A korcsoportonként legjobban szereplő közel száz diák vehetett át oklevelet és stratégiai gondolkodást igénylő társasjátékot.

A Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya és az ELTE Informatikai Karának szervezésében május 8-án adták át a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult 2024/2025-ös informatikai tanulmányi versenyek díjait.

2025. május 8-án, 10.00-14.00 óra között tartjuk három, az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztálya és az ELTE Informatikai Kara általi együttműködésben szervezett verseny ünnepélyes eredményhirdetését.

2024. május 23-án tartottuk a Neumann János Számítógéptudományi Társaság által gondozott informatikai versenyek ünnepélyes díjkiosztóit az ELTE Informatikai Karán.

A díjátadó ünnepséget 2024. május 23-án tartjuk az ELTE Informatikai Karán. Szeretettel várunk minden érdekeltet!

2024. május 23-án lesznek a Neumann János Számítógéptudományi Társaság által gondozott informatikai versenyek ünnepélyes díjkiosztói az ELTE Informatikai Karán. Kérjük az érintetteket, hogy május 15-ig regisztráljanak.

A Középiskolai Matematika és Fizikai Lapok (ismertebb nevén KöMaL) a hagyományos matematika és fizika pontversenyei mellett már évek óta indít informatika versenyeket is. A feladatok egy része alkalmazói jellegű, másik része programozási típusú. A feladatok megoldása hasznos a Nemes Tihamér versenyekre, valamint az informatika OKTV-re történő készülésnél. Ezen kívül a havonta kitűzött öt feladat között mindig van egy emelt szintű érettségire felkészítő feladat is.

Több mint kétszáz olyan magyar diákot díjaztak május 5-én, akik a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara által szervezett informatikai versenyeken kimagasló eredményeket értek el. A szervezők számára külön öröm, hogy egyre több lány vesz részt a tanulmányi versenyeken, a 3-6. osztályosok körében például már csaknem teljesen kiegyenlített a nemek aránya.

Az Informatikai OKTV kategóriáit követve a 2005/2006-os tanévtől fogva külön versenyt indítottunk az évtizedek óta működő Nemes programozói verseny mellett az alkalmazói ismeretek diákmestereinek is. Bár egyre inkább úgy látjuk, hogy a jövő munkahelyei az algoritmikus gondolkodást, kódolást és az alkalmazói ismereteket egyaránt igénylik majd, fontos bizonyítani a profi felnőtt pályákon szükséges tudást az alkalmazások terén külön is (rajzolás/képszerkesztés, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentáció).