Összefoglalás

  • DigComp egy keretrendszer, nem pedig tanúsítvány
  • Az ECDL/ICDL a DigComp példaértékű megvalósítása
  • Egyre több EU-tagállam használja a DigComp-ot a digitális kompetenciák referenciájaként

Mi a DigComp?

A DigComp az Európai Bizottság által létrehozott digitális kompetencia-keretrendszer, amelynek célja, hogy megkönnyítse a digitális kompetencia fejlesztést és megértést Európában.

A professzionális informatikai társaságokat, így a Neumann Társaságot is összefogó európai ernyőszervezet, a CEPIS idén tavasszal felmérte a DigComp, azaz az Európai Állampolgári Digitáliskompetencia-keretrendszer ismertségét a tagszervezetek körében. A felmérés, melyet természetesen az NJSZT is kitöltött, hangsúlyozza a keretrendszer előnyeit, hasznát a munkaerőpiacon és az oktatásban – és egyértelműen látszik, hogy az ECDL (más országokban: ICDL) jól illeszkedik hozzá, tehát nagy mértékben és kipróbált módon segítheti céljai megvalósulását.

A járvány utáni helyzetet tekintették át az ECDL Alapítvány fórumai szeptemberben. A jó példák azt mutatják, hogy korszerű technikákkal ellensúlyozható a pandémia jelentette kiesés!

Az ECDL Alapítvány statisztikai adatai alapján elmondható, hogy a legtöbb ECDL/ICDL országban a koronavírus miatt kevesebben regisztráltak az ECDL vizsgarendszerbe és visszaesett a vizsgák száma is.

A DigComp rendszert ad, amelyre az ECDL megoldásokat kínál. Az ECDL konkrét elvárásokat fogalmaz meg a digitális kompetenciákra, ehhez hasonlóan épül fel az új szakképzési rendszer, amely az egyes szakmák esetén a digitális tudással kapcsolatos követelményeket határozza meg.

A Neumann Társaság szerint is szükséges a valós digitális kompetenciák megszerzéséhez az EU-s kormányoknak forrásokat allokálni célzott és minősítést adó képzésekre. A sikerhez ezen kívül elengedhetetlen a felhasználás eredményességének visszamérése a konkrét célok meghatározása után: például meghatározni, hogy egy évben a források felhasználásával a célcsoport adott százalékának kell megszereznie a minősítést, legyen az pl.  ECDL jogosítvány vagy a DigComp valamilyen szintje.

A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatót (DESI) évente felmérik az Európai Unió minden országára.

A Neumann Társaság a több szempontú elemzésben a humán tényező, a digitális tudás, a digitális írástudás mértékét figyeli elsősorban, itt tud ráhatással lenni.

A digitális felzárkóztatás fontosságát jól jelzi, hogy három uniós biztosa is lesz a digitális ügyeknek. Európa digitális felzárkózása minden európai állampolgárt érint. A Neumann Társaság évek óta hangsúlyozza, hogy a digitális kompetencia egyike azon kulcskompetenciáknak, amelyek nélkül a munkaerőpiacon való érvényesülés, a mindennapi IKT-használat és az e-kormányzatban és e-közigazgatásban való kiigazodás is elképzelhetetlen ma már.

A digitális kompetenciák fontossága minden fejlett országban evidencia, a fejlődő országokban pedig a kiemelkedés záloga. Most egy szuperhatalomból, az Amerikai Egyesült Államokból hoztunk egy fontos példát: az ECDL (Európán kívül: ICDL) több modulja is elismert lett az Amerikai Oktatási Tanács kreditrendszerében.

Az ECDL tökéletesen lefedi a DigComp kompetenciáit