Az aranyérmes csapattal, Fülöp Mátéval, Csáki Botonddal, Tarján Bernáttal és Szilágyi Balázzsal váltottunk is pár szót a díjkiosztó után a Kódkupán, a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia hazai válogatóversenyén, amely egy elég friss része tehetséggondozási rendszerünknek – és sok meglepetést tartogat még a rutinosabb versenyzőknek is. Mind a négy srác évek óta részt vesz tehetséggondozási „versenypiramisunkban”, a különböző, egymásra is épülő versenyeken választjuk ki a nemzetközi mezőnyben is helytállni képes diákokat. És most láthatják majd az igazi piramisokat is – de erről később.
verseny
A BMSzC Neumann János Informatikai Technikum és az Emarsys-Technologies Kft. közös versenyt hirdet, melyre szeretettel várjuk a versengő kedvű középiskolásokat.
Február 3-án és február 5-án zajlik az Info(1)Cup nemzetközi verseny két versenynapja. A romániai szervezésű megmérettetés egy kiváló platform a diákolimpikonoknak arra, hogy összemérjék tudásukat. Természetesen magyar versenyzőink is indulnak, tehetséggondozásért felelős alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes vezetésével.
Most Noszály Áron csapatvezető-helyettessel beszélgettünk. Áron nemrég még versenyzőként brillírozott. Ez a legjobb út: „tehetséggondozottból” (nagy tehetségből) lett tehetséggondozó.
Nyitott, tanulságos robotika versenyre várunk - a részvétel ingyenes! Mindenkinek ajánljuk a Neumann Társaság támogatásával megrendezésre kerülő megmérettetést!
A Neumann 120 jubileumi évben a hagyományos szekszárdi Neumann Verseny is különleges lesz! Olvasd el a versenyfelhívást, nevezz - és legyél esélyes a különdíjra is!
A napokban ért véget a PTE Műszaki és Informatikai Kar és a Neumann Társaság Baranya Megyei Szervezete által rendezett V. Prograce, 19 csapat mérte össze a programozói tudását a sikeres, különleges versenyen. Most megyei szervezetünk titkárával, Gyurák Gáborral beszélgettünk, aki azt mondja így közvetlenül a verseny után: a Prograce-t nem lehet kipihenni, hiszen az elmúlt két hónap erről a versenyről szólt. A lelkesedés pedig ki fog tartani a VI. Prograce-ig – és tovább…
A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös szervezésében 2016-ban rendeztük meg az első Prograce programozó versenyt. 2019-ig minden évben megrendeztük az eseményt, de a Covid miatt két évet kellett várni, hogy a jubileumi, V. Prograce 2022. december 10-én újra fiatalokkal teli, nyüzsgő helyszínné változtassa a PTE Boszorkány úti campusának épületét!
Jövőre, a Neumann120 évben is lesz Magyar Ifjúsági Robot Kupa - és természetesen a nyíregyházi ligák mellett a budapesti ligák is megrendezésre kerülnek! A Neumann Társaság szakmai támogatásával megrendezett robotikaverseny a RoboCupJunior nemzetközi közösséghez is kapcsolódik. Minden tanárt, szakköröst, a robotika iránt érdeklődő diákot bátorítunk, hogy kapcsolódjon be ebbe a befogadó légkörű, nagyszerű versenybe!
Figyelmetekbe ajánljuk a középiskolások és egyetemisták számára kiírt V. PROGRACE programozó versenyt, amely a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán kerül megrendezésre. A versenyt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Pécsi Tudományegyetem közösen szervezi. A versenyre 2 fős csapatok jelentkezését várjuk.
Neumann János születésének 120. évfordulója tiszteletére a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 35.000 Forint (bruttó) értékű különdíjat tűzött ki, melyet az a kiemelkedő teljesítményű csapat kaphat, amelynek projektje a Neumann munkásságához, valamilyen informatikai területhez, digitális eszközök alkalmazásához, a digitális írástudás fejlesztéséhez kapcsolható.

Támogató platformok, menetrend, létszám, prg. nyelv, reg. díj:
Újabb nemzetközi versenyen bizonyítottak a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában felkészült diákok!
Imád sudokuzni, imád programozni – és bolondul a pesti életért. De legjobban a tudományban van otthon Éles Júlia, aki most elsőéves egyetemista az ELTE Informatikai Karán. Máris egy igazi női példakép. Számos versenyen bizonyította már tudását, talpraesettségét – s most aktuálisan az EGOI-ra készül, az Európai Informatikai Lány Diákolimpiára. Vele beszélgettem a Neumann Társaság Báthori utcai irodájában – és általa közelebb kerültem a diákolimpiák világához is.
Alkalmazói programok, játékprogramok, megépített hardver és vezérlése, számítógépes grafika, animáció és CAD… Ennyiféle kategória, ennyiféle készség és tehetség. Várjuk a bátor, kreatív diákokat!
A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés, hiszen közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteniük a fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban.
Tegnap tartották az IOI 2022 első versenynapját az indonéziai Yogyakartában, a hibrid megrendezett versenyen a helyszínen és online is vettek részt versenyzők a nemzetközi mezőny legjobbjaiból. A részeredményeket a hibrid versenyzés miatt sokáig online sem lehetett követni. Az 5 óra hosszat tartó feladatmegoldás megterhelő kihívás volt a helyszínen és megterhelő online bekapcsolódva is.
Augusztus 7-től augusztus 15-ig tart a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI 2022, Indonézia), az eredményt a záróceremónián hirdetik ki. Négy magyar versenyzőnek szurkolhatunk. Az IOI magyar delegációja pedig már a legjobb gyakorlatokat figyeli, mert 2023-ban Magyarország fogadhatja 92 ország közel 400 diákját Szegeden, az IOI 2023-on!
Mind a négy, a versenyen induló magyar diákolimpikon éremmel tért haza az idén a horvátországi Varasdon zajlott Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ahol tizenkét ország ötvenkét versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a rangos regionális tanulmányi versenyen.
2022. július 12-17. között Thaiföldön került megrendezésre a RoboCup Junior 2022 világverseny, melyen a Baptista Szeretetszolgálat ifj. Abán Csaba, Parilla Anna, Cs. Kiss Zsófia Panna összeállítású 2_Bit csapata Individual Team kategóriában II., SuperTeam kategóriában I. helyezést ért el, Abán Csaba vezetésével, aki a Neumann Társaság Robotika Szakosztályának alelnöke.
A csapat a Magyar Ifjúsági Robot Kupán szerzett kvalifikációt a versenyre!



