A munkaközösség feladatának tekinti, hogy saját eszközeivel segítse a történeti kutatásokat, ehhez publicitást biztosít, összehozza a tenni akaró embereket. Az informatika történetével kapcsolatosan különböző helyeken és célokkal folyó kutatási, emlékmegőrzési és bemutatási tevékenységek segítése, elsősorban olyan eszközökkel, mint az informatika-történet iránt érdeklődők számára találkozási lehetőségek és vitafórum biztosítása, valamint az ilyen tevékenységek számontartása és ismertségük előmozdítása.
Hely: Győr, Széchenyi István Egyetem (Egyetem tér 1.)
Dátum:
-
A konferencián elhangzik Dömölki Bálint – Havass Miklós – Holl András – Langer Tamás: Az NJSZT Informatikatörténeti Fóruma honlapjának megőrzése az „örökkévalóság” számára című előadás is!
Évadnyitó rendezvényt tartott az iTF Nagy Számítástechnikai Műhelyek rendezvénysorozata: ezúttal az Államigazgatási Számítógépes Szolgálat (ÁSzSz) történetének bemutatására került sor - Breuer Pál beszámolója
Boldog Magyar Informatika Napját!
Ma 66 éve, 1959. január 21-én számolt be az MTI az első magyarországi elektronikus "számológép" (mai szóval: számítógép), az M-3 elkészültéről.
A hír több sajtótermékben megjelent, a közemlékezetben az Esti Hírlap borítója maradt meg a leginkább, hiszen a népszerű…
"A legpompásabb emberi elme" - mondta Szent-Györgyi Albert a december 28-án 121 éve született Neumann Jánosról.
Nemcsak a kortársai, a hozzá mérhető, zseniális tudósok tartották a körükből is leginkább kiemelkedő géniusznak, de az utókor is "az évszázad embereként", a jövő látnokaként gondol rá, a n…
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kázsmér János, az NJSZT Életműdíjasa elhunyt.
"Irigylésre méltó, 92 éves kora és egészségügyi állapota ellenére halála mégis váratlan és megrázó esemény egész családunk számára" - írta kedves családtagja, akitől a hírről értesültünk.
Osztozunk a család gyászában. Káz…
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.