy a jövő programozótehetségeit és a digitális alkalmazásokat készségszinten tartalomgyártásra, adatelemzésre használó tehetségek érvényesülését egyaránt támogassuk. Utóbbi területen és célból működtetjük majdnem három évtizede az állandóan megújuló ICDL képzési programunkat, amelyek legújabb modulját, a Mesterséges Intelligenciát októberben vezetjük be. A digitális kompetencia-tudást igazoló nemzetközi tanúsítvánnyal nemcsak széleskörű digitális készségeket, de számos hazai egyetemen plusz pontokat is szerezhetnek a felvételiző diákok” – mondta Dr. Horváth Gyula, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke.
A Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny megvalósítását idén a DEF IT Informatikai Zrt., az Intracomp Kft. és a Piarista Rend Magyar Tartománya is támogatta, a verseny díjazottjait Zsódi Viktor, a Piarista Rend tartományfőnöke személyesen is köszöntötte.
(Fotók: Vincze Dorottya, ELTE)
Köszönjük, Nemzeti Tehetség Program – 1823!



