e-Hód - HÓDítsd meg a biteket

Mi az e-Hód?

A HÓDítsd meg a biteket a BEBRAS-kezdeményezés magyar partnere.

Bebras: Nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny (International Contest on Informatics and Computer Fluency) – MINDENKINEK

A Bebras Dr. Valentina Dagiene litván professzor által életre keltett kezdeményezés, melynek célja, hogy

  • megmutassuk az informatika területének sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit;
  • felkeltsük az érdeklődést az informatika iránt;
  • feloldjuk az informatikával kapcsolatos félelmeket, negatív érzéseket;
  • segítsük az oktatásban résztvevőket minél színesebb, érdekesebb, motiválóbb informatikai gondolkodást segítő feladatokkal, lehetőségekkel.

A kezdeményezés fő megvalósulása egy verseny, melyhez a Bebras-országok minden évben közösen dolgoznak ki lehetséges és felhasználható feladatokat. Ezek közül a legjobbak kötelezőek lesznek, a többi pedig szabadon választott, illetve az adott ország saját feladatokat is adhat a versenyzőknek.

A feladatokra minden ország adhat be javaslatokat, melyeket május környékén a Bebras workshop-on résztvevők választanak ki vagy dolgoznak át, ha kell. A kiválasztás során a legjobbnak ítélt feladatok, illetve azok kidolgozói jutalmat is kapnak.
Magyarországon többségében az ELTE IK tanárképzésben résztvevő hallgatók által készített feladatok kerülnek beküldésre.

A versenyre minden országban az adott év novemberének második hetében kerül sor a Bebras-héten. Ekkor a résztvevők online kapják meg és válaszolják meg a kérdéseket. A versenyre fordítandó idő egy tanóra, 18 feladat három nehézségi szinten: könnyű, közepes és nehéz.

Nevezni több életkor-kategóriában lehet.

  • 4. osztály, Kishód
  • 5. és 6. osztály, Benjamin
  • 7. és 8. osztály, Kadét
  • 9. és 10. osztály, Junior
  • 11. és 12. osztály, Senior

A verseny mellett további hód-tevékenységekkel is igyekszünk megjelenni – tovább színesíteni a lehetőségeket.

További információ: http://e-hod.elte.hu/


Kapcsolódó hírek

2017. 12. 13.
A bebras nemzetközi informatikai verseny hazai szervezésében idén több mint 21 ezer diák versenyzett az öt életkori kategóriában.
2016. 12. 20.
Idén is sikeresen lezajlott a HÓDítsd meg a biteket! informatikai verseny (http://e-hod.elte.hu).
2016. 03. 10.
Az alábbi ábrán szerepelnek a számítástudománnyal, információs technológiákkal kapcsolatos fontos magyarországi versenyek. Nincsenek rajta a digitális írástudással kapcsolatos versenyek, valamint a regionális (általában megyei szintű) versenyek sem.
Az ábrán szaggatott vonalak jelzik a koroszt…
2015. 10. 08.
BEBRAS: NEMZETKÖZI INFORMATIKAI ÉS SZÁMÍTÓGÉP-KÉSZSÉG VERSENY
(INTERNATIONALCONTEST ONINFORMATICS ANDCOMPUTERFLUENCY) – MINDENKINEK Az informatika az egyik kedvenc tantárgyad? Te vagy az osztályban a számítógépguru? Hadd mutassunk további érdekességeket, újdonságokat! Hadd állítsunk újabb kihí…
2013. 10. 09.
Dátum: -
AZ INFORMATIKA AZ EGYIK KEDVENC TANTÁRGYAD? TE VAGY AZ OSZTÁLYBAN A SZÁMÍTÓGÉPGURU? HADD MUTASSUNK TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEKET, ÚJDONSÁGOKAT! HADD ÁLLÍTSUNK ÚJABB KIHÍVÁSOK ELÉ! UNOD AZ INFORMATIKÁT? ESETLEG IRTÓZOL MÉG A GONDOLATÁTÓL IS? HADD MUTASSUK MEG A SZÉPSÉGEIT, LEHETŐSÉGEIT ÉS AZT, HOGY TE IS LE…