A fórum résztvevői a Neumann Társaság tevékenységéről, az ICDL aktualitásairól hallhattak.

A CEPIS és az ICDL Alapítvány üzent.

Nagy érdeklődéssel fogadták a Neumann Társaság által kiadott IT biztonság közérthetően című könyv bővített verzióját, huszonnégy óra alatt több mint 1200-an töltötték le a hiánypótló tankönyvet. Az olvasó a tankönyvben átfogóan tájékozódhat az információbiztonság kérdéséről, különös figyelmet fordítva a gyermekek védelmére, a minket érő digitális fenyegetettségek felismerésére és elhárítására.

2023. november 22-én nagy sikerrel zajlott le a fenti címmel tartott online eseményünk

Mint minden évben, jövőre is február elsején lépnek életbe az ICDL vizsgaközpontok működési szabályzatának aktuális évre vonatkozó kisebb-nagyobb módosításai. Az utóbbi esztendőkben jelentős változást jelentett például a Sophia vizsgaszoftver használata, és ezzel az automatikus vizsgáztatás bevezetése, vagy akár a távoli vizsgák megszervezésének lehetősége.
2024-től a Társaság nem tervez nagyobb léptékű változásokat, a módosítások egyrészt a már napi szinten megvalósuló gyakorlat szabályzatba való beültetését, illetve az automatikusan letehető vizsgamodulok számát érintik.

Dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke ünnepélyes keretek között aláírta a néhány éve alapított, budapesti székhelyű Külkereskedelmi Technikum ICDL vizsgaközponti szerződését.

A 2023. november 7-én tartott eseményen egyéb stratégia megállapodások megkötésére is sor került, a BZSH Külkereskedelmi Technikummal történő szakmai együttműködésről a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának dékánhelyettese, Dr. Forgács Anna, és az EuroExam International Kft. ügyvezetője írták alá a dokumentumokat.

Az esemény célja, hogy a résztvevők megismerjenek néhány olyan új lehetőséget, amellyel a digitális kompetenciákat a mai technikai feltételeknek megfelelően fejleszthetik a tanulásban, az oktatásban és az önkifejezés eszközeként.

Az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében két, már korábban elkészült, azonban most nemrégiben megújított és aktualitásokkal kiegészített könyv került ismertetésre: az ICDL Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás és az IT biztonság közérthetően elnevezésű kötetek.

Az október 19-20-án Prágában tartott ICDL Európa vezetői értekezlet idén az országok közötti tapasztalatátadást tűzte ki céljául. Szalay Imre összegző gondolatait az alábbi írás foglalja össze.

Az ICDL vizsgaközpontok minőségellenőrzése áthelyeződött az online térbe. A Covid járvány megváltoztatta a minőségellenőrzések módját, ugyanis a korábbi, helyszíni, fizikai jelenléttel zajló ellenőrzéseket felváltotta a távolról, de az online térben mégis személyesen történő „látogatás”. Az eddigi tapasztalatok szerint a vizsgaközpontok számára is kedvező változás minden tekintetben megfelel a kapcsolattartás és a minőségi kritériumok vizsgálata céljának.