A 17. ISSEP konferencia az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara és a Neumann Társaság együttműködésében, az ECACON és a MECENATÚRA pályázatok támogatásával, Budapesten kerül megrendezésre 2024. október 27-30. között.
Tehetséggondozási Szakosztály
Sikeres diákolimpiai szezonon vagyunk túl, melyet a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) koronázott meg.
Tehetséggondozásért felelős alelnökünkkel, az ELTE IK adjunktusával, Erdősné dr. Németh Ágnessel beszélgettünk, akit beválasztottak a világverseny Nemzetközi Bizottságába.
Mesélt a diákolimpiák kihívásairól, a magyar úttörők, Dr. Hanák Péter, Dr. Horváth Gyula és az idén elhunyt Dr. Zsakó László elismeréséről – és a tehetséggondozás megújulásáról is.
Határon innen és határon túl nyitott a lehetőség a magyar diákoknak a diákolimpiákon való részvételre – a Neumann Társaságnak, az ELTE Informatikai Karának és Tehetséggondozási Szakosztályunknak köszönhetően.
Délután a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának tisztújító rendezvényére is sor kerül.
Az ELTE csapata, benne egykori diákolimpikonjaink, a 141 indulóból a 24. helyen végzett. Büszkék vagyunk!
Jelentős sikerről tudunk beszámolni: 7 nemzetközi diákolimpián 19 érmet szereztek a magyar versenyzők
A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat.
Sajtóközlemény
Az Európai Junior Informatikai Diákolimpiát idén Moldova rendezte – egy közeli ország, amelyet talán mégis ritkábban keresnek fel magyar turisták, pedig gazdag a látnivalókban. Az augusztusi, rekkenő hőségben megtartott nemzetközi versenyről egy ezüst- és két bronzéremmel, valamint egy dicsérettel tért haza négy ifjú diákolimpikonunk. Csapatvezetőjük, tehetséggondozásért felelős alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes már az IOI-ra, a nagy Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára (Egyiptom) készül, de helyettese, Szabó Zsanett szakított időt egy kis beszélgetésre. Konkrétan egy nyárvégi iskolai értekezlet után, mert „civilben” ő az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium matekatika és digitális kultúra tanára.
Idén augusztus 16-22. között rendezték meg Moldovában az Európai Junior Informatikai Diákolimpiát (eJOI), amelyen a világ 26 országának legtehetségesebb diákjai mérték össze tudásukat.
A legelső alkalommal megrendezett IOAI-n mindkét magyar csapat ezüstérmet szerzett a tudományos feladatokban, a gyakorlati feladatokért pedig az 1-es csapat kapott ezüstérmet.
Augusztus közepén Bulgáriában kerül megrendezésre az első Nemzetközi MI Diákolimpia, amelynek fő támogatója a Google. Sajtóközlemény.
A hollandiai Veldhovenben pénteken ért véget a 2024-es Európai Lány Informatikai Diákolimpia, az EGOI, amelyről a magyar diákok két ezüst-, egy bronzéremmel és egy dicsérettel tértek haza.
A magyar diákcsapat mind a négy tagja érmes helyezést ért el a csehországi Brnóban rendezett régiós informatikai versenyen: a CEOI-n induló magyar középiskolások összesen két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, ami a több mint harminc éve zajló megmérettetés történetében valaha elért legjobb eredmény.
Sajtóközlemény, Budapest, 2024. július 1.
Kollégái emlékfaültetéssel tisztelegtek életműve előtt.
A fotókat Vincze Dorottya készítette (ELTE).
További információ:
http://tehetseg.inf.elte.hu/valogatok/valogatok_aktualis.html
Köszönjük, Nemzeti Tehetség Program – 1823!
A fotókat Vincze Dorottya készítette (ELTE).
További információ:
http://tehetseg.inf.elte.hu/valogatok/valogatok_aktualis.html
Köszönjük, Nemzeti Tehetség Program – 1823!
A megemlékezésen mindenkit szeretettel látnak!
2024. május 30-án lezajlott az új diákolimpia válogatóversenye, melynek eredményei most lettek publikusak.



