13. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny, Kovács Győző szellemében

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium 2017-ben 13. alkalommal hirdeti meg általános és középiskolás diákok számára a nemzetközi Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt, az alapító Kovács Győző szellemében.

A verseny célja, hogy az informatikát szerető diákok számára az általuk elkészített pályamunkák elkészítésén keresztül lehetőséget biztosítson tehetségük kibontakoztatására.

(A 12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertes versenyzői közül megszólítottam néhány diákot. Lelkesítő volt látni örömüket, s a későbbi beszélgetéseinkből is azt a tanulságot szűrtem le: egy ilyen verseny életre szóló, pályaorientáló élmény egy tanulónak.)

 

12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny Kovács Győző szellemében, I. Béla Gimnázium, Szekszárd, 2016. március 17-19. 

Zsakó László zsűrielnök a díjátadón
Zsakó László zsűrielnök a díjátadón

(A 12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertes versenyzői közül megszólítottam néhány diákot. Lelkesítő volt látni örömüket, s a későbbi beszélgetéseinkből is azt a tanulságot szűrtem le: egy ilyen verseny életre szóló, pályaorientáló élmény egy tanulónak.)

(A 12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertes versenyzői közül megszólítottam néhány diákot. Lelkesítő volt látni örömüket, s a későbbi beszélgetéseinkből is azt a tanulságot szűrtem le: egy ilyen verseny életre szóló, pályaorientáló élmény egy tanulónak.)

(A 12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertes versenyzői közül megszólítottam néhány diákot. Lelkesítő volt látni örömüket, s a későbbi beszélgetéseinkből is azt a tanulságot szűrtem le: egy ilyen verseny életre szóló, pályaorientáló élmény egy tanulónak.)

Beszélgetés a magyar anyanyelvű, szerbiai Ivan Seviccel, a Megépített digitális automata és vezérlése (általános- és középiskolai osztott) kategória győztesével. Pályamunkája: SmartHouse. Iskolája: Műszaki Iskola, Ada

Az alábbi ábrán szerepelnek a számítástudománnyal, információs technológiákkal kapcsolatos fontos magyarországi versenyek. Nincsenek rajta a digitális írástudással kapcsolatos versenyek, valamint a regionális (általában megyei szintű) versenyek sem.
Az ábrán szaggatott vonalak jelzik a korosztály határokat (az első vonal felett vannak az 1-2. osztályosok, az első és a második vonal között a 3-4. osztályosok, …). Az egyes versenyek közötti nyilak a ráépülést mutatják.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium 2016-ban 12. alkalommal hirdeti meg általános és középiskolás diákok számára a nemzetközi Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt, az alapító Kovács Győző szellemében.
A verseny célja, hogy az informatikát szerető diákok számára az általuk elkészített pályamunkák elkészítésén keresztül lehetőséget biztosítson tehetségük kibontakoztatására.

Egy sikertörténet a Neumann-versenyen – Kovács Győző szellemében

Badics Alex 2007-ben és 2009-ben még versenyzőként indult a Neumann-versenyen. Második alkalommal a játék kategóriában első helyezett lett Stickman Warfare című programja. Alex később is figyelemmel kísérte a versenyt, kísérőtanárként minden évben eljött Szekszárdra. Közben saját karrierjét is egyengeti: immár négy éve sikeres szoftverfejlesztő és biztonsági szakértő.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium 2015-ben 11. alkalommal hirdeti meg általános és középiskolás diákok számára a nemzetközi Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt, az alapító Kovács Győző szellemében.

A verseny célja, hogy az informatikát szerető diákok számára az általuk elkészített pályamunkákon keresztül lehetőséget biztosítson tehetségük kibontakoztatására.

A versenyzők a következő kategóriákban küldhetnek be pályaműveket: