Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny, Kovács Győző szellemében

A diák programtermékek magyarországi versenye 1984-ben a Garay versennyel kezdődött. A termékversenyt az NJSZT, a Mikroszámítógép Magazin (az első magyarországi diák számítástechnikai havilap) és a Garay János Gimnázium hirdette meg. Zentai András, a Gimnázium akkori igazgatója a versennyel azt szerette volna elérni, hogy a gimnázium tanulóiban érdeklődés ébredjen a korai számítástechnika iránt, és így gyorsabban alakuljon ki a megfelelő informatikai kultúra mind Tolna megyében, mind pedig a szekszárdi iskolákban – elsősorban persze a Garay János Gimnáziumban.

A verseny másik fő célja az volt, hogy a diákok megtanuljanak „eladható” – azt is mondhatnám technologizált – programtermékeket készíteni. A versenyen – minden addigi diákversennyel ellentétben – a zsűri csak a termék minőségét vizsgálta, se az nem érdekelte, hogy a terméket milyen nyelven és az sem, hányan készítették. A diákok erre hamar ráéreztek, és már az első döntőkre is több olyan pályázatot küldtek be, amit akár 4-5 fős „team”-ekben fejlesztettek ki, éppen úgy, mint ahogyan azt a professzionális szoftver-fejlesztési intézetekben csinálták. Az első évben a verseny új játék-programok vetélkedőjével indult, ez az „egytémájúság” néhány évig tartott, majd egyre több témát vettünk fel a programba, először az oktató programokat, később az alkalmazói programokat, de nem kellett sokáig várni, hamarosan megjelent az első látvány-program pályázat (a mai képzőművészeti és zenei programok „őse”), végül pedig az Internet megjelenésével az első Internetes alkalmazói program-pályázatok is megérkeztek.

A Garay-verseny hűen követte a professzionális számítástechnika magyarországi fejlődését, sőt néha még meg is haladta. A Garay versenyt 20 alkalommal rendezték meg, az utolsó versenyre 2003-ban került sor, amikor a verseny iránt az érdeklődés megcsappant… Ekkor iskolánk (I. Béla Gimnázium) vállalta, hogy az iskola tanáraival ismét szeretnék megszervezni ezt a diákversenyt, méghozzá úgy, hogy mozgósítani fogják nem csak a város többi általános és középiskolájának, hanem az országnak, sőt a környező országok magyar iskoláinak a diákjait is. Miután 2003-ban ünnepeltük Neumann Jánosnak, az első, mai architektúrájú, Neumann elvű számítógép megalkotójának a 100. születésnapját, 2003-ban újra indítottuk ezt a nagy múltú diák-számítástechnikai versenyt, amit – a Neumann év tiszteletére – röviden Neumann versenynek neveztük el. (Lásd a címben a verseny teljes nevét.) A Neumann verseny meghirdetői a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az I. Béla Gimnázium voltak. Az első, a 2004-es Neumann versenyre a diákok 62 pályázatot küldtek be, egy kicsit még többet is, mint az utolsó Garay-versenyre, amiből sejteni lehetett, hogy a verseny újabb fejlődés előtt áll. Azóta a kezdeti optimizmusunk beigazolódott, így mára, a több mint 250 nevezés érkezett az ország minden tájáról, valamint a határainkon túlról (a nevezések mintegy fele a határon túlról érkezett), ezzel is jelezve rendezvényünk sikerét!

2012. december 18-án Kovács Győző, a verseny kitalálója, lelkes és fáradhatatlan szervezője, a zsűri elnöke, aki „mellesleg” a hazai informatika egyik kiemelkedő személyisége volt, elhunyt. Ez a nap, a versenynek, de a hazai informatika népszerűsítésének is fekete napjaként került be a kalendáriumba. A 2013-as versenyt már „Győző” (mindenkinek tegeznie kellett…) nélkül kellett megszervezni, de jelenléte a versenyen így is tapintható volt…

Próbálkozásaink, hogy a verseny zsűrijének elnökét pótoljuk sikerre vezettek, mert az NJSZT javaslatára és kérésünkre Dr. Zsakó László elvállalta a megbízást. Személyében a hazai informatika-oktatás, tehetséggondozás egyik kiemelkedő alakja lett a verseny zsűri-elnöke.

Így a Kovács Győző által megálmodott verseny töretlenül folytatódhatott, és mára már komoly, elismert és népszerű itthon és a határainkon túl is.

További információ:


Kapcsolódó hírek

2018. 03. 25.
Tanulni sosem szégyen: rákerestem a versenyek helyesírására. A tanácsadó szerint a verseny szó kisbetűvel írandó – kivéve, ha az adott verseny már intézményként működik. Épp ezért én évek óta Neumann Versenynek írom a Neumann versenyt – még ha a teljes neve kissé hosszabb is: a március 22-23-án tart…
2017. 12. 03.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság valamint a Szekszárdi I. Béla Gimnázium ismét meghirdeti a 2018. évi, nemzetközi rangú, az általános és középiskolások részére kiírt, 14. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt, az alapító, Kovács Győző szellemében. A verseny célja, ho…
2017. 04. 05.
Az egzakt módon nem állapítható meg, hogy a tizenhármas valóban szerencsés szám-e, az viszont egész biztos, hogy a 13. Neumann János Nemzetközi Tehetséggondozó Programtermék Verseny idén is profi szervezéssel és sikeresen zajlott le Szekszárdon.
2017. 01. 25.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium 2017-ben 13. alkalommal hirdeti meg általános és középiskolás diákok számára a nemzetközi Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt, az alapító Kovács Győző szellemében. A verseny célja, hogy az informatik…
2016. 03. 22.
(A 12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertes versenyzői közül megszólítottam néhány diákot. Lelkesítő volt látni örömüket, s a későbbi beszélgetéseinkből is azt a tanulságot szűrtem le: egy ilyen verseny életre szóló, pályaorientáló élmény egy tanulónak.)  
2016. 03. 22.
12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny Kovács Győző szellemében, I. Béla Gimnázium, Szekszárd, 2016. március 17-19.  Zsakó László zsűrielnök a díjátadón
2016. 03. 22.
(A 12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertes versenyzői közül megszólítottam néhány diákot. Lelkesítő volt látni örömüket, s a későbbi beszélgetéseinkből is azt a tanulságot szűrtem le: egy ilyen verseny életre szóló, pályaorientáló élmény egy tanulónak.)
2016. 03. 22.
(A 12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertes versenyzői közül megszólítottam néhány diákot. Lelkesítő volt látni örömüket, s a későbbi beszélgetéseinkből is azt a tanulságot szűrtem le: egy ilyen verseny életre szóló, pályaorientáló élmény egy tanulónak.)
2016. 03. 22.
(A 12. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nyertes versenyzői közül megszólítottam néhány diákot. Lelkesítő volt látni örömüket, s a későbbi beszélgetéseinkből is azt a tanulságot szűrtem le: egy ilyen verseny életre szóló, pályaorientáló élmény egy tanulónak.) Beszélgetés…
2016. 03. 10.
Az alábbi ábrán szerepelnek a számítástudománnyal, információs technológiákkal kapcsolatos fontos magyarországi versenyek. Nincsenek rajta a digitális írástudással kapcsolatos versenyek, valamint a regionális (általában megyei szintű) versenyek sem.
Az ábrán szaggatott vonalak jelzik a koroszt…