• ​​​​​​​Már beszámoltunk róla, hogy nagyszerűen szerepelt a magyar csapat az EGOI-n, az Európai Lány Informatikai Diákolimpián. Az egyéniben induló négy versenyzőből hárman bronzérmet kaptak, a negyedik versenyzőnk is az erős középmezőnyben végzett. A csapatvezető a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke volt, Erdősné dr. Németh Ágnes, akivel most az EGOI versennyel kapcsolatos tapasztalatokról beszélgettünk.

  • Hely

    Ericsson Székház ( Infopark - 1117 Budapest Magyar Tudósok körútja 11. )

    Dátum

    Hogyan érinti a válság a projektmenedzsmentet a különböző gazdasági ágazatokban? Milyen válaszokat találnak a kihívásokra a cégek?
    A PMSZ 38. Körkapcsolás konferenciáján szó lesz a változások kezeléséről, a projektmenedzsment eszközök adta lehetőségekről, a válságmenedzsmenthez szükséges készségekről.

    A konferencia szakmai partnere: a Neumann Társaság.

  • A kiberbiztonsági hónap jegyében

    Hely

    Óbudai Egyetem, Jánossy Ferenc Szakkollégium, Budapest, Tavaszmező u. 15-17., TG F 17-es terem

    Dátum

    Volt hallgatóink mesélnek az informatikus lét és munka szépségeiről
    Szakemberek mutatnak be egy-egy informatikai érdekességet

  • Hely

    Óbudai Egyetem, 1034 Budapest Bécsi út 96/B F.09 előadó

    Dátum

    Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara és a Neumann Társaság High Performance Computing szakosztálya minikonferenciát rendez 2022.
    november 8-án.
    A minikonferencia célja a hazai kutatók és ipari szereplők számára bemutatkozási lehetőségének biztosítása, szakmai népszerűsítése, a hazai közösség összefogása.

  • Törökországban zajlott a hétvégén véget ért Európai Lány Informatikai Diákolimpia: Antalyából a magyar csapat jó eredménnyel, három bronzéremmel tért haza. A második alkalommal megrendezett EGOI napjainkban különösen fontos verseny, hiszen világszerte és itthon is a szükségesnél kevesebb nő dolgozik informatikusként - a verseny pedig pont a női tehetségekre irányítja rá a figyelmet, hogy a versenyzők sikereit látva minél több lány kapjon kedvet ehhez a pályához.

  • Európai szintű online robotikai verseny

    Dátum

    -

    ERW logo

    Támogató platformok, menetrend, létszám, prg. nyelv, reg. díj:

  • Dátum

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Karának szervezésében, a Montenegrói Egyetem, a Donja Gorica Egyetem, valamint a Szabadkai Műszaki Főiskola közreműködésével, 2022. december 13-án immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre az International Mechatronical Student micro-Conference (IMSµC 2021) nevű hallgatói konferencia, melynek célja, alkalmat adni a hallgatók számára mechatronikai, valamint járműtechnikai projektmunkáik bemutatására.

  • Az Európa legkeresettebb szoftverszakmáiról és -készségeiről szóló jelentés kiindulópontja egy koherens európai szoftverkészség-stratégia kidolgozásának.

  • A Newsweek által összeállított, a „világ leginnovatívabb kórházai” 2021-es listáján a CHUM-ot „innovatív jellegéért” díjazták az MTL Tech Awards-on.

  • Az NJSZT elnöke a Klubrádió műsorában

    Az alapos, értékes, mély beszélgetés sok szellemi útravalót ad – és a legutóbb Hazám-díjjal elismert pálya sokszínűsége mellett a Neumann Társasággal kapcsolatos tervekhez, közös céljainkhoz is kedvet csinál!

  • Egyre több felsőoktatási intézményben jelent extrapontot az ICDL, azaz a nemzetközi számítógép-használó jogosítvány megléte, hiszen a digitális kompetenciák megfelelő szintje már nem csak informatikai területen elengedhetetlen. Ezt ismerték fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Óbudai Egyetem vezetői,  akik elfogadták a Neumann Társaság ajánlását – és 2024-től figyelembe veszik a 400 felvételi pontszám feletti 100 pont beszámításánál az ICDL-t. 

  • Újabb nemzetközi versenyen bizonyítottak a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában felkészült diákok! 

  • Fontos a tanulás, gyakorlás minden diáknak, aki elhivatottságot érez magában, hogy profi versenyzővé, akár diákolimpikonná váljon - vagy már szerzett is tapasztalatot versenyrendszerünkben. Elindult a jelentkezés a Nemes Tihamér Versenyre (határidő: október 23.!) és novembertől négy időpontban szakköri részvételre is lehetőség van.

  • Hely

    SZTAKI, Nagytanácsterem, Kende utca 13-17.

    Dátum

    A Neumann Társaság vállalt küldetése szerint GPS-ként kívánja segíteni a társadalmat a digitális világban való tájékozódásban. Egy évente megrendezett, nagy konferencián nem veszhetünk el az utcák rengetegében, hanem néhány kereszteződésre, csomópontra koncentrálunk, de így is egy átfogó, felülnézeti látkép bemutatására törekedve. Informatika A-tól Z-ig, illetve: AI-tól (azaz MI-től) Z-generációig.

  • Az évenként készülő Digital Economy and Society Index (DESI index- https://digital-strategy.ec.europa.eu/en/library/digital-economy-and-so…) mutatói szerint hazánk – a 27 uniós ország közül – jelenleg a 22. helyen áll; az emberi tényezőt, a digitális kompetenciát tekintve pedig ennél sajnos még eggyel rosszabb a helyezése, a 23.

    Az ICDL egy fontos eszköz lehet ahhoz, hogy javítsunk ezen!

  • Közreadjuk a Flex szerzőjének véleménycikkét, mely a Világgazdasági Fórum weboldalán jelent meg, és szembemegy azzal a közhiedelemmel, hogy az automatizálás kizárólag megszünteti a munkahelyeket.

  • Hely

    PTE MIK - Pécs, Boszorkány u. 2.

    Dátum

    Nagy sajtóérdeklődéssel várt budapesti programunk mellett az NJSZT Baranyai szervezete a lakosság biztonságtudatosságának növelése érdekében a Kutatók Éjszakáján kiberbiztonság témában szervez aktivitásokat a Pécsi Tudományegyetemen. A Juhász Jenő Szakkollégium Kiberbiztonsági Kutatócsoportjával (KiKuCs) közösen az alábbi programok lesznek elérhetők az érdeklődők számára.

  • A világ harminc országának legfeljebb 15 és fél éves diákjai számára meghirdetett Európai Junior Informatikai Diákolimpiát (eJOI) idén Ukrajna rendezte meg - virtuálisan. A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az eJOI-ra, amelyen két ezüstérmet és öt bronzérmet szereztek.

  • Versenyben a robotok című, sikeres online meetupunk után Robotika Szakosztályunk közzéteszi robotika versenynaptárát. Várjuk a kiegészítéseket, új információkat! Folytassuk a közös gondolkodást és cselekvést a versenyközösségek érdekében!