Gyűjteményünkre alapozva, 2013-ban állandó kiállításunk nyílt a szegedi Szent-Györgyi Albert Agora épületében. A „Jövő múltja című” tárlatot Neumann János lánya, Marina von Neumann Whitman nyitotta meg ünnepélyesen. Az 1200 négyzetméteres tárlat két szinten mutatja be az informatika történetét az abakusztól az internet történetéig. A kiállítás egyedülálló gazdagsággal vonultatja fel a 20. századi nyugati és a kelet-európai számítástechnika történetét egyaránt. A tárlathoz önállóan is olvasható, magyar-angol nyelvű könyvet adtunk ki. Évi mintegy 5000 látogatónk számára tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, klubfoglalkozásokkal, Múzeumok Éjszakája-rendezvényekkel hozzuk közel az IT-világ múltját, jelenét és jövőjét.
Az állandó Informatika Történeti Kiállítás honlapja: ajovomultja.hu
A Neumann Társaság 2016 óta rendszeresen társít időszaki kiállításokat a Szent-Györgyi Agorában található informatikai állandó kiállításhoz. Saját erőből készült tárlataink mellett magángyűjtemények legszebb darabjait is fogadjuk, tematikus tárlatokkal cégek, intézmények számára is lehetővé tesszük a bemutatkozást, valamint hazai és külföldi múzeumok számára is nyitott a lehetőség kiállítás rendezésére. Egyes tárlataink vándorkiállításként az ország több muzeális intézményébe és művelődési házába eljutottak.
Hely: Babits Mihály Kulturális Központ Márványterme, 7100 Szekszárd, Szent István tér 10.
Dátum:
-
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) együttműködésével képzőművészeti kiállítást rendez Neumann János (1903-1957) születésének 120. évfordulója alkalmából, tisztelegve a magyar géniusz életműve előtt.
A kiállításon a 21. század kihívásaira is r…
Hely: Szent-Györgyi Albert Agora, 6722, Szeged, Kálvária sgt. 23.
Dátum:
-
A tárlaton az 1970-es években Magyarországon gyártott EMG-666 programozható számológéppel alkotott korai munkáiból és Macintosh számítógéppel készített újabb műveiből is láthatunk válogatást.
A Programozott grafikák a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításának (ITK) is helyet adó Szent-Gyö…
Megyery Károly kollégánk az Informatikatörténeti Fórum szakosztályunk Adattár projektvezetője, de precíz, átgondolt segítsége nélkülözhetetlen a Neumann Társaság egész örökség-tevékenységében. Mellette ő maga is szép, példás életutat járt be, ezért érdemes lett arra, hogy videóportréja elkészüljön.…
1972. december végén került sor az R10 számítógép nemzetközi bevizsgálására. Ennek különösen az a jelentősége, hogy ugyan ezt megelőzően is voltak jelentős magyar ESZR-(Egységes Számítógép Rendszer) bevizsgálások, de ez volt az első rendszerszintű számítógépbevizsgálás Magyarországon.
Ezzel csatlako…
Szeptember 30-án a Neumann Társaság és a Piarista Rend közös programján a hatvanas években piacra dobott MIKROMAT kibernetikai építőkészlet modern replikáit próbálhatják ki az érdeklődők, de az eredeti prototípus, a “Tücsök” bővített tudású változatát is megtekinthetik a Kutatók éjszakája keretében.…
Mint korábban beszámoltunk róla, a Neumann Társaság Oxfordban mutatta be a Szegedi Katicabogarat, a híres állatmodell robot az Oxfordi Egyetem Matematikai Intézete – és személyesen Ursula Martin professzor és Szabó Máté – meghívására tartózkodott Nagy-Britanniában. Ha már az Egyesült Királyságban já…
A magyar kibernetika emblematikus tárgyát, a négy éve elhunyt, úttörő magyar kibernetikus, dr. Muszka Dániel által épített szegedi robotkaticát - pontosabban annak kétezres években készült működő replikáját mutatta be egy oxfordi workshopon és kiállításon a Neumann Társaság.
Hely: Piarista Gimnázium, 1052 Budapest Piarista u. 1., Kovács Mihály Fizika Előadó
Dátum:
A Budapesti Piarista Gimnázium épületében kipróbálhatod a Mikromat replikát működés közben, megtapasztalhatod, hogy mennyiféle érdekes kapcsolás állítható össze rajta – és milyen sok dologra használhatók máig a relék! Ezen az estén egy „ősbemutatóra” is sor kerül, megismerheted az eredeti prototípus…
Aki az ITK-ba látogat, konstatálhatja, új tárgyak, érdekességek is növelik a tárlat történeti és élvezeti értékét. A kiállítás dedikált honlapját szemlézzük.
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.