Idén rendkívüli programmal várjuk az érdeklődőket 2023. szeptember 29-én, pénteken, a normális nyitvatartáson túl az ITK-ban: a Kutatók Éjszakáján!

Úgy döntöttünk, hogy klasszikus előadások helyett 16 órától folytatódik a teljes kiállítás https://ajovomultja.hu/ megtekintése és tárlatvezetése, melyet Kónya Orsolya múzeumpedagógus végez, és speciális, egyedi tárlatvezetéssel összekötött bevezető mondatok fognak csak elhangzani, majd utánuk a tárlatvezetésük.

Az Óbudai Egyetem Neumann Karán filmvetítéssel, könyvbemutatóval, beszélgetésekkel - no meg retro játékokkal és kvízzel várja a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a tudománytörténetre, informatikatörténetre és egy nagy magyar tudós világára nyitott érdeklődőket.

A Társaságon belül a Múlt örökségnek két nagy ága van: a tárgyiasult eszközök kiállítása, az Informatika Történeti Kiállítás (ITK, honlapja https://ajovomultja.hu/ ) Szegeden (meg a még nem kiállított eszközök a Raktárbázison) és a digitális örökség bemutatásra készített honlap, az Informatikatörténeti Fórum (iTF) honlapja (https://itf.njszt.hu/), melynek szerves része az Informatikatörténeti Adatár (ITA).

A Társaságon belül a Múlt örökségnek két nagy ága van: a tárgyiasult eszközök kiállítása, az Informatika Történeti Kiállítás (ITK, honlapja https://ajovomultja.hu/ ) Szegeden (meg a még nem kiállított eszközök a Raktárbázison) és a digitális örökség bemutatásra készített honlap, az Informatikatörténeti Fórum (iTF) honlapja (https://itf.njszt.hu/), melynek szerves része az Informatikatörténeti Adatár (ITA).

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF), az Óbudai Egyetem (ÓE) és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) tisztelettel meghívja Önt az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére.

A Tanárnő sokrétű munkájának fontos része az a mintegy 45 év, amit az idén 55 éves NJSZT-ben dolgozott és dolgozik végig önzetlenül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetünk vezetőjeként.

A számítógéptudomány, a robotika, a mesterséges intelligencia alkalmazásainak területén végzett kiemelkedő oktató, nemzetközi hatókörű tehetséggondozó és tudománynépszerűsítő munkájáért, a Magyar Ifjúsági Robot Kupa versenyek elindításáért és szervezéséért, a magyar diákok nemzetközi versenyeken való részvételét odaadóan támogató, szemléletformáló munkájáért érdemelte ki az éremkeresztet.

Május 26-án emlékfát ültettünk a #neumann120 évben, a Tagore sétányon Neumann Jánosnak. Nobel-díjasok fái között egy olyan tudósnak, akit Nobel-díjas kortársai tartottak a legnagyobb zseninek.

2023. május 22-én, délután megemlékezést tartottak a SZTAKI Nagytanácstermében Vámos Tibor (1926-2021), a SZTAKI alapítója, az NJSZT korábbi elnöke (1975-85) és tiszteletbeli elnöke tiszteletére. Az eseményen Havass Miklós mondta el gondolatait Vámos Tiborról - a beszédet teljes terjedelmében közöljük.

Szeretnél közelebbről megismerkedni a kvantum-számítástechnikával? Most itt a remek alkalom, ugyanis 2023.05.25-én Szegedre látogat Kálmán Sándor chiptervező mérnök, aki a kvantumszámítógép alapjaiba enged mélyebb betekintést előadása során.

Május 18-án, 11:30-kor új helyszínen nyitjuk meg #neumann120 vándorkiállításunk. A Neumann János életét és pályáját közérthető formában bemutató tablósor a budapesti Neumann Technikum után Cegléd jelentős informatikai iskolájában lesz látható.

A megnyitó egyben az iskola számolástörténeti tárlatának megnyitója is!

2023. április 20-án, a Neumann 120 emlékév programsorozat részeként a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közös szervezésében, a SZTAKI-ban rendezték meg „A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl” című konferenciát. A rendezvényt Dr. Benedek Csaba, a SZTAKI igazgatóhelyettese, az NJSZT alelnöke nyitotta meg.

Az Informatikatörténeti Fórum (iTF) Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának idei első konferenciájára március 24-én került sor hagyományos helyszínén, az Óbudai Egyetemen.

2023. április 20-án, 9:30-kor kezdődik „A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl” című konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI Kende utca 13-17. szám alatti épületének alagsori Nagytanácstermében.

A program során a résztvevők előadásokat hallgathatnak a magyarországi számítástechnika korai éveiről, illetve a SZTAKI hardverfejlesztésének különböző időszakairól.

A rendezvény a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) közös szervezése, az előadók is e két szervezet kötelekéből érkeznek.

2023. március 24. péntek 14 órától a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Informatikatörténeti Fóruma (iTF) és az Óbudai Egyetem (ÓE) az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának következő rendezvényére várja az érdeklődőket.

Február 27-én lenne 90 éves Kovács Győző (1933-2012) - családja engedélyével egy fantasztikus anekdotagyűjteményt és szubjektív informatikatörténetet tesz digitálisan hozzáférhetővé a Neumann Társaság.

Egy digitális bölcsész rendezte meg a magyar professzionális múzeumi szféra első videojátéktörténeti tárlatát – és ugyanő most a Neumann 120 év munkálatait segíti – no meg folytatja a háziszámítógépes tömegmozgalommal kapcsolatos kutatásait. Képes Gábor kollégánkkal Apjok Vivien beszélgetett.

Megyery Károly kollégánk az Informatikatörténeti Fórum szakosztályunk Adattár projektvezetője, de precíz, átgondolt segítsége nélkülözhetetlen a Neumann Társaság egész örökség-tevékenységében. Mellette ő maga is szép, példás életutat járt be, ezért érdemes lett arra, hogy videóportréja elkészüljön. A Neumann-díjas legendánkkal Talyigás Judit beszélgetett. Ajánljuk!

1972. december végén került sor az R10 számítógép nemzetközi bevizsgálására. Ennek különösen az a jelentősége, hogy ugyan ezt megelőzően is voltak jelentős magyar ESZR-(Egységes Számítógép Rendszer) bevizsgálások, de ez volt az első rendszerszintű számítógépbevizsgálás Magyarországon.

Ezzel csatlakozott a rendszer magjait képező számítógépek aprobációjának köréhez hazánk, egy jelentős nemzetközi együttműködés részeként.

A lakásán adtuk át a Neumann Társaság Életműdíját a jövőre 90 esztendős Kázsmér Jánosnak, a magyar informatika egyik úttörőjének!

A díjat a Neumann Társaság képviseletében Beck György elnök adta át a legendás szakembernek, akit az IT-közösségben a legtöbben onnan ismernek, hogy 1968-tól a Videoton Számítástechnikai Gyár, majd 1971-től a Videoton Fejlesztési Intézet, 1985-től pedig a Videoton Elektronikai Vállalat és a Videoton Rt. elnök-vezérigazgatója volt.

50 éve, 1972. augusztus 28-án indult el Szegeden a Programozási Rendszerek konferenciasorozat, amely 1988-ig háromévente tekintette át a magyarországi programozási rendszerfejlesztők eredményeit. A konferenciasorozatot az NJSZT Programozási Rendszerek Szakosztálya szervezte, alkalmanként mintegy 300 főnyi hallgatóság részvétele mellett.