Versenyzők a gráf-labirintusban
Éles Júlia Szatmárnémetiből, a Partiumból származó magyar informatikusnő, egykori lány diákolimpikon, aki idén már az egyik csapatvezetőként kísérte és támogatta a magyar diákokat a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) Romániában, az erdélyi Kolozsvár városában. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjaként indult tehát, Románia magyarok lakta vidékéről – s a Neumann Társaság tehetséggondozási rendszerének egyik kiemelkedő tehetségeként és az ELTE IK nemrég BSc-diplomát szerzett hallgatójaként egyengeti az újabb tehetségek útját. Értékes számunkra a nézőpontja, értékesek az élményei – már nem is először beszélgetünk…
Emlékszel, mikor interjúztalak először?
2022-ben talán… A törökországi EGOI – Európai Lány Informatikai Diákolimpia – előtt készítettél velem interjút, az volt az utolsó EGOI, amin én részt vettem. Egy évvel korábban pedig Dandoy Gabi kolléganőd beszélgetett velem, szintén egy EGOI kapcsán – ezt utána más honlap is szemlézte.
Segíts nekem összefoglalni a versenyzői pályafutásodat. Milyen érmek és élmények szegélyezik?
Egész kicsi koromtól, ötödiktől kezdtem el matematikai, majd informatikai versenyekre járni. Nemzetközi szintre is viszonylag hamar eljutottam, a Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyen szereztem dicséretet, harmadik helyet. Nagyon élveztem, kicsit másfajta szemléletmódot, feladatokat adott, mint ami megszokott volt a középiskola során. Nekem nagyon nagy élmény volt ez a megmérettetés, csak az egy szomorúságom, hogy az utolsó három alkalom, amin részt vehettem volna, a COVID miatt sajnos elmaradt.
Informatikából először a Neumann Társaság által szervezett Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Versenyeken jutottam be minden évben a döntőbe, majd a COVID alatt, 2021-ben került a látókörömbe az EGOI – és az első két megrendezett EGOI-n részt is vettem. Az elsőt Svájc rendezte, de a COVID miatt online volt, mi Szombathelyről vettünk részt. A másodikat pedig Törökországban rendezték, erre készülve beszélgettünk először.
Az első EGOI-n ezüstérmet szereztem, ez volt Magyarország első érme ezen a versenyen, erre ma is nagyon büszke vagyok. A második alkalommal pedig bronzérmet kaptam.
S közben eljutottál abba a korba, hogy már egyetemre jelentkeztél…
Technikailag már a törökországi EGOI alatt elkezdtem az egyetemet, de még belefértem a keretbe. A szokásos nyári időpont helyett ez egy őszi rendezésű diákolimpia volt, de elfogadták, hogy nagyon friss egyetemistaként indulok. Az azt követő években már nem mehettem mint versenyző, de valahogy a tehetséggondozás bűvkörében maradtam.
Az ELTE IK és a Neumann Társaság sok ponton összefonódó tehetséggondozó rendszerében „felnőve” számodra egyértelmű volt, hogy ELTE-s hallgató leszel?
Az már elég hamar eldőlt. Egy nyáron Édesanyámmal itt töltöttünk Budapesten egy hetet – és az Egyetemisták parkjában sétáltunk. Annyira megtetszett a környezet, a hangulat, hogy akkor határoztam el magam, hogy itt tanulok tovább – a szak még képlékeny volt, sokáig vacilláltam, hogy informatika, matematika vagy esetleg fizika legyen-e… Végül az első EGOI-n döntöttem el, hogy alapképzésen a programtervező informatikus leszek.
Ezen most végeztél, ugye?
Igen, BSc-diplomát szereztem. S most viszont az ELTE TTK-n folytatom – és immár alkalmazott matematikusként fogom az algoritmusokat vizsgálni, kutatni.
Számodra, mint versenyző számára, kik adták a legtöbbet, kiktől tanultál?
Csak a teljesség igénye nélkül tudok pár tanáregyéniséget felsorolni, mindenképp Zsakó László tanár úrral kezdve a sort. De említhetném Horváth Gyula tanár urat, Erdősné dr. Németh Ágnes tanárnőt, Nikházy László tanár urat az ELTE-ről. Otthonról, Szatmárnémetiből pedig az osztályfőnököm és informatikatanárom, Demeter Csaba tanár úr, a matematikatanárom, Ványi Emese, illetve a középiskolában Tempfli Gabriella tanárnő… Ők mind-mind nagyon meghatározóak voltak, szakmai háttér szempontjából is.
Hogyan lettél „tehetséggondozottból” tehetséggondozó?
Miután én már nem mehettem többre, megkezdődött a következő EGOI válogatója és felkészítője. Ott nagyjából alap volt, hogy én, mint az alumni tagja részt fogok venni. A második EGOI-m előtt tartottunk szeptemberben Szegeden egy felkészítőtábort – és ott még Zsakó tanár úr mondta nekem, hogy tavasztól számítanak rám. Nagyon nagy élmény volt találkozni vele, a hívása pedig nagy inspirációt jelentett. A következő felkészítőn tehát már mentorként vettem részt. Volt két mentoráltam, mind a ketten be is kerültek a csapatba. Zsakó tanár úr és Erdősné tanárnő tartottak szakköröket, adtak feladatokat – én pedig felügyeltem és segítettem a lányok haladását. A Nemes- és az OKTV-versenyek felügyeletében is részt vettem, sőt, írtam is feladatot, ami az OKTV döntőjébe be is került.
Közben elkezdtem demostrátorként az egyetemen is tanítani. Először az ELTE IK Média- és Oktatástechnológia Tanszéken, majd bekapcsolódtam az Algoritmusok és Alkalmazásaik Tanszék munkájába is, illetve még a Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszékbe is. Kicsit jobban feldarabolódott az időm, sőt, harmadévtől már dolgoztam is – de azért teljesen sosem szakadtam el a tehetséggondozástól.
Hogyhogy a CEOI csapatvezetője lettél – és nem az EGOI-nak?
Nem tudom pontosan, de nagy és kellemes meglepetés volt, amikor Erdősné tanárnő rámírt, hogy ráérek-e a CEOI idején! Nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy elkísérhetem a versenyzőket Kolozsvárra. Csorba Péter volt a másik, illetve a fő csapatvezető, ő tapasztalt versenyszervező – és Nikházy tanár úr AlgoPro Clubjában is fontos szerepet vállal. Nagyon sokat segített minden adminisztrációs körben és a szervezőkkel való kapcsolattartásban is – nekem meg kifejezetten a helyszínen kellett segítenem.
Kolozsvár Neked mennyire volt ismerős terep?
Nem sokszor jártam ott eddig, akkor is inkább versenyeken. A város központi részét ismertem, hisz az összes városnézés ott volt, de olyankor mi, versenyzők, inkább a versenyfeladatokról beszélgettünk. Szóval ezek diákkori élményeim.
Térjünk rá az idei CEOI-ra. Milyen volt a szervezés, hogy érezted Magad?
Nagyon jól, de szervezés szempontjából voltak kihívások, gyermekbetegségek. Ez tanulságos is, a programok csúszása, a nem tökéletes ütemezés tud problémákat okozni. Voltak kisebb kavarok, a feladatfordításoknál is akadtak félreértések. De összességében otthonos, barátságos volt a légkör és profi a hozzáállás. A kommunikáció angolul folyt, így a román és magyar kötődések kevésbé jelentettek előnyt. Egyébként úgy láttam, hogy a romániai szervezők is építenek a korábbi versenyzőkre – a tudományos és technikai bizottságokban felfedeztem ismerős neveket az IOI versenyekről.
Mesélj a négy versenyzőről kérlek!
A négy versenyzőnk: Görömbey Tamás, Szilágyi Balázs, Sánta Gergely Péter és Mihály Zsolt voltak. Görömbey Tamás és Szilágyi Balázs utána a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára, az IOI-re is továbbment, Bolíviába. Mind a négyen nagyon ügyesek voltak. A nehéz feladatokkal és a verseny közbeni technikai problémákkal is derekasan megküzdöttek, például az értékelőrendszer kapcsán. Hárman szereztek érmet, Balázs ezüstérem, Gergő és Zsolt bronzérmet. Tomi éppen csak, hogy lemaradt a bronzéremről. Utána a bolíviai versenyt is követtem, nagyon büszke voltam, hogy Tomi aranyat és Balázs bronzot hozott haza..
A bolíviai rankinget (eredménylistát) én is online, élőben izgultam végig. A CEOI-n nem volt ilyen…
Ott csak belső ranking volt, nem volt publikussá téve. De mi, csapatvezetők, a helyszínről láttuk. Romániában nagyon szigorú adatvédelmi szabályok vannak, vizsgaeredményeket tilos közzétenni, ezért a versenyen is csak az érmesek váltak publikussá.
Egy csapatvezetőnek egy mozgó, élő eredménytábla, ranking mennyire beszédes?
A feladatok ismeretében nekem is volt egy elképzelésem, hogy én milyen sorrendben oldanám meg a feladatokat – és ez alapján kialakult bennem, én hogyan fognék neki, mennyi időt szánnék egy-egy feladatra. Ennek tükrében néztem az eredménylista alakulását, ahol látni lehetett, ki melyik feladatnál gyűjt épp pontokat. Próbáltam nyitott lenni, elfogadni, hogy ők nem úgy gondolkodnak, ahogy én.
A két versenynap közben mi a legjobb tanács? Amikor az első nap rankingje alapján már látod, hogy áll valaki…
Nem szabad hagyni, hogy az első nap eredménye befolyásoljon, főleg, ha rosszul sikerült. Ha jól sikerült, az adhat némi önbizalmat, de akkor sem szabad elkényelmesedni.
A feladatok között volt olyan, amit nagyon érdekesnek találtál a CEOI-n?
Egy feladat kifejezetten tetszett – és egész sokat gondolkodtam rajta, talán azért, mert először teljesen másként értelmeztem a fejemben… A háttérsztorit a görög mitológiából vették: Thészeusz és a Minótaurosz legendája… A feladat szerint benne vagyunk a labirintusban, amit egy gráf reprezentál – viszont nincs nálunk Ariadné aranyfonala. A szobákat folyosók kötik össze. Ariadné tudja, hogy hol van a Minótaurosz, de nem tudja, Thészeusz melyik szobából indul. Minden folyosót kétféle színnel, kékkel és pirossal festenek ki. Megegyeznek abban, hogy milyen szabály szerint festik ki úgy, hogy Thészeusz bárhonnan indul, biztosan találjon oda a Minótauroszhoz. A feladat egy ilyen kifestésnek a megadása, majd Thészeusz elnavigálása a Minótauroszhoz.
Egy másik feladat is jópofa volt, abban a hősünk szeretné megetetni a lovát. A saját kertjének pázsitját választja erre, egy kis fűnyírógéppel nyírja le a sávokra osztott pázsitot. A fűnyírónak korlátos befogadóképességű tartálya van, a kiürítése pedig csak a sávok szélén lehetséges. Ki kell számolni, hogyan lehet a legrövidebb úton a pázsitot lenyírni, mennyi rá a legrövidebb idő. Sokat nevettünk a gyerekekkel, hogy a feladat főhőse miért nem engedi ki a lovat, hogy az legelje le a pázsitot?
Jó kérdés. És milyenek voltak a szabadidős programok?
A két versenynap között különösen sokszínű volt a program. Elvittek minket a tordai sóbányába, ahol kisgyerekként jártam már. Nagyon érdekes volt, megmutatták nekünk az aknákat, berendezéseket. Kaptunk szabadidőt – és csónakáztunk egy nagyot a bányatavon.
Milyen volt az ellátás?
Fantasztikus! Különösen a reggelinél felszolgált, tipikusan román ételek, túrófajták, zakuszkák. A szállás is nagyon korrekt volt, a központban, így minden sétatávolságban volt. Busszal csak Tordára mentünk – és az utolsó nap a vonathoz…
Mik a jövőben terveid? Számíthatunk Rád továbbra is a tehetséggondozásban?
Mindenképpen. Továbbra is a lányok EGOI-felkészítését vállalnám. Persze az időm függvényében – de ambícióm és kedvem van…
És mi van a pályáddal?
Átmegyek a Természettudományi Karra, alkalmazott matematika szakon. Régi vágyam volt az algoritmusok elméletével mélyebben foglalkozni. Már nyáron is tanulmányozom a jegyzeteket. Nagyon megszerettem az algoritmusokat, adatszerkezeteket. Az MSc alatt még szívesen tanítanék is, vállalnám gyakorlatok tartását – majd a tananyagfejlesztésben, háttérmunkákban szeretnék részt venni. Nagyon szeretem a tanítást, de mellette főállású munkahelyet is szeretnék.
Most hol dolgozol diákként?
Egy magyar startupból indult cégnél, amely most egy nemzetközi nagyvállalat része, budapesti irodája. Online reklámok ajánlórendszerével foglalkozunk. Amikor Te piros cipőket böngészel, majd utána piros cipős hirdetéseket látsz – amögött nagyon komplex rendszer van…
Most már kevésbé fogok haragudni rá! Még egy utolsó kérdés: a Te munkádba mennyire szűrődik be az MI?
Találkozom vele nap mint nap, néha kérem segítségét, de azt mindig leellenőrzöm. Céges szinten támogatottan használjuk, kurzusok is vannak az értelmes használatára. Jelen van és sokat segít – de a munka oroszlánrészét mi végezzük.
Helyes. Hajrá algoritmusok! Köszönöm a beszélgetést!
Képes Gábor
Köszönjük a Nemzeti Tehetség Programnak a Közép Európai Informatikai Diákolimpia - CEOI felkészítés és válogató projekt támogatását (pályázati azonosító: NTP-NTMV-24-B-0006)!
