Drónvezérlésű pókrobot, diák által épített humanoid robot, továbbá mobilalkalmazás és játékprogram is helyet kapott a 2020-as Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny döntősei között. Az idén online megrendezett verseny döntőjébe idén 64 pályamű jutott be magyarországi, szerbiai, vajdasági és erdélyi diákoktól.

Idén - a verseny története során először - online rendezzük meg a döntőt, melyet itt lehet ma és holnap követni:
https://www.twitch.tv/ibelalive

Július 15-én ért véget az Innopolis Egyetem (Tatárföld, Oroszország) online nyári tábora, melyen két magyar diák, Bagladi Milán és Németh Márton is részt vettek, a diákolimpiai válogatókra is felkészülésként. A Neumann Társaság tehetséggondozási rendszerében részt vevő diákok közül Milánnal beszélgettünk, kicsit kíváncsiskodva a Minecraft játékkal reklámozott virtuális táborozásról.

UPDATE: A koronavírussal kapcsolatos intézkedésekre tekintettel a Neumann János Nemzetközi Programtermék Verseny döntőjét márciusról májusi időpontra halasztottuk. A megértést köszönjük!

Már lehet jelentkezni a Neumann Versenyre! Minden diák és tanár figyelmét felhívjuk a Neumann Társaság legendás főtitkára, Kovács Győző által alapított, különleges versenyre, melyen a diákok kreativitása, a programtermékeik egyedisége, az informatikai tudás és a bemutatás stílusa is komoly szerepet kap.

Beszélgetés a Kovács Győző szellemében megrendezett 15. Neumann János Nemzetközi Programtermék Verseny játék kategóriájának győztesével, a verseny különdíjasával.

Kovács Marcell

- Hogy értesültél a Neumann Versenyről? Ki a felkészítő tanárod? Hogy határoztad el, hogy indulsz a versenyen?

Szekszárd ismét a legkreatívabb kamaszinformatikusok fővárosává vált két napra: március 21-én és 22-én rendezték meg a 15. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny döntőjét az I. Béla Gimnáziumban. Ez a verseny a kezdetektől a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kiemelt anyagi és szakmai támogatásával zajlik, tehetséggondozási programunk szerves része.

Az NJSZT kiemelt támogatásával szervezett Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny - Kovács Győző szellemében. A verseny döntője egyben a Győző győzött című kamarakiállítás megnyitója is.

További információk:

http://www.ibela.hu/neumann/

Immár 15. alkalommal tartjuk meg a Neumann János Nemzetközi Programtermék Versenyt az alapító, Kovács Győző szellemében a szekszárdi I. Béla Gimnáziumban. A döntőre március 21-22-én kerül sor.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság valamint a Szekszárdi I. Béla Gimnázium ismét meghirdeti a 2019. évi, nemzetközi rangú, az általános és középiskolások részére kiírt, 15. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt – Kovács Győző szellemében.

A verseny célja, hogy az informatikát szerető diákok számára lehetőséget biztosítson tehetségük
kibontakoztatására, az általuk elkészített pályamunkák elkészítésén keresztül.

A versenyzők a következő kategóriákban küldhetnek be pályaműveket: